Saáry Sándor: Saáry gyűjtemény (Nyíregyháza, Jóba, 1923)

GYŰJTEMÉNYEM BRONZKORSZAKA.

addig a hus megfőtt. Majd a táltos a hust a telttömíőket és boros edényeket egy kapu szárnyra helyezve ég felé emelte, az isteneknek bemutatta s az isteneket sorba meghitta az áldomásra. Majd az ételhordók a szent kanalat és a megtöltött boros kupákat kiosztották az egybegyűltek között s igy lakmároztak. Hogy őseink lovat áldoztak, bizonyítja Béla király névtelen jegyzője, aki leirja, hogy »Ound a hét magyar egyike, Ketel és Turczol hadnagyokkal együtt a Tarczal hegy tetejéről áttekintve a rónaságon, egész a szem határig kimondhatatlanul megkedvelték ezt és azon helyen leölve egy kövér lovat, pogány szokás szerint nagy áldomást csináltak. Úgyszintén olvassuk ugyanott, hogy a hét imagyar ketteje, Tuhutum és Tas, Szabolcsai, Előd fiával együtt az ország határait a Me'.szes hegységnél megállapitották : miről tuidumást nyervén Árpád és az ő főemberei magy vígsággal örvendezének és pogány szol'kás szerint áldomást rendezének s utána egy Ihétig tartott a dáridó. Mutatkozván is a lakimázókon a felköszöntött borital hatása. Őseink hűség esküjöket — szerződések -kötésekor — vérrel pecsételték meg. Álmossal, akit még az ős hazában választottak meg fejedelmül ; vérszerződést kötött a magyar. Ugyanezt tették Európában a hajdani szitylyák és dánok. Ázsiában .a lidiaiak, karomámok, örmények, médek és arabok. A szittyák — Herodotos szerint szövetségkötéskor Igy áldoztak : nagy cserép edényben borral Keverik a szövetkező vérét, megszúrva késsel