Tisza-Eszlár: napi értesítő a tiszaeszlári bűnper végtárgyalása alkalmából (Nyíregyháza, Jóba, 1883)

9 kikre a főügyészi helyettes ur hivatkozott, ugy hiszem a végtárgyalás folyamán redukálódott Zurányi Kálmán és Szűcs Jánosra. Nem szokásom, nem is teszem ezúttal sem, hogy tanuk felett ítéletet mondjak, nein nevezek senkit hatnis tanúnak, hanem igenis kötelességem figyelmeztetni a tek. törvényszéket azon körülményekre, melyek ezen tanuknak többé-kevésbbó aggályos voltát tüntetik ki. Zurányi Kálmán tanu aggályossága kétségtelenné válik az által, hogy midőn itt Tisza-Lökön a vizsgálóbizottságot megtalálhatta, sem ott. sem Nyíregyházán soha eszébe nem jutott vallomást tenni, hanem szükségesnek taláita Pestre felutazni s a védőknél jelentkezni, de ha ez csak általa nos megjegyzés is, van egy különös körülmény és ez az, vájjon lehető-e, hogy az az ember, aki olyan fokú képzettséggel bir, mint Zurányi Kálmán, megjegyezzen magának másfél év után is, alig egy pillanatra látott heget, akként, hogy másfél év múlva itt a tek. kir. törvényszék előtt lerajzolni képes legyen ugy, amint az a szakértő véleményének kedvező s emellett azt mondhassa, hogy aunak közvetlen kö :elébeu levő körmöt sohasem látta, ez nem lehet egyenes tanu, ez aggályos tanu. Hát Szűcs János? Nem fárasztom a tek. törvényszéket soká, csak egyet mondok, van-e széles Magyarországon egyetlenegy magyar ember, a ki a királyi ügyészséget államügyészségnek nevezze? Nincs; az államügyészség, a kir. ügyészségnek német kifejezése, következésképen e kifejezésre csak oly emberek taníthatták meg őt, akik németül beszélnek. Hozzá járul az is, hogy ez a Szűcs János ugyanazon ember, kit felfogadtak arra nézve, hogy a tokaji hullában Solymosi Jánosnéval saját gyermekét ismertesse el. A tek. törvényszók előtt erősítgette azt, hogy Solymosiné a dadai hullában saját gyermekét ismerte fel, holott kiderült, miként az időben, mikor Szűcs János állitja, Solymosiné azt a hullát még nem is látta. Dr. Trajtler és társának orvosi véleménye, mint emiitettem, Magyarország legfőbb egészségügyi hatóságának véleményével erősíttetik, de erősíttetik az által is, hogy a t. egyetemi tanár urak majd nem teljességében valónak ismerték el, a közegészségügyi tanács véleményét, amennyiben itt világosan kinyilatkoztatták, hogy magukat anuak kritizálására hivatottaknak nem érzik. De más bekövetkezett körülmények által is erősséget nyert azon vélemény, hogy helyesen határozva meg az időt, amelyet a hulla a vizben töltött, s helyesen határozza uieg, hogy ez a hulla kezére kötött gúzs, kötél vagy más iiy eszköz által vonszoltatott a vizben, amint ez a később bekövetkezett események és vallomások által igazoltatik ; igaz, hogy a védelem részéről ép ugy, mint a kir. ügyészség részéről tagadásba vétetik, illetőleg kétségbe vonatik Matejnek, Herskónak, Smilovicsnak s a töboieknek vallomása. Széles világon meghurczoltatott Magyarország igazságszolgáltatása, elmondatott, hogy Magyarországon az inquiziczió ideje visszajött, hogy képzelt bűnökért, víziókért ismét kínozzák az embereket; de hát én azt kérdem tek. törvényszék, hogy feltéve, ha ez igy lett volna, az általam elősorolt egyének vallomásának helyességén, anuak súlyán változtatna-e legkevesebbet is? Nem változtatna, mert nincs oly kinzás, nincs oly erőszak a világon, amely által valaki lehetetlenségre kényszeríttessék. Itt pedig annak kellett volna bekövetkeznie, mert amint az iratok bizonyítják, akik vallottak, nem egyszerre s nem olyan időben hallgattattak ki, hogy azok vallomásából mások meríthettek volna tudomást, vagyis megvallván, egyik az eseményt, a másik már csakhogy ugy mondjam — ezt utánna mondhatta volna. Friedman: Elmondták. Szalay: Ez ki van zárva tek. törvényszék, a vizsgálati iratok szerint is. Matejről senki sem állitja, hogy bántották volna, mert azokra, akikre a védelem hivatkozott, nem tudom készakarva-e, vagy véletlenül, Matej helyett Csepkauicsról állitják, hogy kínoztatott, azt pedig nem fogja a t. védelem, annál kevésbbé a tek. törvényszék kínzásnak, vagy ijesztgetésnek tartani, ha arról a Matejről, ki itt a tek. törvényszék előtt heteken keresztül egy ingben állott, azt mondja a pandúr, hogy levetkeztették. Herskó volna az, akire nézve valószínűséggel lehetne fogni azt, hogy kinzás után vallott. Ha e kínzások megtörténtek, de Herskó kihallgatási jegyzőkönyvében világosan benne van az, hogy Matejjel szembesittetvén, ez szemébe semmi mást nem mondott, mint azt, hogy midőn Smilovics Tárkánynál a hullát átadta. Megengedem, hogy ezt a védelem