Tisza-Eszlár: napi értesítő a tiszaeszlári bűnper végtárgyalása alkalmából (Nyíregyháza, Jóba, 1883)

7 felálltak mellettük, hogy elpalástolják a bűnt és a vádlóból is védő lett, midőn az egész zsidóság azt kiáltja, hogy a vád lehetetlen. De hát lehetetlenség-e az ? Nem és ezerszer nem! És midőn ide jöttem a tek. kir. törvényszékhez, a kir. főügyészi helyettes ur előadása következtében kénytelen vagyok megjegyezni azt, hogy szerintem és ugy hiszem, az egész világ felfogása szerint, nem az a babonás, nem az a polgárosodást és czivilizácziót és emberi érzést megtagadó, aki — bármely formában is nyilvánuljon a bün, azt felfedezni akarja, hanem igenis az, aki azon bünt elköveti. Megemlítem a tek. kir. törvényszék előtt azt, hogy századokon, mondhatnám, ezredéven keresztül a kereszténység közt fennállott az a gyanú folytonosan, hogy a zsidók vérrel áldoznak istenüknek: az orthodox zsidók. Azt fognák mondani, hogy hisz a gyanú nem bizonyíték. Aki ezt mondja, teljesen igazat mond; de lehetetlen-e azon számos eset, melyet e tekintetben a történelem följegyzett és mely esetek sorát épen egy zsidó, iró, Josefu8 Flavius, nyitja meg? Lehetetlen-e azon számos eset, midőn a világ különböző országaiban, jogérvényes ítélettel lettek a zsidók ily vérvádak folytán elitélve. Lehetetlen, hogy azon számos eset közül csak néhányat említsek: Az 1494-iki nagyszombati eset, melynek következtében a zsidók Nagyszombatból 300 éven át kitiltva voltak ? Lehetetlen-e az 1442-iki trienti gyilkosság, melyről Luther Márton is emlékszik? Az 1529-diki Bazinban, az 1764-diki Szatmármegyében elkövetve? Lehetetlen-e az 1832-ben Pinczehelyen elkövetett vérbűn, melynek aktái nemes Tolnamegye levéltárában mindenki által megtekinthetők ? Lehetetlen-e a Tamás atyának és szolgájának lemészárlása Damaskusban 1840-ben, a melyet nemcsak tanúvallomások, de különösen azon fermán is bizonyít leginkább, a melyet Cremiux és Monte Fiore az Aliance israelii universelle párisi fővezérei, Meherned Alitól eszközlöttek ? Lehetetlen-e csak a mult évben Galicziában letárgyalt Münich Francziska esete, és lehetetlen-e ez, midőn maga az egyik védő ur által szentnek nevezett könyvek, nemcsak lehetőnek, hanem Isten előtt kedvesnek tartják a véráldozatot? Lehetetlen-e, midőn Vitai rabbi: »Szefer Halkatlem« czimü munkájában, mely 1868 ban Jeruzsálemben nyomatott, világosan az mondatik, hogy azok a valódi bölcsek, a kik a Jehova hatalmát és erejét a »gojirn« vérével táplálják? És lehetetlen-e az, ami előfordul azon könyvben, amelyet Soharnek neveznek és mely 1880 bau Przemislben, Galicziában 270 kiadást ért, amelynek 116. lapján leirja mindazt a rémes históriát, amelyen az áldozatoknak végig kell menni? Aki pedig mindezekkel összeveti azt, hogy a zsidók istene a szentírás vallásos szavai szerint, boszuálló haragos isten, a kit folytonosan békíteni kell, a ki Saul királyt megfosztotta királyságától azért, mert beleunván a vérontásokba, megtiltotta népének a gyilkolást ; aki mindezekkel összeveti azt, hogy Oroszországban nemrég folyamatban levő zsidóüldözésnek mennyire fel kellett ébreszteni az orthodox és csodarabbik vad fanatismusát és babonáját ; aki összeveti azt, hogy a sakterintézmény, az örökös mészáriásásokban és az áldozatok vérének eszeveszett vizsgálásában találja az isteni szolgálat teljesítését; aki összeveti mindezzel azt, hogy mint zudult fel, hogy ugy mondjam Európa zsidósága egy pár őrült sakter büntette miatt ; aki összeveti azt, hogy micsoda eszközöket használtak fel ezen ügy folyamában, a bűntény elpalástolására; aki nem feledi azt, hogy még hamis pápai breveket is kürtöltek világgá ezen ügy védelmére; és aki mindezekkel szemben még akkor is kétkedik, hallgassa meg, midőn az egyik vádlott Krisztus urunkat csizma talpához hasonlítja ; hallgassa meg, micsoda őrjöngésbe tör ki Scharf József és kétségbe esik nem afelett, hogy fia ellene vall, hanem hogy kereszténynyé lesz: az nem fogja lehetetlennek tartani, sőt valószínűnek, különösen midőn a védelem még nem is azon álláspontra helyezkedik indokaiban, miszerint az egész dolog lehetetlen, nem magát a tárgyi tónyálladékot tagadja meg, hanem csak a bizonyítékok elégtelenségére utal. Elnök: Az ügyvéd ur nagyon eltért az ügytől; szavai részint vallásfelekezet elleni gyűlöletet involválnak, részint pedig rituális gyilkosságot akarnak bizonyítani. Én ugy az előbbit, mint az utóbbit, tovább meg nem engedhetem. (Éljenzés a közönség köréből). Fa a közönség végig akarja hallgatni a tárgyalást, felkérem, hegy csendesen legyen, mert különben kénytelen leszek a termei kiüríteni. Szalay: Midőn nagyságodnak figyelmeztetését köteles tisztelettel veszem, kénytelen