Kiss Kálmán: A szatmári református egyház története (Kecskemét, 1878)

II. RÉSZ. A szatmári ref. egyházmegye egyes gyülekezeteinek története.

895 4 mátkasági elválás fordul meg az e.-m. törvényszék előtt. A váló-kereset indoka a házasságtörés és kegyetlenkedés , azonban a válni szándékozók közül az egyik cigány férj és nő, e fajnál pedig soha sem valami volt nagyon erős az erkölcsi alap. Sokkal elszomorítóbb az ennél, a mi 1723. és 1728-ból 2 vetési papot illetőleg feljegyeztetett; továbbá midőn 1736-ban egy exkommunikált, ember erővel akar a templomba bejutni. 1747., 1749., 1761. és 1765-ben már az egyház részére tett ajándékokban az érem fényesebb oldalát is látjuk. 1761. jan. 1. a féktelenség megzabolázása végett egy „transactiot" kötnek s utánna a valláserkölcsi élet új lendületet vesz; az egyh. állapotok javulni kezdenek. 1792. jan. 8. pedig az úrvacsorához járulás rendjét szabályozzák, jelesen az 1-ső rendbe állítják a földesurakat, illetőleg aszszonyokat a papné- és mesternével, a 2-ikba a nemes férfiak, illetőleg aszszonyokat , a 3-ikba a köznép férfiait és illetőleg aszszonyait., a 4-ikbe a leányokat s utánok a legényeket a mesterrel. E közben a templom s torony kijavításán is buzgólkodott az egyház; de az, 1794. aug. 8. éjjel ismét elhamvad, azonban e csapás dacára nem lankadnak a romok felépítésében. A XIX. század legelső napjaiban ismét homályosulni kezd a valláserkölcsi élet képe Vetésben. A nemes buzgalom lángját kioltani igyekszik az irigység hideg szele. 1801. febr. 22. az egyház Nehémiása, a lelkes Muray Miklós a gondnokságról lelép. Egy vallástalan ember, a III. cikkben emiitett Uszkay József, — a 8 évig templom kerülő, ki az elhamvadt templomra 1 fillért sem adott,— méltatlanul vádolja, majd gőgös nagyravágyásból megindítja az 1-ső templomszékpert, hogy egy félszázadra fölzavarja az egyház békéjét. Az egyházmegye egy bizottságot küld ki vizsgálatra, ki előtt a méltatlanul vádaskodó az iratokat fölkapva öszszetépi s a tűzbe dobja s a gondnokot kutyahajigálónak nevezi, a miért 1802. ápr. 16., majd 1804. febr. 23. azon határozat hozatik : „hogy ha meg nem tér, ekkla tagjának ne ismertessék, meghalálozván maga vagy hozzátartozója az ekkla tagjaitól el ne temettessék s meg ne engedtessék, hogy neki harangozzanak." Egy izben azonban megkövette az e.-m. küldöttség előtt Murayt, de csak szinleg, valósággal pedig a régi