Kiss Kálmán: A szatmári református egyház története (Kecskemét, 1878)

II. RÉSZ. A szatmári ref. egyházmegye egyes gyülekezeteinek története.

753 3 papra levén szükség, ezek között a szatmári tanács jegyzőkönyve őt főpredikátornak mondja. Kollegái voltak: 17) Sági Mihály, ki 1626. aranyos megyesi pap volt s onnan hozatott Szatmárra, de 1631-ben a várba menvén, 18) Szálkái Bálint követte őt, ki többször vett és adott el házakat s Szatmárról Apába, majd Mogyorósra ment s a sz.-németi nemzeti zsinaton mint misztótfalusi pap volt jelen. 19) Debreczeni Póka István, ki 1633. jött Szálkái helyére; de már 1635. hihetőleg meghalt; mert őt 20) 1636-ban már Kecskeméti Mihály követte, ki 1637-ben elhalálozván, 21) 1638-ban Vásárhelyi István lett utódává. 22) 1838. vagy valamivel később jött, és szolgált 1641-ig; aztán is 1646. októberétől 1656-ig Szatmári Lázár Mik­lós *) „patrius concionator", esperes és később püspök. (L. e mű 308. lap.) Vele együtt papos'kodtak 1646-ig: 23) Mező Szegedi János, 24) Szecsei János és 25) Németi Gál János; továbbá: 26) 1645—46. Szántai Molnár Mihály tiszántúli püspök, ki a puritánizmust terjesztő Tolnai D. János ellen 1645. febr. 14. zsinatot tartott s a sz.-németi nemzeti zsinatot is ő hivatta öszsze 1646-ban, de öszsze­gyűlését meg nem érhette. Sz. Lázárral szolgált még a) 27) Gönczi Mátyás, ki a belvárosból 1647-ben a Hóstátba ment, ki, 1648-ban Aranyos-Megygyesre, onnan 1650 ben Felsőbányára költözött, hol bányai esperessé lett, — on­nan pedig 1661-ben Alsó-Misztótfaluba ment, hol 1663-ban meghalt, b) 28) (Széles A. szerint 229. lap) Beregszászi Pál, (Bartók Sz. tört. 120. lap. szerint Lőrinc,) ki Gönczi helyére jött s a belvárosban szolgált. 29) 1650-ben B. P. helyére Megyesi István esperes jött Németiből, (1. e mű 308. 1.) 2-dik lelkészül s ezután 2 papnál többel a bel­városban nem is találkozunk. Az ő fizetését a Sz. Lázár Miklóséval egyenlővé tette a tanács, „mivel eleitől fogva kié. 3) A kit a városon kivül hivnak szolgálni: magának keres. 4) A halotti, keresztelési, esketési szolgálatárt gyűlendő pénz közös legyen. 5) A papi gyűlésre menendök alá közös pénzen fogadtatik szekeres, és az itthon maradó, a mit az alatt keres, közosztályra bocsátja. *) Sz. Lázár Miklós idejében készíttetett a városi tanács legelőször fizetéses jegyzőkönyvet, melybe évenként úgy a városi mint az egyházi hivatalnokok fize­tése beíratott, mely szerint: „1640. 22. dec. Szatmári főpapnak esztendeig való fizetése a város rendelése szerint hung. fi. 200, búzája 36 köböl, bora 40 köböl. A 2-ik pap fizetése pénz hung. fi. 100, búza 32 köböl, bor 32 köböl, tűzifára fi. 16. A 3-ik papé ugyananynyi. 48

Next

/
Oldalképek
Tartalom