vagyok megjegyezni azt, mint előadásom összefüggése is meg fogja mutatni, hogy amit elmondtam, azt elhallgatnom lehetetlen volt. Ha igaz az tek. törvényszék hogy az, ami valószinü, az tehát bizonyíték, pedig a tek. kir. törvényszéknek bizonyíték kell arra nézve, hogy Ítéletet hozhasson, nem ugyan ilyen bizonyíték, amelynek leghűbb kifejezését az egyszeregyben találom, hanem azon bizonyíték, amely az okot az okozattal, a tettel összefüggésbe hozza, vagyis, mint mondani szokták, hogy a tárgyi és alanyi tényálladék helyre van állítva, ugy eleget lehet találni. E tárgyalás folyamában is Scharf József itt a törvényszék előtt tett vallomásában a többek közt közbe kiáltott, »hogy történhetett az, hogy a leány elveszett?« Én meg vagyok győződve, hogy ő ezt a kérdést lelkéből tette és mindnyájunknak azon gondolatunk volt, én azt mondom, hogy történhetett az, hogy az a leány elveszett légyen? Elveszett légyen azon a helyen, fényes nappal? Az, hogy az utja melletti kútba beleszédülve veszett volna el, kizárva van már az által is, hogy a kut megvizsgáltatván, üresnek találtatott, másrészt pedig Tapasztó Miklós a leányt a kuttól eltávozni, sőt a gáton menni látta, ha tehát a véletlen szerencsétlenség lehetősége ki van zárva, mint a hogy ki van zárva, ugy, tek. törvényszék, két lehetőség előtt állunk, az egyik az, hogy a leány önmagát vesztette el, a másik az, hogy megölték és a bűntett nyomainak eltüntetésére a testet fettalálhatlanul elrejtették. A mi az elsőt illeti, tudjuk azt, hogy ez a mai czivilizáczió okozta öngyilkossági kór népünkre még nem igen ragadt és hogy ez esetben az még is megtörténhetett volna, azt egyáltalában semmi sem indokolja. Szegény volt a leány, az igaz. de a szegénység keserű kenyere népünknél nem olyan, hogy az öngyilkosságra kergesse. Vidám volt, egészséges volt, és fiatal volt az a leány ; volt szerető édes anyja, jó gazdasszonya, és az a munka a mit reá biztak, köztapasztalás szerint neki csak játék kellett, hogy lett legyen. Hozzájárult ehhez még az, hogy bizonyosan senki sem fogja azt megfejthetni, miért kellett a leánynak, ha ő csakugyan öngyilkossági szándékkal volt, ürügyet keresni arra, hogy épen azon szombati napon mehessen a Tiszához, holott másnap, vasárnap lévén, ezt legkisebb ürügy használata nélkül könnyen megtehette volna. De tovább megyek, hogyan képzelhető az, hogy mikor a leány a Kohlmayer boltjából elmaradt, ne a rövidebu és egyenes uton menjen czélja felé, mint amely legközelebb vezet a Tiszához, hanem ami az öngyilkosságok történetében unikum volna, haladjon kerülő uton, és a Tiszának azon része felé, ahol, a viz sekélyes volta miatt, lépésről-lépésre kellett volna bellebb menni a vizbe, hogy azután a középen megölje magát. Az a gyermek, kinek ily lelki ereje van, nem öli magát vizbe. Kétségtelen tehát, hogy azon feltevés, hogy Eszter önmagát vesztette el. nemcsak képtelenség, de nevetséges is. És mégis, tekintetes kir. törvényszék, a titkos védelem, amelynek nyomait ugy a vizsgálat alatt, mint a végtárgyalás folyamán csak az nem észlelte, aki ily dolgok felett szívesen szemet huny, erre a kérdésre vetette magát. Azt kellett, ha nem lehetett már bebizonyítani, legalább valószínűvé tenni, hogy Eszter öngyilkossá lett. Megkísértetett ennek indokolása is. Megbotránkozva hallottuk, ugyhiszem mindannyian, mint akarták a gyermekkor szentségét piszkos és trágár gyanúsítással beszennyezni. De az Isten meggátolta a kísérletet még keletkeztében. Azt is be akarták bizonyítani, hogy azon napon, amelyen eltűnt, szomorú volt, azonban kisült és csakhamar, hogy ezen körülmény ezen előadás csak koholmány, még pedig zsidó koholmány. 0 nemcsak hogy szomorú nem volt, hanem a tanuk egyhangú állítása szerint, nem is lehetett szomorú, mert őt épen az nap öröm érte. Igaz, hogy az itt jelenlevőknek ez nem nagy öröm, de öröm azon szegény falusi leánynak, akinek életében események nincsenek, az, hogy gazdasszonya váratlanul azzal lepte meg, hogy a közelgő ünnepekre uj ruhát csináltatott neki. De mégis öngyilkosnak kellett lennie, és hogy ez kimutatható legyen, mindenek előtt az anyát keresték s vórpénzt kínáltak neki azért, hogy a hullát, amelyet neki hozni fognak, saját gyermekének ismerje el. Midőn ez visszautasította, arra biztatták, hogy a Szűcs János által hebizonyitottan Tokajból eredő hullát ismerje el gyermekének. E kísérletnek sem volt eredménye. Megindult tehát a vándorlás Eszlárról. Az egyik erre, a másik arra utazott, minden kigondolható, sőt bebizonyítottam, hamis ürügy alatt. Igy Rosenberg Hermann azt állítja, hogy ő Sztropkó vidéken azért járt, mert ott a görög papnál egy magyar leány szolgál, a kiről az a hir kelet-