Somogyi Múzeumok Közleményei 19. Jubileumi kötet (Kaposvár, 2010)
Ábrahám Levente - Juhász Magdolna - Nagy Lóránt: Emlékképek az 1950-es évekből
JUBILEUMI KÖTET- Összesen öt fő dolgozott abban az időben a múzeumban, ha jól tudjuk? Igen, Gyula volt az igazgató. Pusztai Rezső a régész, Soós Pista restaurátori állásban volt, de mindent csinált. Ő vezette a nyilvántartást, mosogatta a korsókat, amibe besegített Göndör bácsi, a hivatalsegéd is. Él még?- Nem. Sajnos néhány éve meghalt. Teremőrként sokáig dolgozott még a múzeumban. És még teremőrként dolgozott Csík bácsi, ennyien voltunk. Időszakonként egy- egy adminisztrátort is alkalmaztunk, aki a nagyobb munkákat elvégezte, amikor már nagyon szorult a kapca.- Hogyan került Miklós bácsi kapcsolatba a viperákkal? Tanár koromban, amikor még a gimnáziumban dolgoztam, de már külső munkatársa is voltam a múzeumnak, egyszer Somogyszob mellől egy katona behozott egy kígyót a gimnáziumba. Hallotta, hogy van itt egy tanár, aki foglalkozik ilyesmivel. Egy fekete kígyót hozott be. Megnéztem. Hát látom, hogy egy vipera! Nagyon érdekesnek találtam, mert a fekete vipera előttem nem volt ismeretes. Magyarországon általában elég ritka, Somogyot kivéve még a fölső Tisza mentén él. Ez aztán annyira megfogott, hogy akkor elkezdtem herpetológiával is foglalkozni, mivel addig főleg a madarakat vizsgáltam. Korábban botanikai kutatásokat is folytattam, együtt dolgoztunk a gimnáziumban Horváth Adolf Olivérrel. Nagyon derék, jó barátom. Már régen nem találkoztunk. Őt akkor a pécsi Nagy Lajos Gimnáziumból, a ciszter gimnáziumból - ugye minden cisztercitát szanaszét szórtak - a kaposvári gimnáziumba helyezték, és ott volt tanár. Hasonló gondolkodású lévén hamar összemelegedtünk, barátok is lettünk. Az ő erős biztatására mindig együtt mentünk kirándulni. így aztán megerősödött a botanikai érdeklődésem. Ő tanítgatott engem. Úgyhogy az első két tanulmányom - amit majd szeretettel átadok nektek, jellemzően arra az időre - egy-egy kisebb botanikai, florisztikai munka. Közben famulus gyerekekkel jártuk a határt egy hatalmas nagy Jávorka-féle gyűjtő mappával. Rengeteg növényt gyűjtöttünk, kb. 500 múzeumi lap lehetett ott, amikor elhagytam a múzeumot. Nincs meg belőle semmi, ugye? Kétéltű vizsgálata közben- Nincs. Én (J. M.) próbáltam utána menni, de nem találtam meg. Pedig nagyon jó volt, mert amit én nem tudtam meghatározni azt Dolfi, Horváth Adolf Olivér ellenőrizte. Ez egy jó gyűjtemény volt. A florisztikai újdonságok meg is jelentek (Marián M. mutatja a publikációit). Aztán megint volt egy érdekes véletlen. Jó barátom volt a kaposvári megyei tisztiorvos, Lovas Béla, aki érdekes vízi állatokról készített kitűnő mikroszkopikus felvételeket. Egy gyönyörű kötete jelent meg a mikroszkópizálásról. Ő is nagyon szeretett kirándulni, gyűjtögetett a maga területén a mikroszkópi munka számára. Egy alkalommal Béla azt mondta, hogy menjünk ki egy mikrobusszal DDT-ézni a Dráva mentére. El is mentünk egy csomó faluba, ott az istállókat, egyebeket beszórtuk. Hát tudjátok ugye, hogy a maláriaszúnyog az istállókat és a hasonló meleg helyeket szereti. Ott beszórtuk a falakat, hogy elpusztuljanak. A DDT tapadó por volt, amiről aztán később kiderült, hogy sajnos akkumulálódik az emberi szervezetben is és kb. 8 év múlva fejti ki mérgező hatását. Mi akkor ezt még nem tudtuk. Jövünk hazafelé, már késő délután volt, amikor elértük az orosz megszállású Somogyszob-Kaszópusztát. Már nem tudom miért, de bementünk a Kaszópusztai- vadászkastélyba Bélával, valami talán kellett az autóhoz. Ott egy barátságos ruszki tisztet találtunk, akivel kézzel-lábbal beszélgettünk és kiderült, hogy szerinte ott van egy mocsár. Körülnéztünk. Akkor találkoztam először a Balátával. Hazamentünk, s attól kezdve engem nem hagyott nyugodni a Baláta.- Mikor történt az első látogatás a Balátánál? Már munkatárs voltam, tehát '54-ben. Attól kezdve kiszállásaim nagy részét a Balátára irányítottam. Az elején úgy, hogy gyerekeket, 4-5 famulust is elvittem magammal. Az este találtam erről a témáról egy képet, mert akkor primitív világ volt, nemcsak a múzeumban, hanem egyáltalán a kutatási lehetőségekben is. Itt van ez a kép, ami a magaslestől befelé menő csatorna mentén készült. A tóban akkor elég sok víz volt és egy ladikkal tudtunk bemenni a magaslestől a nyílt vízre. Most sokkal kisebb már az a csatorna. Mivel tudtuk, hogy él ott vipera, attól kezdve próbáltuk a lábunkat védeni. Nem volt más megoldás, minthogy a könyvek kemény fedeléből készítettünk lábszárvédőket. Ez volt bőven, mert a ruszkik az egész kaposvári Hüllő tanulmányozása 229
