Kiss Kálmán: A szatmári református egyház története (Kecskemét, 1878)

II. RÉSZ. A szatmári ref. egyházmegye egyes gyülekezeteinek története.

534 adott templom- és iskolahelyiség gyanánt a rajta levő 10 öles cseléd-házzal, oly feltétellel: hogy a jánki református gazdák az ő tisztei által kimutatandó helyen hasonló cseléd­házat állitsanak fel. Ugyanakkor meghagyja a vizitáció , hogy rektort vigyenek. Ezen épület templomul azonnal át is alakíttatott; elkészülvén, a majtisi lelkész szolgált benne időnként, a kinek szolgálatait s Jánk kötelezettségét illetőleg egy szabályzatot adott ki a traktus , de a jánkiak ehhez ragaszkodni nem akartak; sőt úrasztali készleteiket is elvivék , s azt követelték, hogy a majtisi pap úrvacsorát osztani is járjon át; de az 1829-iki vizitáció megrendeli nekik, hogy ők járjanak át Majtisra. 1873-ban grf. Bar­kóczy János az eddigi parókhiális fundus mellett templom­helyet adván, arra, e csak 130 lélekből álló gyülekezet részint önerején , részint Nagyváradi Ajtay Sámuel 400 frt. adományából, részint az egyházkerülettől több izben nyert 570 frt. államsegélyből egy 10 öl hosszú 4% öl széles csinos tégla templomot épített, mely minden vasárnap tömve van néppel, s benne bizonyos meghatározott vasár­napokon a majtis-jánki lelkész, máskor pediglen saját helyi tanítója szolgál. II. Az egyes lelkészek s hivataloskodásuk alatt történt események. A régibb lelkészekről nincs említés. 1689. Tétsi K. János. 1718. Vásárhelyi M. Márton. 1725-ben mint aszszeszszor el akart innen menni, de az Ajtay-ház és Ötvös Miklós kérésére ott hagyatott. 1726-ban panaszolják a vizitáció előtt, hogy az elhalt alispán Ajtay Mihály az egyház 30 ezüst forintját rézre váltván, elköltötte. Családjának meghagyatott, hogy váltsa vissza és fizesse meg. (Ezen családból való a mostani templomra adakozó A. S. is.) 1726-ban Zalányi Pál, a ga­csályi pap, rendeltetett Jánkra; de ez ápril 8-án az árvízbe fult Peleske körül, s május 1-sején Petróczy György ren­deltetett helyébe. Az 1727-ik évi vizitáció előtt dicsérik hivei, de mégsem maraszták. Helyébe jött 1727—30. Kémeri László, volt matolcsi rektor. 1730-ban Szigeti Zsigmond, ki 1731-ben az újévi vizitátorokat nagyon embertelenül traktálta. Fenyegetőzött, hogy a püspökhöz megyen, melyre a vizitátorok kijelenték, hogy mehet, mihelyt a traktus törvényt láttat felette. 1731. tavaszán

Next

/
Oldalképek
Tartalom