Somogyi Múzeumok Közleményei 18. (Kaposvár, 2008)
MÉSZÁROS ÁDÁM & RÓZSÁS MÁRTON: „Rablókkali találkozás" - Juhász Mihály németi plébános feljegyzései Gelencsér Józsiról, a nevezetes somogyi rablóról
információi többnyire csak a szenzációra éhes olvasók hamis betyárromantika iránti igényét elégítették ki, a valós események rekonstruálása pedig sok esetben a levéltári források hiánya miatt csak részben lehetséges. Ezért tartjuk fontosnak az említett feljegyzés közlését, hiszen esetünkben nem többszörös áttételen keresztül ismerhetjük meg az eseményeket, hanem annak szenvedő alanya vetette papírra az átélt kalandot. A feljegyzést tartalmilag két részre bonthatjuk. Az első részben - mintegy bevezetésképpen - leírtakat, azaz a Patkó János (sic!) betyárhoz köthető történeteket hallomásból, illetve a korabeli tudósítások alapján jegyezte le a plébános. 5 Az előadottakban jól tetten érhető az elbeszélésnek az idők folyamán történt átalakulása, illetve torzulása, hisz az események után alig több mint egy évtizeddel a történetből a valós elemek már szinte teljesen eltűntek. 6 Számunkra a feljegyzés második felében foglaltak az értékesebbek. Az itt elbeszélt események alapján nem csak Gelencsér Józsi és társai személyiségét és gondolkodásmódját ismerhetjük meg, hanem - mintegy az események utóéleteként - bepillantást nyerhetünk a korabeli adminisztráció útvesztőibe, az üldöző és üldözött itt-ott összefonódó, olykor sok megválaszolatlan kérdést felvető érdekeinek világába is. Mielőtt átadnánk a szót Juhász Mihálynak, tekintsük át vázlatosan a somogyi betyárvilág jeles alakjának, Gelencsér Jóskának rövid, de eseményekben gazdag életútját! A szigetvári járás Dráva menti erdőségeiben lévő, szokatlanul nagyszámú csárda és zugkocsma felszámolását a megyei nagygyűlések a 18. sz. végétől szigorú, de végre nem hajtott rendeletekkel mondták ki. Ezek a csárdák megbízható menedéket jelentettek nemcsak a betyárok és szegénylegények, de a velük együttműködő csaplárosok, csavargók, útonállók és orgazdák számára is. E csárdák mellett éjszaka elhaladókat gyakran érte támadás, sőt még a rendre felügyelő pandúrokat is nemritkán puskatüz fogadta odabentről. Ismert „tivornyázó hely" volt környékünkön az 1860-as években a rigóci és a bóki, valamint az istvándi Csillag csárda, a Lanka csárda Lakócsán és a visontai Királyrév csárda. A csárdák gyakran voltak a betyárok és a pandúrok véres összeütközéseinek színhelyei is. Somogy déli részén, Barcs környékén három „jelesebb" banda működött, Kara vagy Zdellár Mihály (Kara Miska), Bergán (Patkó) János és Gelencsér József vezetésével. Gelencsér Jóskáról nem szövődtek legendák, a nép nem foglalta dalba szörnyű tetteit, melyek őt a legrettegettebb somogyi rablóvá tették. Gönczi Ferenc, a somogyi betyárvilág avatott ismerője könyvében „állatias, durva, kegyetlen" emberként jellemzi, rablásairól és gyilkosságairól levéltári adatok alapján részletes le5 Ezen a néven két betyár, Patkó István és János (valójában Csorba István és Bergán János) működött, nevük és legendájuk a folklórban, a népi emlékezetben Patkó Bandi apokrif személyében fonódott össze. Csorba „Patkó" Istvánt 1862-ben, Bergán „Patkó" Jánost 1864-ben lőtték agyon a pandúrok. 6 Példa erre a Deák Ferenc kirablásáról előadott és Patkónak tulajdonított eset, holott azt Hajnal Jancsi követte el. Lásd még: 9. sz. jegyzetnél írásokat közöl. 