Tisza-Eszlár: napi értesítő a tiszaeszlári bűnper végtárgyalása alkalmából (Nyíregyháza, Jóba, 1883)

17 Hit, melyben csak az törvény, mi Mózes könyvében megirva van, vagy direkt magyarázat uján abból levezethető, azon könyvvel ellenkező tradicziókat szakadások nélkül meg nem tűr. Szakadás pedig Mózes hitének követői közt olyan, minőt p. o. a különféle keresztényfelekezetek mutatnak, nem létezik. Hogy Mózes könyve, mint semmi más vallás e föld kerekségén, lépten-nyomon a vértől való irtózatot oltja követőibe, köztudomásu dolog. Az egész keresztény világ ismeri e könyvet, minden tótele és betűje felett tartottak kutatásokat. Mégis nincs egy mondata, melyben e rémesetet akár erőltetéssel is hozzáfűzni lehetne. Lehet azért — megengedem — Mózes követői közt is találni, mint minden hitfelekezetüek között gyilkosokat, de hogy ezt vallási rajongásból, vagy plane vallási szertartáskép tehette, aziránt mint semmi vallás, ezen hit tanai, nemhogy támpontot szolgáltathatnának, de minden lapja, minden sora, minden betűje tiltakozik ellene. De azt mondják, tradiczió! Csakhogy ez ép oly kibúvó, mint midőn a rágalmazó bizonyítani nem tud s azzal áll elő, hogy az egész város tud róla, de megnevezni nem tud senkit sem. Azonban hát lássuk a tradicziót! Ez sem lehet, még pedig azért nem, mert ily tradiczióról nem tud senki, arról nem tesz tanúságot semmi sem. Igaz ugyan a mult héten valami héber könyvről tesz említést Rohling, melyben ilyesmi állana, de elég ravasz, sem czimet, sem szerzőt meg nem nevezni, hogy őt meghazudtolni ne lehessen. Kénytelen vagyok tehát azt ugy, mint védtársam tette, én is egyszerű valótlanságnak nyilvánítom, habár valamely bolond zsidó könyvért, melyet esetleg egy prágai eszelős keresztény tudós is Írhatott, még ha létezne is, az itteni vádlottak felelni ép oly kevéssé kötelesek, mint a hogy némely jezsuiták erkölcsrontó iratait sem az egész kereszténység, sem valamely keresztény vádlottnak betudni nem lehet. Egyébiránt Rohlingnak ezen kijelentését hazug koholmánynak nyilvánította Európa több hires orientálistája, kik vannak bizonyára oly jó keresztények, mint Rohling ur, de hozzá még elismertebb tudósok is, kik a zsidók könyveit nemcsak fordításból, hanem az eredeti szöveg szerint ismerik. Arra, hogy e vallásból áttértek, kik pedig nagy számmal vannak, mind élő bizonyítékot képeznek, ily tradiczió titokban tartásának lehetetlen voltára már történt utalás, én részemről csak azt jegyzem még meg, hogy állítsanak hát, a kik vitatják, csak egyet is ide, kinek különben az esze helyén van és jelleme kifogástalan, hadd mondja szemébe a vádlottaknak e hazugságokat ! Mit tettek a zsidók, mielőtt még keresztények léteztek ? Mit tesznek most is ott, a hol keresztények máig sincsenek. S miért nem panaszkodtak soha s nem panaszkodnak most sem a zsidók ily féle ritusa vagy babonája miatt más vallású népek, mint a keresztények, holott alig van ország a föld kerekségén, & hol zsidók, kisebb nagyobb számban nem léteznének. Hét millió zsidó létezik szétszórva az egész földgömbön. Hány száz és száz leány vérére lenne szükség évenkint, hogy ezek állitólag szükségüket fedezhessék. S mégis annyi ezred évek óta egyetlen egy se lett volna ugy bebizonyítható, hogy abban kételkedni ne lehessen senkinek. Egészen hihetetlen dolog. Mig tehát e vád mellett semmit sem tudtak felhozni egyebet, mint a mit a babonás vénasszonyok bölcsesége nyújt, addig számtalan erősségeket lehet felhozni ellene. Csak egynehányra szorítkozom. Nem lehet ugyanis elfogultság nélkül azt állítani, hogy a becsületesség és bizonyos hit vagy származás egymással elválaszthatlanok lennének. Yan ugyan Németországban és nálunk is néhány emb3r, vak fanatikusok vagy desperált existentiák, akik, mert irigykednek h takarékos, a józan, s szorgalmas s főleg a tehetséges zsidóra, hát rá fogják, mert az ilyet nem lehet bizonyítani, hogy aki zsidó, az nem lehet becsületes. Ezekkel, bár a magán panaszló száján át itt is megszólaltak és hirdetni iparkodtak elcsépelt tanaikat, nem vitatkozom. Ezeket kapaczitálni nem iparkodom. Nem is lebet, mert vak fanatizmus az indoka. Okét ebből a tévhitből ép oly kevéssé lehet kivezetni, mint ahogy Solymosinétól azt, hogy őt Isten szállotta meg, eldisputálni nem lehet. Hanem intézem szavaimat azon elfogulatlan keresztényekhez, kiket nem vakított még el egészen a fajgyűlölet fanatizmusa, s akiknek alkalmuk volt zsidókkal közelebbről barátilag érintkezni. Ezek bizonyára nem fogják állítani, hogy azért, mert valaki zsidónak született, már eo ipso becsületes nem lehet, sőt el fogják ismerni, hogy közöttük ép