kétségbe vonja; de hogy hitelt találjon Herskó ellenkező állítása akkor, midőa azon jegyzőkönyvet két oly egyén irta alá, mint aláirta, ezt bátor vagyok a tisztesség nevében kétségbe vonni. Igy megy tovább. Állíttatik, hogy Herskó Smilovicsnak, Smilovics ismét Vogelnek mondta szemébe a dolgot. Igenis, csakhogy Smilovics azt mondja, miként ő nem Herskó megveretése miatt ijedt meg, erről tudomással sem birt, hanem attól, hogy a vizsgálóbiró Yogelnek arczát felfelé húzta. Csakhogy az iratok igazolják, hogy Vogel, Smilovics beismerése u'áü 10 nappal hallgattatott ki és gondolom 16 nappal később állíttatott vele szembe. Midőn tehát azt hiszem, bebizonyítottam azt, hogy még azon esetre is, ba ezen vádlottak kínzásoknak lettek volna kitéve, még sem volna vallomásuk ezen kinzás kifolyásaként tekinthető; tagadnom kell az iratok és a végtárgyalás folyamán kifejtettek alapján azt, hogy ezen vádlottak egyáltalában kínozva lettek volua. Két tanu, kik közül az egyiket a törvényszék meghiteltetésre sem tartotta érdemesnek, említést tesz bizonyos gyüszüről. Csak erről szólók, mert bogy valami nagy kinzás lenne, mit egyébiránt épen semmi sem bizonyít, hogy valakiuek vizet adnak akkor, midőn szomjas; vagy valami nagy kinzás rejlenék abban, hogy a vádlott urak után a szegény becsületes pandúrok és csendőrök bársonyszékeket nem hordtak, azt nem hiszem. Az összes kinzás redukálódik a gyüszüre. E két tanu ellenében egy tisztességes ember egyszerű tagadása is elég ; de más körülmények is szólanak ellenük. Azon két taitu leirta ama giüszü-uiűtót következményeit. Ha azon gyüszü valóban létezik, akkor az, a mint itt leíratott, körülbelül egyforma a középkori inquiziczió által használt daumen schraubéval s ezen esetben csakugyan erős hit kell ahhoz, hogy valaki csak lehetőnek is tartsa, bogy ezen eszköz csupán oly nyomokat hagyjon maga utáD, melyek a pandúrnak egyszerű lesimiiása következtében elenyésznek. Hozzájárul ehhez még az a körülmény, hogy a vádlottaknak az az állítólagos megkiuoztatái-a épen azon időre esik, a mint erre a védelem által is figyelmeztetve lettek, midőn a kir. főügyészség jónak látta szövetkezni Barczákkal, jónak látta dedektiveket kiküldeni, nem bogy a vizsgálóbiró működését elősegítsék, hanem hogy ellenőrizzék, ha ezek a kínzásokról mitsem tudnak, azt hiszem nagyon erős bizonyíték ez arra, hogy ily kínzások meg sem történtek. Annyival inkább, mert azon előadás, hogy Herskó azon napon ki nem hallgattatott, nehogy ezt a dedektivek észre vegyék, mi történt vele, megczáfoitutik azon tény által, hogy ő az nap délután, estve is kihallgattatott. Mi marad tehát fenn azon kínzásokból, amiért érdemes volt Magyarország igazságszolgáltatását meghurczolni ? Bizonyára semmi más, mint azon dicsérendő igyekezet, hogy a vizsgálóbiró a hivatalos órákon tul is, sőt még az éjt is feláldozva, a vádlottakat kihallgatta. És itt, tek. törvényszék, nem zárkózhatom el azon meglepő hasonlat elől, mely e tekintetben előmbe ötlik. A sors ugy hozta magával, hogy nem nagy időközökben Magyarország két fiatal bírósági hivatalnoka majdnem hasonló körülmények közé jusson. Mindkettő rémes, mindenkit felháborító bűntett nyomozásával bízatott meg. Mindkettő eljárt hivatásában, az egyik Budán, a másik Nyíregyházán, és mi a következés? az, hogy mig nem találkozik ember, ki abban, hogy Tóth Gerő Spangát és társait éjjeleken keresztül hallgatta ki, csak felötlő dolgot is találjon, elegen vannak, kik Bary József vizsgálóbiró eljárását, ki nem tett egyebet, mint Tóth Gerő, ócsárolják és roszszalják. Én azonban meg vagyok győződve, hogy a tekintetes törvényszék e felfogásban nem osztozik, nem fogja elhinni azt, hogy a mi Budapesten erény, az itt bün, a mi Budapesten tisztesség, az itt ocsroányság, és miután ugy Smilovics, valamint Herskó vallomására nézve oly valami, a mi azt meggyengithetné, elő nem fordul, az ő vallomásukat teljes érvényben fennállónak fogja elismerni. A hullacsempészek vallomása és az itt kifejtett események tek. tvszék Eszlárra, Eszter eltűnésének helyére vezetnek bennünket; oda vezet bennünket Eszter feltalált ruhája, oda vezetnek azon foltok, melyeken egy feloszlásnak indult emberi holttest nyomai vannak, s melyekről világosan be van bizonyítva e végtárgyalás folyamában, hogy azok a dadai hullától nem eredhetnek. Oda vezet bennünket Herskó és Smilovics vallomása , kik GroSzban és Kleinban felismerték azon egyéneket, kik nekik a hullát, és Groszberg Leonéban felismerték azon asszonyt, ki a ládányi füzesben a ruhát átadta és valóban tek. törvényszék ész-