Somogyi Múzeumok Közleményei 18. (Kaposvár, 2008)
GÉGER MELINDA: Egy művészcsalád hányattatásai a XX. században. A Vaszary család
5. ábra: Vaszary János: A művész testvérének képmása (Vaszary Anna) 1898. A sikeres festőművészi pályával párhuzamosan Vaszary pedagógiai tevékenysége már az I. világháború előtt elkezdődött: a Művészház szabadiskolája után a Képzőművészeti Főiskolán eltöltött évek jelentették egyik fontos korszakát. (6. ábra) 1920-tól Lyka Károly, a Képzőművészeti Főiskola új rektora a főiskolai reform jegyében hívta meg tanárnak Vaszaryt, Csók Istvánt és Réti Istvánt. Az új oktatók az iskola szellemiségét jelentős mértékben frissítették. Az uralkodó konzervatív szemlélettel szembeszállva új módszereket vezettek be, és hallgatóikat a modern művészet megértésére tanították. Vaszary a képzőművészetet nem önmagában, hanem a többi társművészettel együtt szemlélte: építészet, környezetkultúra, film, színház és zene egységében látott és tanított. Egyetemes nyelvben gondolkodott és tanítványaival is megismertette a nyugati művészet eredményeit. így volt lehetséges, hogy amikor a fiatal művészek kikerültek Nyugat-Európába - ezen belül a nyugati világ művészeti központjába, Párizsba - csak Vaszary hallgatói nem zavarodtak össze a rájuk zúduló új impulzusok következtében. E fiatalok nem csak értették, de hozzátenni is tudtak a látottakhoz. Sokan közülük külföldön telepedtek le és világhírt szereztek maguknak. (Beöthy István, Vörös Béla) Vaszarynak köszönheti az új nemzedék nagy része értékének legjavát: a vonal, szín és a kompozíció szerkesztés iránti érzéket. „Vaszary megtanítja övéit színt látni, színt merni és színben komponálni. Vaszary színízlése zamatosabb és színereje izmosabb a franciákénál, differenciáltabb és őszintébb a németekénél. Részben az ő tanításának köszönhető, hogy az Új Művészek kiállítása (a társaság tagjainak nagyobb része volt Vaszarynövendék) a szín kvalitásával vezet." - írta Rabinovszky Máriusz az UME kiállításáról a Nyugatban. Vaszaryt növendékeinek nyugati és franciás orientációja miatt sokan támadták. Ehhez hozzájárult, hogy a 20as évek végére a Vaszary és Csók osztályok növendékei között sokan kifejezetten baloldali elkötelezettségűek voltak. Afőiskola világán belül lappangó konfliktus 1929-ben, a növendékek műcsarnoki kiállítása kapcsán robbant ki, amikor az iskola konzervatív tanárai (köztük Bosznay István, Karlovszky Bertalan) megtámadták Vaszary, Csók és Glatz Oszkár pedagógiai gyakorlatát: azt állítva, hogy a festőmesterség alapjait sem tanítják meg. A kultuszminisztérium erre hivatkozva házkutatásokat és műteremvizsgálatot rendelt el, aminek során a baloldali fiatalok szociografikus ihletettségű fotomontázsait is megtalálták. Szántó Piroskát és Korniss Dezsőt ekkor távolították el a főiskoláról. A megtorlás a tanárok felé sem maradt el: Vaszaryt és Csók Istvánt - a hullámok lecsillapodását kivárva - 3 év múlva, 1932-ben egyik napról a másikra nyugdíj nélkül bocsátották el a főiskoláról. 38 Vaszary számára mindez súlyos megrázkódtatást jelentett. E sérelemre enyhülést az adott, hogy 1934-től Rázsó Klára Rákóczi úti magániskolájában folytathatta a progresszív művészi nyelv megismertetését. Ekkor látogatta őt Vajda Lajos, továbbá a főiskoláról kizárt fiatalok csoportja és azok, akik Vaszary távozásakor hagyták ott a főiskolát (Bálint Endre, Anna Margit).(7. ábra) Vaszary szabadiskolája a modern művészetet és a szabad politikai véleményalkotást tiszteletben tartó műhely volt. Tanítványai közül sokan kerültek ki az École de Paris magyar szárnyának képviselői közül ugyanúgy, mint az Európai Iskola elnevezésű művészcsoport tagjai vagy a nemzetközi avantgárdé későbbi tekintélyes művészei közül. (Beöthy István, Kemény Zoltán, Vörös Géza) Vaszary János házassága gyermektelen volt. Tágabb családjához különös, tartózkodó kapcsolat fűzte. A hűvös viszony valószínűleg a művész e távolságtartó, sokakban gőgösnek tetsző magatartásából fakadt. Képzőművész pályára készülő unokaöccseit a Képzőművészeti Főiskolán ő tanította: talán legidősebb nővére, Katalin fiát, Gadányi Jenőt érezhette legközelebb magához, akit tanársegédjének hívott maga mellé a főiskolára. Gadányi azonban büszkeségből visszautasította azzal a mondással, hogy „nem hajlandó senkinek felsegíteni a kabátját". 39 Gadányi Jenő nagyra becsülte nagybátyja festői munkásságát és a mesternek kijáró tisztelettel viseltetett iránta, de a világért sem közeledett volna hozzá - Vaszary tanárosan fölényes magatartása mindig zavarta. Vaszary erőszakos eltávolítása a Képzőművészeti Főiskoláról különös módon összecseng Gadányi Jenő csaknem 20 évvel későbbi sorsával: mindketten a modern képzőművészet iránti elkötelezettségük és kiállásuk miatt váltak egy türelmetlen, politikával átitatott, diktatórikus rendszer áldozatává. Révész Emese: „Modern művészetet - az ifjúságért" Vaszary János művészetpedagógiája. Vaszary János gyűjteményes kiállítása, Magyar Nemzeti Galéria, 2007. 123. o. Gadányi Jenőné: így történt. Budapest, 1965. 99. o.