ugy, mint minden más vallású vagy fajbeli népek között, vannak alávalók és vannak becsületesek, s el fogják ismerni, hogy van becsületes mohamedán 8 van nem becsületes keresztény, van egyenes szivü európai és aljas gondolkodású szerecsen, és viszont el fogják ismerni, hogy e tekintetben kizárólagos privilégiumai sem a vallásnak, sem a fajnak, sem a nemzetiségnek nincsenek. De hogy nagyon messzire el ne térjek a szőnyegen levő tárgytól, nem is megyek ennyire. Csak azt az egy kérdést intézem minden elfogulatlau keresztényhez, megtagadhatónak véli-e tőlünk, hogy az összes zsidóságban legalább egy néhány becsületes ember ne léteznék ? Ezt azt hiszem még az antiszemita szövetkezet józauabbjai is megengedik. Hisz ezen tárgyalás folyamán is igazoltatott, hogy azon számtalan ember közül, kik itt a legkülönfélébb körülmények tekintetében vallottak, melyekre nézve mint az időre és kék szemekre oly könnyű a tévedés, csak egy találkozott, a ki az esküt letenni mig kételyeit el nem oszlathatta vonakodott — s ezen egy ember is zsidó. Hát képzelhető-e már most, hogy ezen — mondjuk egynehány — becsületes ember undorral nem fordulna-e el azon bestialitástól, mely ilyen gazságot rítusként gyakorol s az isten házát az ártatlan gyermek vérével fertőzteti meg ? Képzelhető-e, hogy ezek az emberek fel nem jajdulnának ily gaztett felett, s nem utasítanák el maguktól az ily hyeuákkal való minden szolidaritást ? A rituális szokás indoka egyébiránt, mert nagyon is képtelen, most már azok által is elejtetik, akik azt egy és negyed éven át nyiltan hirdették; azonban, hogy a hátrálás csak fokozatos legyen, helyébe teszik egyelőre a vallási fanatizmust. Lássuk tehát azt, képezhette-e azon gyilkosság indokát! Elismerem, hogy a vallási fanatizmus általában véve, nem tekintve egyelőre ez ügyet, van oly képtelenség, mint a babona vagy boszorkányság. Ez az emberi kedély nagymérvű aberracziójából ered ugyan, de ha meg vannak előfeltételei, tényleg lehető, most már ritkábban fordul elő, de most is létezik. Azonban mindenütt előfeltételét képezi két dolog, hogy kitörhessen. Egyike ezeknek, hogy azon hit követői az uralkodó valláshoz tartozzanak vagy legalább többségben legyenek, minélfogva az eresebb jogát érezvén, magukban, az ő vallásuk iránt mintegy engedelmességet követelhessenek mindeniktől. Másik a vallási pietáson ejtett vagy képzelt sérelem. Arra azonban, hogy elnyomott vallás hivei ott, hol oly elenyésző kisebbségben vannak, mint Eszláron a zsidók, törtek volna valaha ki fanatikus tényekbe, nincs eset, nem mutat fel példát a történelem. Még kevésbbé, hogy ily fanatizmus minden előzetes sérelem, minden ebből eredő keserűség nélkül valaha is tört volna ki. Példa erre a mohamedán nép, mely hitvallás tekintetében a világon legfanatikusabb, mutassanak egyetlen egy esetet, hogy az ott is kitört volna, hol ő kisebbségben van, pedig a mohamedánok fanatizmusa össze nem hasonlítható semmi más nép vallási fanatizmusával, legkevésbbé a zsidóéval, aki már rég megszokta, hogy ő mindenütt az elnyomott, s aki saját szertartásai iránt semhogy más hitűek részéről is követelne tiszteletet, de örül, ha gunytárgyává nem teszik. De nézzük meg közelebbről a dolgot. Tegyük fel, hogy a zsidóban is lenne fanatizmus, mely pedig az önérzetnek és az erőnek igen nagy foka; mit róluk még feltételezni sem vélnek némelyek, tegyük fel, hogy megfeledkezhetik arról, hogy két ezred óta az ő vallása mindenütt idegen és tegyük fel, hogy az ujabb történelem a zsidó fanatizmus kitöréseinek több esetét is feljegyezte volna, ami ugyan mind nem igaz, de tegyük fel, olyanok voltak-e a viszonyok Eszláron is, hogy arra ott meg lettek volna az előfeltételek, az inditó okok ? Megelőzte-e Solymosi Eszter eltűnését általában valamely oly esemény, mely a zsidóság fanatizmusát ébreszthette volna fel, megszentségtelenitette-e valamely keresztény az időben a zsidók sírjait, templomát? S ilyen féléből a keresztény szomszédokkal addig békében élt néhány emberben fanatikus forrongás keletkezett ? Mindennek semmi nyoma. Még annak feltevésére sincs semmi támpont, hogy akkor, midőn állitólag behivatott a templomba Solymosi Eszter, táu az isteni tiszteletből űzött volna gúnyt. Azt még Scharf Móricz is bizonyítja, hogy az isteni tiszteletnek akkor már vége volt s a hivek már eltávoztak, újra nem foghattak hozzá a hátra maradottak valamely imához vagy vallási tényhez, mert a zsidó ritus szerint templomi ima, ha legalább 10 nagykorú férfi nincs J jelen, nem teljesíthető, tiz férfit pedig még Móricz élénk fantáI ziája sem sorol fel mint jelenvoltakat ; de különben is vala10