Saáry Sándor: Saáry gyűjtemény (Nyíregyháza, Jóba, 1923)

GYŰJTEMÉNYEM BRONZKORSZAKA.

mat egy súlyos sebesülthöz hívták be s ott sok dolga akadt a beteg körül. Itt értem utói. Szemrehányást tettem neki. Azzal védekezett, hogy mint körorvosnak látogatási napja volt; pedig nekem gazdasszonya elárulta, hogy ez nem igaz. Végül megígérte hogy 3 óra múlva otthon lesz. Elváltunk. — Vártam reá egész délután, egész este ; csak nem jött. Pedig elég kellemetlen volt a várakozás a vendéglő egyetlen szobájában. Már korán délután egy nagyrőczei duhaj ügyvéd hasonló végrehajtó társával hangosak lettek. Torokszakadtig dalolták az uj gömörmegyei nótát: »Hej cigány hallod-e ? Huzd el nekem azt a nótát, melyet ő dalolt : csendesen csendesen. Én húzattam a fülébe, ugy jött a könny a szemébe, csendesen, csendesen. Nemcsak ő sirt, sirtam én is, sirt a hegedű is és mi lett a nóta vége, más huzatja a fülébe, csendesen, csendesen«. Cigány nem lévén, a taktust nótáikhoz nádpálcáikkal verték ki az asztalon ... De nem fogott ki rajtam. Éjfélkor jött haza, én meg a lakásán vártam. Bevezetett egy nagy szobába, melynek fala köröskörül a menyezettől a padozatig sötét kék szinü függönnyel volt beborítva. ö mielőtt ki ment volna teázni, meghúzott egy zsinórt, a függöny a falon szétnyílt s én magam maradtam éjjel 12 órakor a szobában, a polcokon szép sorjában elhelyezett száz meg száz emberi koponya társaságában ... Ugy litszik, arra számított a kollega, hogy rám ijeszt s megrémülve odébb állok. De nem azért vagyok