Tisza-Eszlár: napi értesítő a tiszaeszlári bűnper végtárgyalása alkalmából (Nyíregyháza, Jóba, 1883)

Eötvös: És fizet érte valaki valamit. Henter: Igenis fizet, gr. Pálffy. Eötvös : Ön személyesen beszélt vele ? Henter: Nem, ide küldte a pénzt. Eövös: Kihez ? Henter: Az alispán úrhoz. Eötvös; És az adja át. Henter: Igenis havonként 15 frtot, a kosztért, 10 frtot a tanításért és amennyi ruhára kell. Eötvös: És zsebpénzül kap-e költséget. Henter: Egy krajczárt sem. Eötvös: Ma azt mondta, hogy a mikor kell neki ad ön. Henter: Azt nem értem zsebpénznek, ha a mosónéját kell kifizetni. Ha marad neki 3 krajczárja, az bizonyosan kell, mert kéri sokszor a hetest, hogy hozzon neki tintát, irkát stb. Eötvös: Mondja meg nekem: meddig kapta ezt a megbízást az alispán úrtól ? örökre ? Henter; Nincs határidőhöz kötve. Eötvös: És azt hiszi, hogy ez meg is szünbetik. Henter : Amikor az alispán ur velem parancsolni fog. Eötvös: Feleljen nekem arra, mikor vette ön észre, hogy ez a tanu, Seharf Móricz, a maga vallását kezdi megvetni. Henter: Körülbelől újév után. De ő nem vetette meg, csak igy folytatta. Mi vettünk neki izraelita imakönyvet. Vettünk neki két drága könyvet abból imádkozott. Újév után kezdte a könyveket elhanyagolni. Később kimondta, hogy neki nem kell a zsidóság. Eötvös kérdéseire előadja, hogy járatja a »Függetlenséget,« a »Budapestet,« sz »Egyetértést«; hogy a fiu a megyeház udvaráu járkál, ahol a házban lévő boltos fiuk, legnagyobb részt zsidófiuk és beszélnek vele. Eötvös: Hát a felnőtt zsidók beszélhetnek-e vele. Henter: Azoktól egy kicsit óvom. Eötvös: Hát a rabbitól ? Henter: Az nem akart vele beszélni. Eötvös: Hát rokonai beszélhettek-e vele? Henter: Igen; az alispán ur engedelmével, az én jelenlétemben. Eötvös: Ki rendelte ezt ? Henter: Az alispán ur. Eötvös: Hátha az alispán ur azt rendelné, hogy egy szabad embert tartoztasson le, azt is megtenné? Henter : Meg, Eötvös: Akkor is, ha ez törvénytelen volna ? Henter: Én szolga vagyok. Ha parancsolják, hogy valakit fogassak el, meg kell tennem. Eötvös: Nyilvánította Seharf Móricz valaha azon kíváncsiságát, hogy atyjával beszélhessen. Henter: Soha! Eötvös: Hát anyjával ? Henter: Azzal sem, ha megtudta, hogy anyja itt van elbujt. Eötvös: Igaz ez? Nem vette-e ön észre, hogy Seharf Móricz retteg a zsidóktól? Hogy őt a zsidók elemésztenék? Henter: Eszébe sincs; nem fél az semmitől. Ha egy zsidót meglát az udvaron, rögtön bejön hozzám jelenteni, hogy jön egy zsidó. Eötvös: Ön félreértett. Azt kérdeztem, vájjon Seharf Móricz, hogyha ő szabadon menne ki, akkor a zsidók őt elemésztenék. Henter : Hiszen kérem most is beszéli, hogy mesterségre készül. Nem félős gyermek az. Eötvös: De itt a törvényszék előtt máskép nyilatkozott. Seharf Móricz: Azután ki mehetek. Most mig a tárgyalás el nem múlik, talán bántanának. Azután nem bántanak majd. Eötvös : Nagyságos elnök ur, méltóztassék a fiúnak meghagyni, hogy midőn én kérdezek, engem ne szakítson félbe. (Mozgás a közönség körében. Elnök csenget.) Elnök : Oly váratlanul szólt közbe, hogy nem is vettem észre. Eötvös; Miből gondolja, hogy a fiu ellen valamely merényletet akarnak elkövetni. Történt