7 Gelencsér és bandája számára egyre ment nemesembert, papot, kereskedőt vagy parasztot kirabolni és megölni, avagy a postakocsit megtámadni és kifosztani. A rigóci csárdás négy fia közül ő volt a legidősebb, valószínűleg 1839-ben született. 8 Mindhárom testvére - György, István és János - is többször került összeütközésbe a törvénnyel, végül az utóbbi kettő akasztófán végezte. Már apjuk is ismert orgazda volt. A Patkó (valójában Bergán Jancsi) -féle banda szétugrasztása után annak életben maradt tagjai nála húzták meg magukat. E banda maradékából, és néhány új emberből szervezte meg Gelencsér a saját csapatát. 9 Említsük meg néhány nevezetesebb barcsi és Barcs környéki tettüket! 1863. december 17-én a pálfalusi és a lakócsai pandúrok a Rigóc és Darány közötti erdőben megszorították a Kara Miska által vezetett bandát. A csatában a rablók két pandúr őrmestert lelőttek, a pandúrok viszont egy rablót elfogtak, egyik pedig sebesülten Péterhidára futott, és ott meghalt. 10 Bergán Jancsi 1863. február 9-én Barcson kirabolta Kremzir Károly kereskedőt, ugyanezt tette Kara Miska 1864 elején Fried Vilmos kereskedővel. A Barcs környéki rablások mellett nem kímélték a megye belső területeit sem, sőt Szlavóniába is át- átcsaptak. Ennyi törvénytelenség láttán az addig sem tétlenkedő megyei vezetés radikális lépésekre szánta el magát. A katonai "talpon álló", azaz rögtönítélő bíróságok hatáskörébe utalták nem csak a rablók, de az orgazdák feletti ítélkezést is. A rögtönítélő bíróságok kérlelhetetlenek voltak. Halálos ítéletnél enyhébbet ritkán hoztak az orgazdákra, a rablókat pedig kivétel nélkül felakasztatták. 11 Időközben a pandúrok létszámát is növelték, a veszélyeztetettebb területeket pedig katonasággal erősítették meg. Barcson félszázadnyi katonaság állomásozott. Az intézkedések egyik első eredményeként 1864. áprilisában lecsaptak a rablókkal kapcsolatban álló barcsi és pálfalusi orgazdákra. A rögtönítélő bíróság elrettentő ítéletet hozott: „Miután az ellenük rögtön bíróságilag lefolyt vizsgálatból kiderült az, hogy Bergán és Kara rablóknak és társainak ételt, italt, ruházatot és lőport szolgáltattak, sőt azok összejövetelét elősegítették - a rablókkali czimborálkodás bűnében vétkesnek találtatván, a fennálló törvények és felsőbb rendeletek értelmében mindnyájan kötél általi halálra ítéltetnek." 12 1864. április 30-án Pálfaluban, a temető előtti téren egyszerre öt orgazdát akasztottak fel, köztük Gelencsér Jóska öccsét, Jánost. 7 GÖNCZI 1944, BERTA 2002. 250-260. 8 Elfogatása utáni kihallgatásakor 25 évesnek vallotta magát. 9 A Patkó- féle bandából rövid ideig Gelencsérrel dolgozott Hajnal Jancsi (néha Hadnagy-ként említve), aki 1863 nyarán Tófejen (Zala megye) Deák Ferencet is kirabolta. In: „Fővárosi Lapok 1880. április 20. „Deák bácsi a pusztán". Az ő végzete 1864 októberében teljesedett be, a rögtönítélő bíróság Kaposváron felakasztatta. 10 Bartel József és Schmid János csendőröket Barcson, a Vasvári Pál utcai temetőben temették el, sírjuk a 60-as évek végéig még azonosítható volt. 11 1864-ben 29 betyárt és 25 orgazdát ítélt halálra Somogy megyében a rögtönítélő bíróság. = KANYAR 1967. 252. 12 Somogy Megyei Levéltár (SML) Cs. Kir. Megye Bírósági iratok 1864. 560. sz. Lásd még: Főispáni iratok. 443/1864. ein. sz.
