Tisza-Eszlár: napi értesítő a tiszaeszlári bűnper végtárgyalása alkalmából (Nyíregyháza, Jóba, 1883)

18-dik szám. II. Melléklet. ,TISZA-ESZLAR" Vádlott ; Különben nem lett volna gondom rá, hanem Braun Ábrahámmal volt egy kis viszályom egy ház végett, melyet kivettem Jungertől, mert szükségem volt tágas rakodó helyre ; ő pedig nem akart kimenni, csak május 1-én ; pereltünk is e miatt, fiam pénteken arra ment, és akkor megszidta őt és engem is szidott. Fiam haza jött és mondta: nézd apárn, mikor én Brauu háza felé mentem, ő engem megszidott, pedig én nem tudok róla. Én tehát megálltam a templom előtt és vártam, hogy Braun kijön, hogy legalább jól összeszidom, ha már becsületsértési perben nem kereshetem. Azért láttam az embereket erre is, arra is menni, mert lestem Braun Ábrahámot, de nem láttam kijönni. Elnök : Ezt nem beszélte el kihallgatáskor. Vádlott: Mert nem kérdezték. Annyit kérdezett a vizsg. biró, hogy láttam-e a metszőket. Ha igy tudakozódott volna, mint Ngos. elnök ur, neki is megmondtam volna. Elnök : Lichtman Mórral haragban volt-e ? Vádlott: Nem voltam haragban. Elnök: De az állíttatik, hogy haragban volt valami bérlet miatt, bogy nem jártak egymáshoz. Vádlott: Nem jártunk, de csak olyan harag volt, hogy nem jártunk egymáshoz. Elnök: És hogy azóta, mióta ez a vizsgálat folyamatba jött, barátságba jöttek. Vádlott: Nem olyan harag volt az; a miatt volt. hogy 20 köböl földjét én birtam haszonbérbe, azután magának dohánynak elvette. Hát miért haragudtam volna olyan Dagyon, hisz az ő földje, hát csak ugy nem olyan nagyon haragudtam, csak éppen olyan nagyon nem szíveltem, de beszélni, beszéltünk egymással. Elnök: Több rendbeli tanura hivatkozott, kik a maga ak kori betegségét igazolták volna, de az nincs kiderítve, hogy ágyban fekvő beteg lett volna. Vádlott: Hisz nem tudom, elő voltak-e hiva azok a tanuk. Elnök: Mindnyájan uem igazolják a maga betegségét. Vádlott: Kérem, ott vannak azok az izraeliták, akik jöttek a templomból haza. Nálam volt pénteken 9 ikén. Amikor láttam hogy jön, leszáltam az ágyról, még ott talált az ágyban. Azután templomba mentem, de csak agdig voltam, mig imádkoztak, mert beteg voltam. Vasárnap is odahaza voltam, Szilvásiné aszszonyság kocsiján hoztak haza. Elnök: De nem tudja megmondani, melyik napon volt? Vádlott: Meg tudja mondani Horváth Márton tek. ur. Székely: Volt bent a templomban szombaton április elsején ? Vádlott: Igen, voltam. Székely • Látta ott bent Braun ábrahámot ? Vádlott: Nem látttam én. Székely ; Kereste ? Vádlott: Igy szemre ülteiu, de nem láttam. Székely: Hát miért kereste ? Vádlott: Abban a tárgyban, amit előbb elbeszéltem. Székely: Mielőtt a templomba ment, nem kereste Braun Ábrahámot? Vádlott: Nem, mert ugy szoktam a templomba menni 9 óra táján, mikor már imádkozni kezdenek. Székely: Nem haladt el Braun háza előttt? Vádlott: Arra nem jött ő. Székely: Ha jól tudom, egy bejelentés van a pernél, melyben az mondatik, hogy ön megkérdezte Braun kis fiját, itthon van-e az apja, vagy elment-e már a templomba? Vádlott: Kérem az még szombat reggel volt, mi előtt a templomba mentem. Székely: Hisz azt kérdeztem miért nem mondja? Vádlott: Az igaz, hogy akkor kérdeztem a kis fiát. Székely : Mit mondott ? Vádlott: Hogy beteg; de nem igen, mert ha még pénteken az én fiamat, meg engem megtudott szidni gondoltam, hogy nem lehet beteg, és a templomban széjjel néztem. Székely: Meglehet látni a templomban ? Vádlott: Hogyne, hisz kevesen voltak, nem magyar a templom, meglehet látni. (Bevezetik Klein Ignácz vádlottat.) Az általános kérdésekre előadja, hogy született Abaujmegyében Fügédén, 33 éves, nős, családos, napszámos, Tisza Eszláron lakik, van egy taligája. Elnök: Tartalékos hondvéd ? Vádlott: Igen, már most azt is kiszolgáltam. Katona voltam és két éves honvéd voltam. Elnök : Tehát kiszolgált. A mult esztendőben junius elején elutazott-e maga Tisza-Eszlárról valahova? Vádlott: Azt uem tudom biztosan, hogy