Vay Miklós - Lévay József (bev.): Emléklapok vajai báró Vay Miklós életéből (Budapest, Fraklin, 1899)
A ZEMPLÉNI ALISPÁNSÁG ÉS BORSODI ADMINISZTRÁTORSÁG IDEJÉBŐL1827—1845
151 Méltóságos Uram! Szíves készséggel írnék bizonyost a üisetai üléseknek ujjabban mikori megkezdésökről Méltóságodnak, de a' napot határozottan kijelölnöm azért nem lehet, mivel a Fő-Herczeg Július 14-étől olta, mind tsak Budán és Alcsuthon mulat, 's emberei is, kiket esmérek, véle mind elmentek; továbbá a szemeire szenyvedő Personális is, elébb Bécsbe, onnét pedig Ischelben utazván el a fürdőben — mind eddig vissza nem jött 's ennél fogva a Diétális két Prsesesekről itt semmit tudni nem lehet. Mind az tehát miről e" részben Méltóságodat értesíthetem, abból áll: hogy a" Statusok teremében dolgoznak ugyan elég szorgalommal, de az ott dolgozó mester emberek úgy mondják, hogy 31-ik Júliusig készek nem lesznek, 's dolgaik 3-ik 4-ik Augustusig eltartanak, mivel a terem deszkázatát wichsirozzák is. A' mlgos fő BB. teremében szinte dolgozgatnak, jelesen, a két fejű sasos kályhát a kk. és BB. teremébe' akarják ált vinni és fel állítani: holott majd abból is, szó harczot találnak űzni az Exaltádószok. Végre a fő Herczeg Nádor itt maradt kevés számú emberei egyenlően úgy nyilatkoztak, hogy ő es. kir. fő Herczegsége Augustus 6-án fog ide Posonban vissza jönni s igy mind ebből, mind egyéb keringő hírekből is, igen való színű, és hihető, hogy Augustus 7-ikén mind a két Táblák ismét el kezdendik tartani üléseiket. Poson most igen puszta — 30 követet alig ha össze lehetne szedni — a kik itt vagyunk a' Kerületi Választmányokban dolgozgatunk naponként, a" kir. városok elrendezései és a Megyék gyűléseiken történő kihágások fékezése tárgyában ki rendelt Választmányok be is fe-