Somogyi Múzeumok Közleményei 18. (Kaposvár, 2008)

CSEPINSZKY MÁRIA: A szennai szabadtéri néprajzi gyűjteményben felépített somogyszobi lakóház áttelepítésének története

Amikor Szennai Falumúzeumba kerültem - mint gondnok - ácsokat kerestem, valaki ajánlotta Szabó Jánost, mint a környéken a legjobb szakembert. Elbicikliztem Zselickisfaludra - ahol lakott - és az utcán kérdezgettem, hol lakik Szabó János, de senki nem tudta. Végül, mint a leglátogatottabb helyre: a kocsmába mentem, és-egy deci bor mellett - megkérdeztem: „Ismerik a Szabó Jánost, aki ácsmunkákat csinál, az utcán senki nem tudta kit keresek ? -" Erre többen fölkiáltottak: „Maga a Janika Szabót keresi?!" - s elmondták, hogy gyerekkorában kérdezték tőle, hogy hívják? - és így válaszolt: „Janika Szabó." Ez aztán rajta maradt s mindenki így hívja, sokszor- a Szabót elhagyva, - csak Janikának. Mint föntebb olvasható, Szabó Jánosként nem ismerik a falujában. Az alábbiakban én is többnyire így nevezem.) Mint már írtam, az átépítés során a pitart beépítették, így a hátsó szoba bejárata a pitar végébe került. A konyhának volt egy deszka meszelt ajtaja, és egy nyárra való kis díszített fél lengőajtaja. Ahogy Horváth József elbeszélte, a nagyanyja a konyha „talp-küszöbén" vágta a gyújtóst, ezért aztán az jól kikopott. A födém-gerendák leszedése után a fal bontása következett. A munka előtt Szabó Tünde és Sási János falkutatást végzett: leverték a vakolatot, s jól láthatóvá vált a sövény-fonott fal, amit sárral csapkodtak be. A falakat kidöntötték, miután a támaszokat és oszlopokat kivették, láthatóvá vált a fal szerkezete. Végül csak a talpak maradtak, majd azokat is szétszedték és a háznak csak hűlt helye maradt. A bontáskor megállapítható volt, hogy a faanyag igen rossz állapotban van, már a munka közben, több födémgerenda eltört, és a szállításkor is sok használhatatlanná vált. A talpgerendák nagy része teljesen elkorhadt, csak a pitarnál lévőt lehetett megmenteni. Az 1981-es bontás után a faanyag Szennai Falumúzeumba került, és csak 1985-ben kezdtünk hozzá a fölépítéshez. Ez a hosszú állás nem tett jót a faanyagnak, s azok, amelyek bontáskor még használhatónak látszottak, 1985-ben már nem voltak azok. Ezért nagyon sok pótlást kellett készíteni. Előkészítő ácsmunkák Szennán A fölépítést is Szabó János és brigádja vállalta. Ekkor az állandó tagok: Szabó János, Bellai József, id. Vass József, Horváth László és Dobos Gyula voltak. A nehéz munkáknál még volt mindig alkalmi segítő, s ebben sokat dolgozott Vass József, a múzeum dolgozója. Első dolog az volt, hogy Janika Szabóval megbeszéltem, hogy mennyi faanyagra van szükség a pótlásokhoz. Az ácsok szétrakták a meglévő faanyagot, kiválogatták a használhatókat, és följegyezték: mennyi és milyen méretű gerendára van szükség, amit az erdészettől kell megrendelni. (A Somogy Megyei Erdőgazdaság mindig pontosan, határidőre a kész méretet adta, de a hazaszállítás a múzeum feladata volt.) Az épület eredeti faanyaga tölgy volt, így a pótlásnak is tölgyet rendeltünk. 1985. telén kezdődött el a pótlásnak szánt gerendák kifaragása. Célunk volt, hogy a fölépítésnél is ugyan azt a munkamódszert alkalmazzuk, mint az eredeti építéskor. Az ácsok - Szabó János, Bellai József, id. Vass József, Dobos Gyula és Horváth László - fejszével, toporral, baltával faragták ki a gerendákat. Hogy egyenes élt tudjanak faragni, „csaptatóvar jelölték meg a gerendán az egyenest. A gerendák hosszát, méretét, a csírok helyét, a lyukakat és lapolásokat, Janika Szabó mérte ki és jelölte be. Ha vita volt az ácsok között, az Ő szava volt a döntő, és amit mondott, akadékoskodás nélkül mindenki elfogadta. Az alap kiásását már 1985-ben elkezdtük: Vass József és Merkei József május 20-án kezdte el ásni az alapot. Mint említettem már, mindent a hagyományos módszer szerint csináltunk, de az alapot nem döngöléssel készítettük. Sási János tervei alapján egy betonalap készült: erre az alapra kezdték el az ácsok a talpgerendák összeállítását 1986. január 20-án. A fentiekben volt szó, hogy sok pótlást kellett faragni, főleg a talpaknál, mert itt csak egy talpgerenda-részt lehetett megmenteni. A sok pótlás miatt igen sok apró munka várt az ácsokra: véstek, csírokat faragtak, lyukakat fúrtak, a talpgerendákba hornyot faragtak. Ezek a munkák igen időigényesek voltak, ezért a munka lassan haladt. Még szerencse volt, hogy 1986. január végén és február elején, amikor ezeket a munkákat végezték - ha hideg is volt, de - nem volt téli zimankó, és tudtak dolgozni. Amiket a bontásnál semmiképpen nem lehetett megmenteni, azok a faszögek voltak. Mivel a gerendákat úgy erősítették össze, hogy először befúrtak cigányfúróval, és utána beütötték a faszöget, igen sok faszögre volt szükség. A faszög-készítés mestere id. Vass József, mindenki „Vass papá"-ja volt, nagy műgonddal, és fáradhatatlanul gyártotta a faszögeket. Rakott egy kis tüzet, odatette a borosüveget, (hogy ne legyen olyan hideg a bor,) néha húzott belőle, és egész nap megállás nélkül hasogatta, majd faragta a szögeket. Két méretet késztett egy vastagabbat és egy vékonyabbat. Egy mintafába két lyukat fúrt, kisebbet és nagyobbat, és ebbe próbálta bele, hogy jó-e a faszög mérete. A két hosszanti koszorú - de a mi ácsaink csak úgy nevezték, hogy sár-gerenda, - utcaszinti vége díszes volt. Mivel mind a két gerendát pótolni kellett, így a díszítést is. Ezt a munkát Bellai Józsi bácsi csinálta. A ház faszerkezetének fölállítása Amikor a talpgerendák helyükre kerültek, akkor állították be az ácsok az oszlopokat. Ebből is sokat kellett pótolni, s volt, hogy régi faanyagból pótoltuk. Az oszlopok beállítását ketten végezték, ellenőrizték, hogy függőlegesen álljon, s ha jól állt, akkor az oszlopot léccel rögzítették. A bontásnál látható volt, hogy az eredeti kisméretű ablakokat befalazták, és máshova raktak nagyobb méretűt. Mi az eredeti ablak-méretben asztalossal a kaposszerdahelyi Suhajda Istvánnal - másolatokat készíttettünk. Az új ablakokhoz való párna-fákat Vass papa csinálta meg.