ilyes eset ? Tanu: Igenis kétszer. Eötvös : Két esetről szól. Az egyik az, hogy elakarták lopni a fiút, a másik az, amikor ön lövöldözött ? Tanu: Ez alkalommal lőttem. Eötvös; El akarták a fiút lopni ? Tanu: Azt nem tudom; de ha a megyeháza udvarán éjjel 11—12 óra közt három idegen embert látok: Nem kérdezem, hogy lopni jöttek-e vagy Seharf Móriczot elvinni ? Eötvös: Ön látta őkec? Tanu: Akkor jöttem haza. Eötvös : Azt is, mikor kimentek ? Tanu: Kimenést azt nem láttam; mert akkor nagyon szorult volna a kapezájuk. Ha láttam volna, itt hagyták volna a fogukat. Eötvös: Zsidók voltak ? Tanu: Azt nem tudom. Eötvös: Mi volt szándékuk ? Tanu: Azt sem tudom. Eötvös: Seharf Móricz még azt is beszélte, hogy azt mondták, őt akarták ellopni. Tanu: Ide bizony nem járnak imádkozni; és mert nincs mit elvinni, én csak gyanítottam, hogy ez volt a szándékuk. Eötvös : Az ön gyanitását Seharf Móricz tudta ? Tanu: Ő is csak abból tudta a mit moudtam. Eötvös ! Seharf Móricz azt mondja, hogy irányában a zsidók mily rosz indulattal vannak. Tudja aztán, hogy a tárgyalás kezdete előtt junius 18—19, éjjelen ismét merényletet akartak elkövetni a zsidók és pedig, mint a lapok mondják dynamit merényletet. Tanu : Hogy dynamit merényletet-e, vagy sem, arra felellelni nem tudok. A történet rövid és egyszerű. Jöttek ide jelenteni este Va9 óra tájban, én a tornáczon a díványon hevertem, hogy oda át a rom. catb. iskola udvarán ólalkodig két zsidó Éu azt mondtam, hogy nem megyek át, nem hozzám tartozik, menjenek a városházához. El is szaladtak oda és megjelent a városi csendbiztos Kovács Lajos, később én is felkeltem és átmentem, sőt ott volt a polgármester is, körül néztünk, de sehol semmi sem volt. Ennyi volt az egész Éjjelre azután csendőröket kaptunk, semmi rendetlenség nem történt. Eötvös: Ki mondhatta Móricznak, hogy most is elakarták lopni ? Tanu: Fenn voltunk reggelig, hát megtudhatta. Eötvös: De nem járt itt semmiféle zsidó. Tanu: Belül nem. Eötvös: Alaposnak látszik az a gyanú, hogy a fiút csak rémiti ilyen hírekkel, hogy a zsidóságtól saját fajától, vallásától mindinkább elidegenitsék ; sőt apját s anyját megvesse. És azért, hogy a gyermek képzelődésére még inkább hassanak, azért gondolták ki mind a két dolgott: mind azt, hogy elakartak lopni, mindazt, hogy dynamit merényletet terveztek. Tanu: Kérem alássan mi czimen arra nem vigyáztunk, hogy kivül mi történt, azt a kapitányi hivatal megvizsgálta és a tanuk kellően igazolták, hogy ott jártak. Én is fel lettem hiva a kapitányi hivatalhoz, hogy tudok e róla s azt mondtam hogy nem. Eötvös: De vettem észre jeleit, hogy szándékosan rémítgetik azzal a dologgal? Tanu: Ugyan ki rémítgesse, itt nincs itt köztünk olyan. Eötvös: Hát hogy mondhatta ő ezt a törvényszék előtt? Tanu: O magától gondolhatta. Eötvös: Ön előtt azt mondta, hogy nem tudja azt, hogy Barcza mit jegyzett fel a papirosra mikor a fiút kihallgatta. Tanu: Amint mondtam, meg is esküszöm. Eötvös: És még a szeme láttára el is lett égetve ? Tanu: Igpn is el. Eötvös: És mondta azt, hogy az eszlári dologról lett kihalgatva, ön a díványon ült, Barcza az asztal mellett és a fiu is. Igy történt? Tanu: Igen.