Kiss Kálmán: A szatmári református egyház története (Kecskemét, 1878)

II. RÉSZ. A szatmári ref. egyházmegye egyes gyülekezeteinek története.

844 sőt leányegyháza is volt, nevezetesen Angyalos; mely tőle 1763-ban elvált. A szatmári reform, egyházmegye tárczali- és solymosi­féle közjegyzőkönyvei 1670-től 1720 körüli időkig csak válópereit jegyzik fel, egyéb ügyei a mult század elejéig nem ismeretesek; sőt 1724-ig papjainak neveit sem tudjuk, valamint azt sem, a presbitérium mikor állíttatott fel s gondnok mikor választatott elsőben. Iskolatanitókkal sem találkozunk az egyházban; mert a papi és tanítói hivatal mindig öszsze volt kötve. Volt ugyan reá eset, — Angya­los elszakadása után, — hogy e csekély jövedelmű egyházba pap nem akadván, tanitót hozott; de ezt rendes állapotnak venni nem lehet. II. Az egyes lelkészek s hivataloskodásuk alatti események. 1) 1724-ben pap volt Tatárfalván Ecsedi Péter, kinek idejében a Csomaközy ház már felényi bért adott a papnak mint hajdan. 2) 1725—27. Ráczkevi János, kiről azt jegyzi meg a vizitáció, hogy hétköznap bibliát nein olvasott. 3) 1727-ben Petróczi György. 4) 1730—32. Tunyogi László. 5) 1732—35. Terebesi Sá­muel. 6) 1735. Czeglédi István. 7) 1736—40. T. Szatmári János. 1739-ben egy peniteálni nem akaró hallgatójáról azt végzi a vizitáció , hogy ha szót nem fogad, szamár-temetéssel temettessék el. 8) 1740—42. Némethi György. 9) 1742— 1744. T. Szatmári Ferenc, kit dicsértek, mert hétköznapon is bibliát olvas a templomban. 10) 1744-ben Kecskeméti István. 11) 1745—47. T. Szatmári Ferenc, kit dicsér­tek. 12) 1747—53. Vetsei György, ki alatt a parókhia igazítását hagyja meg a vizitáció. 13) 1753—56. Komá­romi István. 14) 1756—61. Sentei Sámuel, kiről azt irja 1761-ben a vizitáció: „plus ebrius, quam sobrius" stb. stb. 14) 1761—64. Gyarmati István. 16) 1764—67. Fülei Sá­muel , ki panaszol, liogy se kurátor, se egyházfi. 17) 1767— 1774. Makiári Sámuel. 18) 1774—76. Váradi János. 19) 1766. Gyarmati István, e.-m. ii. 20) 1777. Viski György. 21) 1778—82. Borbély János. 22) 1782. Horváth József. 23) 1782—86. Fekete István, kinek csupa kenyere is alig levén, Ricsére Ígérkezett. 24) 1786. Jakab Izsák. 25) 1787. Szilágyi András. 26) 1788. Bányai János, ki épen ekkor jött az utrechti akadémiáról. Hallgatói nagyban

Next

/
Oldalképek
Tartalom