Somogyi Múzeumok Közleményei 17/B. - Természettudományi tanulmányok (2006)
Dávid János: Erdőhasználati módok változásai a zselici erdőkben - Changing ways of use of wood in the forests of Zselic region (Hungary)
ERDŐHASZNÁLATI MÓDOK VÁLTOZÁSAI A ZSELICI ERDŐKBEN 153 Erdei mellékhasználatok Legeltetés A magyarság egyik fő megélhetési forrása mindig is az állattenyésztés volt. Az erdőterületeken fátlan legelő kevesebb volt, ezért az erdőkbe is behajtották az állatokat. Amikor (a 19. század elejéig-közepéig) még a Zselicben kevésszámú lakosság élt, faigénye kevesebb volt, az erdőket főként legelőként hasznosították. A középkorban a Zselic erdőrengetege még a kanászok birodalma volt. A makkoltatas jelentőségét mutatja Fényes Elek adata 1836-ból: számításai szerint Somogy megye erdeiben évente több mint 150 000 sertést hizlaltak (FÉNYES 1836). Az Árpádházi királyok korában az erdőknek az állattartás szempontjából iegnagyobb jelentősége a sertéstenyésztésnek volt. A I. László király 1093-ban a pannonhalmi apátságnak adományozta a zselici erdők legnagyobb részét. Az adományozást megerősítő oklevélben megemlítik, hogy ekkortájt az erdőt még elsősorban disznólegeltetésre használták (CSŐRE 1980). A sertéseket egész évben kint tartották, szinte vaddisznóként nevelték őket. A jobbágyoknak a földesurak erdeit fűlegeltetésre, vagy makkoltatásra bérbe kellett venniük. A makkoltatas bérbeadása - a 18. századtól kezdődően - rendszerint írásos szerződésekkel történt, a jobbágyok napszámmunkára vagy készpénzfizetésre, esetleg mindkettőre kötelezték magukat (T MÉREY 1963). Amikor még a fa értéke nagyon alacsony volt, a makkoltatas bérbeadása jelentette a legfontosabb erdei jövedelmeket. A makkhozam és ezzel összefüggésben a sertés eltartóképesség az erdők értékmérőjévé vált. Az erdő értékét a szerint becsülték meg, hogy hány disznót tud eltartani. A kukoricatermesztés meghonosodásáig az erdők megtartották szerepüket a sertéstenyésztésben. Ahol a tengeri termelésére alkalmas szántóterület kevés volt, vagy a parasztok nem juthattak hozzá a termőföldhöz, ott sokáig megmaradt a disznóval történő legeltetés és a makkoltatas szokása. Az Esterházy és a Festetits uradalom erdeire vonatkozó üzemtervek (ANONYM 1889, 1896, 1910, 1920, 1930) és jegyzőkönyvek (ANONYM 1922, 1926) külön megemlékeznek (az erdei mellékhasználatok című fejezetben) a legeltetésről. Ebből következően vizsgálati területünk erdeiben a magántulajdonú erdők megszűntéig, ha különbözőképpen korlátozott formában is, de megmaradt az erdei legeltetés. A letermelés előtt 2-5 éves előtilosokat írtak elő. Ilyenkor a legeltetés, kiváltképpen a makkoltatas, tilos volt, annál is inkább, mert gyakran alkalmaztak magalávetést. A telepítések, - vagy természetes felújítás esetén a kitermelés - után 10-25 éves utótilosokat írtak elő a fejlődő erdő érdekében. Nemcsak disznókat tartottak a zselici erdőkben. Az oklevelek tanúsága szerint a Dennaierdőben nagymértékű volt a juhlegeltetés, másutt kisebb számban kecskét legeltettek. A szarvasmarha a sűrű erdőket nem szereti, számára az erdőket meg kellett bontani és ún. legelőerdőket, mai szóhasználattal fás legelőket hoztak létre. Vizsgálati területekhez közel, a Patca községbe vezető út mellett még ma is látható egy legelőerdő folt. A juh, a kecske és a szarvasmarha legeltetés együttvéve jóval kisebb szerepet játszott az állattenyésztésben, mint a sertéstenyésztés. A Festetits uradalom 1930. évi üzemterve csak a szarvasmarhával való legeltetést engedélyezte, a kecskék legeltetését szigorúan tiltotta (ANONYM 1930). A népességgyarapodással és az állatállomány növekedésével párhuzamosan egyre jobban kitermelték az erdő fáját. A földesurak jobbágyaik számára erdőtilosokat jelöltek ki, ahol a jobbágyok nem legeltethettek és nem faizhattak. Ezzel a népesség nagyobb részének megélhetése nehezebb lett, az erdőtilosok felállítása egyre fokozta a földesúr és a jobbágy közötti ellentéteket. Az 1848. évi X. törvénycikk szabályozta a jobbágyok faizási, makkoltatási és legeltetési jogait. A jobbágyok ezen tevékenységeket az úrbéri törvény alapján gyakorolhatták a földesúri erdőkben. A X. törvénycikk intézkedett a jobbágyi és a földesúri haszonvétel alispán előtti elkülönítéséről is.