Kiss Kálmán: A szatmári református egyház története (Kecskemét, 1878)

I. RÉSZ. A szatmári ref. egyházmegye általános története. - I. Korszak. Az első erdödi zsinattól a sz.-németi nemzeti zsinatig. 1545–1646

98 léből választása a protestantizmusnak igen is nagy virágzása felől tanúskodnak. De a derült ég egy kis időre ismét elborult. Bast a hadai 1603—1605-ig úgy elpusztították Szatmárvármegyét hogy a korponai gyűlés szavai szerint: „50 esztendeig is csak valamennyire fel nem épülhet!" Hogy ezen idő alatt — midőn az országos panasz szerint „az idegen nemzetnek törvénytelen és absoluta gubernatioi által úgy birták hazánkfiait, mint rabjokat, jószágok és marháikon szabadon uralkodtak, és maguk között faluikon felosztoztak" — a szatmári reform, egyházmegye is ne szenvedett volna, — bár erre semmi adatunk nincs, — fel sem tehető. A rémnapok a Bocskai István fej. felkelésével megszűntek s bár 1607-ben Szatmárvármegye a koronára visszaszált, tűrhetőbbekké lettek a viszonyok. Azonban ha itt nem lobogtak is az üldözés lángjai, vérvilágot vetettek azok máshol a hazában, minélfogva Szatmárvármegye evangelikus rendei, a bécsi béke záradékának ürügye alatt megindított erőszakos rekatholizáció folytán, kötelességöknek tartották a vallásszabadság ügyét tőlök telhetőleg pártolni, annyival inkább, hogy Csehország direktorai Prágában 1619. márc. 23. és Alsó-Ausztria evang. rendei 1619. szept. 30. kelt levelökben e végből szövetségkötésre szólították fel; sőt egy követ Starfer Zakariás is megkereste őket e célból, s hogy ez nem hasztalan járt, mutatja az: hogy ez évben az egész Szatmárvármegye a nemzeti s lelkiismereti szabadság lobogóit lengető Bethlen Gábor hatalma alá hajolt s annak birtokában az 1622-ki nikolsburgi békével meg is erősíttetett. Bethlen Gábor s utódai alatt a szatmári ref. egyházmegye teljes vallásszabadságot élvezett ismét. Szatmárvármegye rendei pedig folytatták közbenjáró szerepöket. Ezt igazolja Eszterházy Miklós nádornak