elsején-e? Elnök : Elején nem elsején. Vádlott: Nem tudom biztosan. Ha találkozott fuvar, ha hivtak. mentem mir,dig, a hét minden napján, ha reá érkeztem. Elmentem Nyíregyházára, Tokajba. Elnök : Nyíregyházára vagy Tokajba. Hát más felé nem lehetett? Vádlott: Nem. Elnök. Úgyde mégis az állíttatik, hogy Szent-Márton községben is járt volna? Vádlott: Nem voltam. Elnök: Nem magának szemébe mondta Smilovics, hogy látta magát, hogy ott szállítottak Grosz Mártonnal hullát. Vádlott: Nem, a vizsg. biró ur moudta neki, hogy ezt mondja és akkor mondta. Elnök: A vizsgálóbíró mondta? Hol, mikor mondta? Vádlott: Akkor, mikor a vizsgálóbiró ur szembesített vele, akkor mondta neki, bogy ezt mondja, és azután ugy mondta. Elnök (Smilovicshoz): Smilovics! Mondta maga Kleinnak ezt a dolgot szemébe ? Smilovics: Mondtam, igenis. Elnök : Hogyan mondta ? Smilovics: Ügy mondtam, hogy előbb azt mondtam, hogy Szent-Mártonban láttam. Elnök (Klein Ignáczhoz): Klein ! Maga felhivatott arra, hogy igazolja magát azon időt illetőleg, melyre nézve az állíttatott, hogy maga akkor Szent-Mártonban járt. Klein Ignácz vádlott: Alásan instálom, nem ugy volt az egész sors: mert 1882. junius 17-én eljött hozzám Karanczay és a helységbeli kisbíró a szobába és mondják: Maga az a bizonyos Klein Ignácz ? Igen, mondom. Elnök : Ki mondta ? Vádlott: Bizonyos Karancz-y és a helységbeli kisbíró. Elnök: Hogy hivják? Csak egy kisbíró van ott? Vádlott: Kettő van, de bizonyosan nem tudom, hogy melyik volt. Karanczay legjobban megmondhatja, hogy ki volt. Hát hozzám jöttek, hogy maga-e az a bizonyos Klein Ignácz. Igenis, én vagyok. A tek. kir. ügzész és a vizsgálóbiró ur rendelete által fel van rendelve 8 órára a község házához. Jól van, felmentem és mikor oda mentem, már akkor ott voltak a többi izraeliták, és akkor egy különös szobába vittek. Onody Géza, a tisztelendő ur, Pap József, más szobában tanácskoztak és mi le voltunk tartóztatva egy másik szobában. Délben ott mondták nekünk, bogy nejeink hozzanak ebédet, mert ki sem volt szabad menni. Az urak oda voltak ebédelni három óra tájig és délután négy óra tájban mentünk csoportosan kihallgatásra. Ott az ablak felé állítottak a napfény felé s igy kellett nekünk állani. Éu voltam a balszárnyau egyedül, a többiek a jobbszárnyon voltak állítva. Ott voltunk 5—6 perczig, vagy talán tovább is. Azután a többieket elbátráltatták, én magam maradtam egyedül. Eügem jól megnézett az ablakon át az a bizonyos, aki nekem utoljára szemembe moudta a dolgot. Azután visszamentünk a szobába. Hogy törtéut, nem tudom, csakhogy utoljára megint kivittek az udvarra, ott maradtunk, mig hivtak. Én utoljára maradtam és azután, mikor Grosz Mártont behívták, reám került a sor. Azt mondták, ' bocsánatot kérek a nagyságos elnök úrtól és a tek. törvényszéktől, hogy: no maga jó madár! még azt meri mondani, a kutya istenét! Ejha! — mondom — azt nem hittem volna, hogy a vizsgálóbirótól ily szavakat lehessen hallani. Még azt meri mondaui — felelt — itt van a vallomás, hogy maga mit cselekedett; azzal van vádolva, hogy a hullát ilyen és ilyen lovon és szekeren szállította fel Szent-Mártonra és ada át Smilovicsnak. Méltóztassék még egyszer elmondani azon helység nevét — mondom — hogy el ne felejtsem, hogy voltam valaha benne. »Mindjárt pofon vágom«, szóit. Méltóztassék. »De elismeri, hogy oda járt SzentMártonra!« Nem — mondom — mert hírét sem hallottam. »Hogy meri mondani, mikor szembesítem azt, akinek átadta a hullát«. Szeretném látni — mondom. — Erre kimentünk a másik szobába, ahol Smilovics ezen módon (mutatja) fel és alá sétált és Bary felszólított, hogy mondjam szemébe, hogy nem adtam át neki a hullát. En — mondom — magának? Hogy meri azt mondani. »Bizony maga« — felelt húzódva, mert ő is kénytelen sorban volt. Erre a vizsgálóbiró azt mondta: »Maga le van tartóztatva«. Mi ott voltunk este 9 óra tájig. Akkor elindítottak bennünket Lökre, lovas pandúrok előtt. Nagy szél