Somogyi Múzeumok Közleményei 18. (Kaposvár, 2008)

HORVÁTH JÁNOS: A Rippl-Rónai tanítványok. Rippl-Rónai művészetének hatása az 1910-es években Kaposváron

a tanítási szünetkor üres Anna iskola osztálytermeiben állított ki. 1906-ban a Könyves Kálmán Műkiadó Rt. termeiben, falon, földön, bútorokon összezsúfolt képei kiállításával és árverezésével jutott végre sikerre. Az újságírók, műkritikusok a szokatlan helyre vitt kiállításra még jobban odafigyeltek, továbbá sikerült kikerülni a hivatalos fórumok és a maradi felfogás általi gáncsoskodásokat. A művész később bevallotta, hogy már-már a hazárdjátékos félelme és izgalma volt cselekedetének rugója. Jó érzékkel tudta felmérni a magyar társadalom szövevényes rendszerét, amelyben bármely kevésbé feltűnő változtatási törekvés is előbb elvérzik, mint a modern festészet. Eddig még kevéssé értékelt képességére vall, hogy hat év alatt sikerült átverekednie magát a monarchiabeli Magyarország labirintusán. Előre átgondolta, hogy kiket állíthat majd maga mellé. Micsoda megtévesztőén furcsa látszat, hogy egyszer csak előáll kaposvári dzsentri földbirtokos szerepben, hogy azután belevethesse magát Budapest nyüzsgő világába! A társasági életbe való bekerülés az iménti számításokra alapult. Sima Ferenc képviselő lakásán, személyes beszélgetéssel győzte meg gróf Andrássy Tivadart, hogy referencia nélküli megbízást adjon új házának ebédlője megtervezésére és kiviteleztetésére. Somssichék, a somogyi földbirtokos testvérek, diákkori ismeretség alapján lettek támogatói. Szívesen élt gróf Somssich Géza, Béla és Eszter, valamint Goszthony Mihály meghívásával a kivadári, a körtvélyesi, a somogygeszti, az alsóbogáti, a bárdudvarnoki nemesi kastélyokba, ahol a szellemi elit találkozott. A társaság meglepetésére, a vendégként jött Rippl-Rónai festésébe kezdett. Felfigyeltek munkájára és a furcsálló kérdésekre udvarias és meggyőző magyarázattal szolgált, miszerint ő egy Párizsban már elfogadott művészetet képvisel. így akadt még tehetősebb személy is, aki meghívta birtokára vadászatra, nyaralásra. Olyankor arcképet készít a ház uráról és asszonyáról, a szép kastélyukról. Figyelmes gesztusként tanácsokat ad a földbirtokos festegető leányának, a festői előmenetelére. Ennek az érvényesülési módnak Magyarországon nem volt hagyománya, ha csak a XIX. századi vándor festőket nem számítjuk előzménynek, akik a nemesi házat dekorálták. Rippl-Rónait bizonyára imponáló szándék is vezette. A földbirtokosok nyitottabbak voltak a művészetek befogadására, mint a kaposvári polgárok, ahol Ady szavaival: „egy-egy század volt egy-egy óra." A modern költészet úttörőjének méltó festő kortársa, Rippl feltartóztathatatlanul nyomult előre, sorra véve a magyar társadalom adta akadályokat. A sikerek egyik eredménye, hogy egyszer csak talán puszta udvariasságból Mesternek szólítják. Mesterről akkor beszélünk, ha van tanítvány. Ez is egy adott helyRippl-Rónai festeni tanítja Anellát. 1912. Kaposvár, Róma-villa