Kiss Kálmán: A szatmári református egyház története (Kecskemét, 1878)

II. RÉSZ. A szatmári ref. egyházmegye egyes gyülekezeteinek története.

456 király 1569-ben minden adózás- és közterhektől 6 évre fölmenté őket. Későbbi viszontagságaikról mit sem tudunk, azonban föl sem lehet tenni, hogy azon számtalan nyomorból , mely Szatmármegyét, német, török, tatár s a kuruc és labanc dúlások közt érte, Erdődnek is része ne lett volna! A magyar és ref. jobbágyokkal nem levén gf. Károlyi Sándor megelégedve , ezeket úgy innen, mint más jószágairól kiiktatta s 1731-ben Szatmármegyétől telepithetési engedélyt kért, mit meg is nyert nemcsak: hanem a letelepülőket 3 évig minden tehertől s azután a katonabeszállásolástól, bizonyos dij mellett, felmenté a megye. Ekkor gf. Károlyi Sándor külföldről svábokat telepitett Erdődre, kik máig sem magyarosodtak el teljesen. Erdődről még csak anynyit jegyzünk meg, hogy itt született a hires Bakócz Tamás esztergomi érsek. II. Az egyházról. Erdőd a hitjavitás előtt róm. kathol. parókhia volt, 1216-ban a már fentebb emiitett Ábel esperes, 1332-ben pedig — a midőn a szatmári esperességhez tartozik — Miklós volt plébánusa, ki 70 dénárt fizet pápai dézma gyanánt. (Schemat. Cleri Szatmár. 1864. 44. lap.) A reformációt Erdőd Drágffy Gáspár alatt vette be azon reformátoroktól, kiket e jeles főúr, „nem gondolván János király s a püspökök megbántódásával, a maga várában tartott." Ezek között alkalmasint Batizi András- és Kopácsi Istvánnak tulaj donitható legtöbb e tekintetben, kik Erdőd reformálását 1542. és 1545. közt teljesen be is fejezték. Itt a szatmármegyei reformáció kiindulási pontján tartatott a legelső protestáns zsinat is Magyarországon, 1545. szept. 20; majd egy másik úgynevezett „partialis synodus", — de a mely alatt korántsem értendő a később e névvel jelelt egyházmegyei gyűlés, — 1555. febr. 24 ikén. (Lásd e mű 77—79. lapjait.) E korban különösen virágzott itt a protestáns egyház, mely előbb természetesen a lutheri iránynak volt hive, mint ez az első erdődi zsinat végzeményeiből is kitetszik, (lásd e mű 84. lapját) s csak később tért át a kálvin-féle irányzatra. Kopácsi nevezetes iskolát is nyitott itt, melyben keleti nyelveket is tanitott s e szerint lelkészeket is képzett.