Somogyi Múzeumok Közleményei 18. (Kaposvár, 2008)

Előszó

Előszó Nagy örömömre szolgál, hogy a 35 évvel ezelőtt útjára bocsátott, Somogy Megyei Múzeumok Közleményeinek immár18. kötete elé írhatok bevezetést. Az előszó műfaja nem volt általában szokás az eddigi kötetekben, mint ahogy nem írt ilyet a sorozat megindí­tója, Bakay Kornél még az első kötethez sem. Talán azért, mert már 1973-ban előre sejthette, hogy a „köznyelven" „Évkönyv"-nek titulált tudományos periodika valószínűleg nem fog ilyen sűrűséggel eljutni olvasóihoz, bár az intéz­ményben végzett tudományos munka mennyisége és színvonala ezt a mai napig indokolttá tenné. Ha az átlagot nézzük, kisebb rendszertelenségeket leszámítva, kétévenként sikerült az anyagi lehetőségek függvényében kiad­ni a köteteket. Külön öröm, hogy a tartalmi színvonal mellett küllemében is sikerült megőriznünk az induláskor magasra tett mércét, azóta is azonos minőségű papíron, jó színvonalú nyomdai kivitelben tudjuk kibocsátani kiad­ványunkat, mely a könyvtárunk gyarapításául szolgáló nemzetközi tudományos cserealapunkat is biztosítja. Előszó az eddig megjelent kötetekben mindig valamilyen kiemelkedő eseményhez, a kiadvány szerkezetében bekövetkező változáshoz kötődően íródott. Most több ilyen esemény is indokolja, hogy igazodva az ilyenformán kialakult gyakorlathoz, a tudományos dolgozatok előtt egy rövid, általánosabb bevezetőt kapjon az olvasó. Legfontosabb, hogy Múzeumunk jövőre lesz 100 éves. így ennek a tanulmánykötetnek a kiadásával indul tulaj­donképpen az az eseménysorozat, amellyel jubiláló intézményünket köszönthetjük. Azt a kötetet, amelyet kifeje­zetten erre az alkalomra, 2009-ben szándékozunk megjelentetni, inkább a „nagyközönségnek" szánjuk, abban szeretnénk olvasmányosabb formában, sok képpel illusztrálva bemutatni Múzeumunk történetét. A két kötet ilyen­formán tehát egymás kiegészítője lehet. 2008-ban ünnepeljük a Szennai Szabadtéri Gyűjtemény fennállásának 30 éves évfordulóját, a kialakulás küz­delmes és hősies első pillanatairól kaphatunk hiteles emlékképeket a néprajzi dolgozatok között. Kiadványunk formailag is visszatér a kiinduláshoz. Az előző, nagyobb tudományegységekre bontott három önálló kötet után ismét egy kötetben jelenik meg. Megtartjuk azonban azt a már korábban kialakított gyakorlatot, hogy az egyes tudományterületek dolgozatait különlenyomat-szerű formában is külön köttetjük. A megjelenő 29 tanulmányhoz számítva a bevezetőt is, a 35 éves kötet 30 írást tartalmaz, melyek jelentős része továbbra is saját munkatársaink munkája. Az eddigi gyakorlatnak megfelelően helyet kaptak ezek mellett külső munkatársak olyan dolgozatai is, amelyek részben közös kutatási témák, részben somogyi vonatkozásaik miatt illenek a sorba. Bízom benne, hogy a századik évéhez közeledő intézmény időszerű tudományos munkájáról beszámoló kötet írásait mind az egyes szakterületek szakemberei, mind a munkánk iránt általában érdeklődő olvasó haszonnal forgathatja, és a jövőben is lehetőségünk lesz legalább az eddigi rendszerességgel és minőségben megjelenni. Kaposvár, 2008. dr. Költő László megyei múzeumigazgató

Next

/
Oldalképek
Tartalom