Somogyi Múzeumok Közleményei 17/B. - Természettudományi tanulmányok (2006)

Dávid János: Erdőhasználati módok változásai a zselici erdőkben - Changing ways of use of wood in the forests of Zselic region (Hungary)

ERDŐHASZNÁLATI MÓDOK VÁLTOZÁSAI A ZSELICI ERDŐKBEN 155 Méhészet A cukorrépa meghonosodásáig a méznek nagy szerepe volt a táplálkozásban. A vadon élő méhek szokásait megismerve az emberek gyakran keresték fel az erdei fák odúit. A biztosabb mézelőállítás érdekében a méhészek fák törzsébe üregeket vájtak, így segítették elő a mézelő méhek megtelepedését. Az Árpád-korban a méhészet külön foglalkozás volt. Azok az erdők, amelyekben több mézet termeltek, értékesebbnek számítottak. Kardosfapusztától délre találhatók Márcadó-puszta romjai. Az Árpád-kori levéltárak a 13. századból említik ezt a méztermeléssel összefüggő nevet. Környékén valószínűleg jelentős volt a méhészkedés, lakosai márccal (mézzel) adóztak a királynak. A 19. század közepén még 200 körüli lakosa volt (CSORBA 1857, VÁRKONYI-KIRÁLY 1974). Ma már a házak falai eltűntek, a puszta haranglábán levő harangot is ellopták az 1980-as években. A puszta egykori helyére az egykori otthonok és gazdasági épületek körül megmaradt fenyő- és gyümölcsfák elhelyezkedéséből következtethetünk. Gyümölcsszedés A gyümölcsfák eredetileg a természetes vegetáció tagjaiként erdei fák voltak, amelyekről az emberek gyűjtögetéssel szedegették össze a számukra fogyasztható táplálékot. Az erdőirtások alkalmával a jó gyümölcsöt termő fákat megkímélték, ezzel szaporodásukat is elősegítették. Fennmaradásukat biztosította az is, ha a gyümölcsfákat határjelként meghagyták. A középkori Zselicből a következő gyümölcsfa határjelekről maradtak fenn adatok: Pyrus, Pomus (Malus), Sorbus, Cerasus, Nucus (Juglans) (SZÍJÁRTÓ-SZILÁGYI 1976). Napjainkra a termesztett nemesített gyümölcsfajták elterjedésével az erdei gyümölcsök szerepe fokozatosan lecsökkent. A Dennai- és a Vitorági-erdő szomszédságában, Visnyeszéplak környékén több olyan gyümölcs tájfajta és változat található, amelyek ősei valószínűleg erdei fajok voltak, maguk is ősi jelleget tükröznek. Jelenleg ezek a régi, sokszor felhagyott gyümölcsöskertekben élő növények olyan tulajdonságokkal (betegségekkel szembeni ellenállóképesség, szárazságtűrés stb.) rendelkeznek, amelyek a növénynemesítés számára a későbbiekben is fontosak lehetnek (SURÁNYI-KŐSZEGI-SZABÓ 1993). Tágabb értelemben a gyümölcsfák közé számítják a régi írások a fáknak olyan termését, amely állati táplálékul szolgált. Elsősorban a tölgy- és a bükkmakk, valamint a gesztenye játszott ilyen szerepet. ínséges időkben a tölgymakkból lisztet őröltek és önállóan, vagy a gabonafélék lisztjéhez keverve használták fel (CSŐRE 1980). Gyantászás A Zselicben az erdei fenyőt őshonosnak tartják (BORHIDI 1984, LEHMANN 1971). Az erdei fenyő törzse alkalmas a gyanta kinyerésére. A Szántó-féle éghajlatjósági térképen a Zselic területe a legtöbb gyantát adó területek (Ib) közé tartozik, ahol törzsenként és évenként a 2 kg-os gyantatermést is el lehet érni (TOMPA 1975). A Dennai- és a Vitorági-erdőben történt gyantagyűjtésről nem maradtak fenn adatok, de valószínűsíthető, ha nem is nagy mennyiségben, de itt is folyamatosan nyerték ki a fenyőgyantát. A szerző 1994 nyarán a kardosfai vadászház mellett egy olyan erdőfoltot talált, ahol gyantacsapolás történt. A következő években az eszközöket már nem rakták fel, a sebek lassan begyógyultak. Alomszedés Azokon a helyeken, ahol a szántóföldi művelésnek nem volt elegendő szalmaként hasznosítható mellékterméke, ott szokás volt az erdőből száraz lágyszárúakat és faleveleket összegyűjteni. A terület birtokosától függött az engedélyeztetés, az üzemtervek ritkán szólnak az alomszedésről. A Festetits uradalmi erdőkre 1930-ban készült üzemterv határozottan tiltotta a száraz növényi részek begyűjtését (ANONYM 1930). Ez a tevékenység nem károsította jelentősen az erdei növényzetet.