Vay Dániel: Magyarország története 2. (Debrecen, 1888-1889)
I. József
- 423 Somogy, Baranya, Fehér és Komárommegyék és tizennyolcz városi követ jelent meg. A rendek Csáky Imre váradi püspököt és társait kiküldötték, hogy kérj.ék fel József királyt, engedné meg, hogy a felkelők megtérítésére küldhessenek ki néhány követet, ezeknek visszatértéig halassza el ö felsége a hivei közötti megjelenését. József márcziús 12-én lekíildötte királyi előadásait s a rendeket a felkelőkhöz küldendő követségtől eltiltotta. A rendek az ország sérelmeit öszszegezve, ezeket ápril 14-én felterjesztették ; de erre választ nem nyertek s az országgyűlés a háborúskodás miatt feloszlatott. Rákóczy ezen 1708-ik évben a bajor fejedelemnek a magyar trónra emelésén, ugy a franczia szövetségnek valósitásán sükertelenül fáradozott. Vetéssy Rákóczyt a franczia barátságnak megbízhatatlanságára ismételten figyelmeztette. XIV. Lajos tudatta a Danczkában időző brandenburgi fejedelemmel, miként ő a „király" czimet elösmerni kész, sőt ha vele békét köt, hadad szövetségeseitől viszszarendeli, őt közbenjáróul elfogadja (havonként 60000 tallért is igért) reményli, a magyarokkal királyul választatja. Ezek voltak az okok, minélfogva Rákóczy a nyáron kerülve a döntő csatának elfogadását, őszszel a siléziai határokon a poroszokkal egyesülni törekedett. Egyes hadi episodok ezen évben is fordultak elő, a Vágvonalat Őriző Botthyán táborából Bornemissza János liusz önkéntes huszárral keresztül vágva magát, a császáriaknak őrvonalán, Boldogfalva és Sárfő között a Pozsonyból 24 vasas kíséretében táborához utazó Stharemberg Miksa császári fővezért megtámadta és elfogta, kit Botthyán mint foglyot a fejedelemhez kisértetett. Rákóczy a császári fővezért — becsületszavát véve — Eperjesre bellebbeztette. Stharemberg becsületszavát megszegve, megszökött!