Somogyi Múzeumok Közleményei 18. (Kaposvár, 2008)
GELLÉR KATALIN: A rombolás démonától a „femme fatale"-ig. Zichy Mihály és Félicien Rops
kiemelendő, hogy nem a kor bűn-felfogását tükröző, szexualizált nőtípusának sztereotípiája szerint készültek. A modellek feltételezhetően az arisztokraták szeretői közül kerültek ki, szépek, finom arányúak, egyiküket sem jellemzi a prostituáltak fiziológiai leírásaiban visszatérő jelzők. Például Pauline Tarnowsky szentpétervári nőorvos 1889-ben megjelent, prostituáltakról írt könyvében a prostituáltak elhízottak, lusták, fülük jellegzetes Darwin-fül (a fülkagyló csavarodásai hiányoznak, ahogy a fülcimpa is). 16 Kórképe egyébként megegyezik a legismertebb francia tudományos mű, Parent-Duchatelet felmérésében olvasható leírásokkal. 17 A prostituáltakat általában alkoholista szülők gyermekeinek tartották, s fizikai jellegzetességeik leírása nem sokban különbözik a korban leginkább lenézett néger szolgálókétól, a „hottentotta nőkétől". 18 Míg Zichy szemléletének függetlensége, illetve szabadossága a libertinus szellem örökségéből és a realista szemlélet megerősödéséből fakadt, a végzetes nőlakot megteremtő alkotókat a nagyvárosi prostitúció növekedése, a betegségek, a szifilisz fenyegetése a középkori nőkép felelevenítésére, ördögi vonásainak hangsúlyozására ösztönözte. A korszak pesszimista és dekadens világképét Félicien Rops sátáni nőtípusa tükrözi a legtömörebben. Középkori szimbolikára visszavezethető bűnértelmezését kezdetben Charles Baudelaire inspirálta. Jules Barbey D Aurevilly Les diaboliques című, 1874-ben megjelent fantasztikus meséjéhez készített illusztrációi a szerző pesszimizmusát tükrözik, aki az ördögről szóló történeteket valós történeteknek nevezi; a korszakot szerinte az ördög uralja, ahogy a történetek nőalakjait is. 19 Rops satanizmusával, szarkazmusával, kiábrándult társadalom- és nőszemléletével szemben Zichy érett korszakának erotikái a rokokó gáláns és erotikus művészetének továbbélését és a realista nézőpont megjelenését mutatják. A különböző társadalmi osztályok, a különböző életkorok szexuális életéről készült negyvenöt erotikus rajzát feltételezhetően Musset La Confession d'un enfant du siècle (Paris, 1836) inspirációjára Confession d'un enfant de fin de siècle (Egy századvégi gyermek vallomása) címen külön albumban szerette volna kiadni. 1873-ban írt levelében kifejtette, hogy célja nem csupán a szórakoztatás, hanem „a jelenkor társadalmi, erkölcsi és vallási kérdéseivel kapcsolatos meggyőződését" kívánta „képekben ábrázolni". Épp ezért sorozatba rendezve szerette volna bemutatni a lapokat: „Itt csak válogatva veszik a képeket s evvel alap 16 Pauline Tarnowsky: Études anthropométrique sur les prostituées et les voleuses. Paris, 1889. Idézi: Sander L. Gilman: Black Bodies, White Bodies. Toward an Iconography of Female Sexuality in late nineteenth-century. Art, Medicine and Literature. „Race", Culture, and Difference. Ed. James Donald and Ali Rattansi. Sage publications. In association with The Open University 17 A. J. B. Parent-Duchatalet: De la prostitution dans la ville de Paris, Paris, 1836. Idézi: Sander L. Gilman: i. m. 18 Sander L. Gilman: i. m. 250-263. 19 Le symbolisme en Europe. Musées Royaux des Beaux-Arts de Belgique. Katalógus, Bruxelles, 1976, 192 (197) eszmémet egy psycologikus kísérletet a vétkes közönségnek bemutatni, teljesen elrontották" - írta. 20 Zichy a korábban, Lermontov Démonához készített illusztrációiban megteremtette a rontás, pusztítás romantikus allegóriáját, melyhez Párizsban is visszatért. Az 1878-ban festett A Démon fegyverei vagy A pusztítás géniuszának diadala című festményén újra megfogalmazta a megtestesült gonosz kissé teátrális, de hatásos figuráját. Lermontov költeményeihez készített illusztrációin a romantika jellegzetes férfi démon képéhez igazodott, hőse a byroni „végzetes férfi", aki pusztulást hoz a szeretett nőre. Az említett, a párizsi világkiállításra készült festményen, talán épp a dekadensek által teremtett nőkép hatására már nem csak férfi, hanem női démont is szerepeltet. A démon-pár egyértelműen negatív tartalom, a pusztulás apokaliptikus víziójának hordozója. Zichy, ahogy Gustave Doré is a francia romantikus festők és szobrászok, Eugène Delacroix (1798-1863) és François Rude (1784-1855) pozitív tartalmakat képviselő figuráinak pózát, beállítását ellentétes tartalommal töltötte meg. A korabeli történeti festők, így például Louis Gallait (Dögvész 1095-ben Tournai-ban, 1883) patetikus modorában dolgozott. A francia művészet ismert, a csataképeken is érvényesülő allegorizáló tradícióját éles társadalomkritikával ötvözte, s a végső változat hátterébe Krisztus-alakot festve, messianisztikus jövőképpel próbálta kritikája élességét tompítani. Világszínpadot teremtett, melyen felléptette a kor hatalmasságait, s a csataképet politikai karikatúrává aktualizálta. A negatívum szokatlan és egyoldalú hangsúlyozásával, az emberiségre fátumként nehezedő sorsszerűség megfogalmazásával, melyet elsősorban a démon-pár testesít meg, Gustave Doré történelmi képeihez hasonlóan új elemet vitt a korszak történelmi festészetébe. A morális, társadalmi ítéletet teátrális pátosszal jelenítette meg. A festményen ugyan egyértelműen elválik a rossz és a jó, mégis a családi életet szétzúzó, a rossz szépségét és vonzását is magába sűrítő női démon előlegezi a századvég halál és kéjvágy összefonódásából született nőképét, amely más eklektikus mestereknél is a századforduló felé közeledve egyre nagyobb hangsúlylyal jelentkezett (Egide Rombeau: A sátán lányai, 1900). Döntő különbség a korszak dekadens felfogásával, így Rops-szal szemben is, hogy Zichy nem egyedül a nőben testesítette meg a bűn szimbólumát. A démon nem bukott angyal, nem az általános, univerzális rossz szimbóluma, ahogy Rops és a belga szimbolista mester, Jean Delville egyik festményén (A sátán kincsei), hanem konkrét társadalmi, politikai erők megtestesítője; Zichy a vezető országok uralkodóit és a katolikus egyház fejét teszi felelőssé a háború miatt. Rops nőalakjainak testén áttűnik a baudelaire-i csontvázalak. A kosztüm és álarc mögül kivicsorgó halál fenyegető és gyakran obszcén ábrázolásaitól igen messze esnek Zichy hősnői. Hiába keresnénk nála a lélek legZichy Mihály levele Zichy Miklósnak. Szentpétervár, 1897. október 10.; Idézi: Berkovits Ilona: i. m. 266.
