Somogyi Múzeumok Közleményei 17/B. - Természettudományi tanulmányok (2006)
Pál Róbert, Pinke Gyula, Szalontai Bálint: Belvizes szántók növényzete Belső-Somogyban - Vegetation of vernal pools in Belső-Somogy
BELVIZES SZÁNTÓK NÖVÉNYZETE BELSŐ-SOMOGYBAN 43 Eredmények A belső-somogyi belvizes foltok mérete a 2005-ös év nyarának kezdetén 10 m 2-től néhány hektárig váltakozott, s növényzetüket leginkább a Ranunculus sardous, valamint az Alopecurus aequalis dominálta (1. ábra). Az ilyen jellegű foltok már messziről feltűnőek voltak a nagy tömegben virító sárga színű R. sardous miatt (2. ábra). A terület behatóbb tanulmányozása során az állományokban a Nanocyperion fajok magas aránya is szembeötlő volt. E belvizes tócsák növényzete cönológiai tekintetben Ranunculo sardoi-Alopecuretum geniculati BODROGKÖZY 1962 társulásba sorolhatók azzal a különbséggel, hogy felvételeinkben az Alopecurus geniculatus helyett az A. aequalis dominált (PÁL et al. 2006). A két Alopecurus faj azonban mind megjelenésében, mind pedig élőhelyi igényeit tekintve nagyon hasonlónak mondható, és gyakran helyettesíthetik is egymást. BODROGKÖZY (1962) a társulást olyan nedves hullámtéri rétekről írta le, ahol az iszapos üledék lerakódása hosszú ideig tart. A társulás belvizes szántókon történő megjelenése, a két terület hasonló ökológiai hátterével magyarázható. A Ranunculo sardoi-Alopecuretum geniculati társulás kifejlődése rendszerint övezetes, ugyanis a belvizes foltoknak csak a külső szárazabb peremén fejlődik ki (3. ábra). Amennyiben a foltot nem borítja hosszú ideig víz, a teljes területen megjelenhet. A valódi Nanocyperion társulások inkább a belső vízzel hosszabb ideig borított részeken dominálnak. Fajkészletük a határterületeken keveredik. A belvíztócsák zonációjáról MOLNÁR & PFEIFFER (1999) is tudósítanak. A társulás fajai rendszerint négy igen jól körülhatárolható cönoszisztematikai csoportba sorolhatók: Nanocyperion-, Phragmitetea-, Bidentetea- és szegetális gyomfajok. Az asszociáció a vizsgálati területen sík vidéken vagy völgyalji helyzetben, 90-175 m-es tengerszint feletti magasságban voltjellemző. A talajvizsgálati eredmények alapján megállapítható, hogy a Ranunculo-Alopecuretum az enyhén savanyú kémhatású, laza homoktalajokat részesíti előnyben. Az őszi felmérésekben a belvizes foltok három fő megjelenési formája figyelhető meg. Az egyik esetben a területet a belvíz megszűnésével megművelték és leggyakrabban kukoricával vetették be, ilyenkor az Echinochloo-Setarietum pumilae FELFÖLDY 1942 corr. MUCINA 1993 társulás elszegényedett formája alakult ki. A másik esetben a folytonos belvíz miatt a területet nem tudták megművelni és parlagon hagyták. Ekkor a nyár elején kialakult Ranunculo sardoi-Alopecuretum geniculati társulás fölé fejlődött az Echinochloo-Setarietum 3. ábra. Belvizes tócsa vegetációkeresztmetszete (PÁL et al. 2006 nyomán).
