Kiss Kálmán: A szatmári református egyház története (Kecskemét, 1878)
II. RÉSZ. A szatmári ref. egyházmegye egyes gyülekezeteinek története.
539 30) Keér. I. A község- és egyházról általában. Fekszik Szatmárban, a Szamos balpartján. 1292. Kállay Mihály, Jakab, Kopaz Tamás fia által való elfoglaltatásáról panaszkodik. 1427. Zsigmond király Kállay Jánosnak új királyi adománynyal ajándékozza. 1548. Dobó Ferenc és Domokos nyer benne részt. A Kállayak kérése folytán egy ideig a szomszéd községekkel együtt Szabolcsvármegyébe volt kebelezve. (Szirmai Szat.-v.-m. E. II. k. 358. 1.) A Szamos gyakori kiáradásai miatt helyét többször változtatta, ezenkivül a háborús idők sanyarúságait is szenvedte; a pestis is meglátogatta. A reformációt hihetőleg az egykor protestáns Kállaycsalád — mint földesura — befolyása után vette be s mint leánygyülekezet, az átellenes parton fekvő Semlyén filiája volt 1873-ig, de ekkor paplakot építvén, a lelkészt átköltöztette, a mit Semjén rosz neven vévén, felsőbb e. hatósági engedélylyel különvált Keértől. Lelkésze: Varga Menyhért. Elődeit lásd Keér-Semjén alatt. II. Tanítók és iskolaügy. Az iskolások előbb Semjénbe jártak át, midőn t. i. a Szamos megengedé. 1783 vagy talán 1782 tavaszán segédtanitóság állíttatván Keéren, az legelsőben Gáti Sámuellel töltetett be; de a ki „rosz ember" levén, helyére dislokáltatott 1784-ben Darvai József; 1786-ban Szilágyi György, ki itt meghalálozván, félidőben jött helyette 1788-ban: Szűcs István; 1793-ban Kiss József; 1796-ban Konyáry Ferenc; 1797. Czeglédi Mihály; 1798. Molnár Mihály; 1800-ban Kiss József. Ez idős volta miatt — igy szól a vizitáció, — alkalmatlan levén a toronyba járás- és harangozásra, elbocsáttatott 1803-ban. Ugyänez évben Szilágyi János iskolába nem járás és isk. épület nem létéről panaszol. 1806. Kondor István. 1810. Boros Márton. Semmi iskolája , még tanítványa sincs; de a szülék beismerik, bogy ennek magok az okai. 1811-ben mellgyengeség miatt lemondott. 1812—18. Csonka János, ki jé tanitó volt. Az 1814. nov. vizitáció megdicséri; egyszersmind meghagyja a keérieknek: „hogy mivel nincs a télnek mivel