Saáry Sándor: Saáry gyűjtemény (Nyíregyháza, Jóba, 1923)

GYŰJTEMÉNYEM BRONZKORSZAKA.

len látogatóra hullottak az ivben felrepülő s újból lehulló őseink koponyájának s kar csontjainak csapásai. Most már nemcsak látta, de hallani vélte s érezte is az ősök haragját. Lett is erre nagy ijedelem meg »nosza rajta vesd el magad«. Feledve egy szempillantásnyi idő .alatt a mosolygó barack, alma és körte. De bármerre is akart menekülni a delikvens — amint arról a sok ledöntött szőlőkaró tanúskodott — mindenfelé ujabb billenő lóca s azokról ujabb ősi intelem fogadta .. . Nem is jött az többé vissza, aki egyszer ott volt.. . Volt is béke és nyugalom egyideig kertemben. Egy napon azonban házi személyzetem kijelentette, hogy fél a koponyáktól, nem megy gyomlálni a kertbe mindaddig, mig onnét el nem vitetem a csontokat. Hiába hivatkoztam én a történelemre, mely bizonyitja, hogy azok őseink megszentelt Csontjai, akik most védőkkül léptek fel; nem használt semmit, nem hitték el, mert a nép hite szerint aki valamit a temetőből elvisz, megadózik érette s legyen az virág, fa vagy csont, már a halott — kié az elvitt tárgy — éjfélkor eljön érette s megtépi az arcát. így választanom kellett, vagy én gyomlálom egyedül az elég nagy kertemet, vagy elvitetem az előttem az oly becses ősi ereklyéket. Végül is csak ez utóbbit választottam. 1914-ben fájdalmas szívvel raktam fel talyigámra a koponya gyűjteményt és Petrikovics László gimnáziumi tanulóval küldettem ki a déli temetőbe. Azóta a gimnáziumi tanulóból orvostan hallgatóvá felcseperedett P. L. régész barátom fájlalja ezt, sőt kutat is a cson-