Somogyi Múzeumok Közleményei 17/A. - Régészet (2006)

Honti Szilvia – Fábián Szilvia – Gallina Zsolt – Hajdú Ádám Dávid – Hornok Péter – Koós István – Mersdorf Zsuzsa – Molnár István – Németh Péter Gergely – Polgár Péter – P. Szeőke Judit – Serlegi Gábor – Siklósi Zsuzsanna – Sipos Carmen – Somogyi Krisztina: Régészeti kutatások az M7-es autópálya Somogy megyei szakaszán és a 67-es úton (2004–2005) Előzetes jelentés IV

52 HONTI SZILVIA ET AL. volt, hogy a különböző korokban máshol volt ennek a mocsaras, zsombékos résznek a határa. A terület jelentős részén sötétbarna-fekete mocsári talajba ásták az objektumokat, ez a réteg helyenként három méter mély is lehetett, helyenként fedte is régészeti jelenségeket. Ebben a rétegben sokszor nagyobb mennyiségű, objektum nélkül jelentkező leletanyagot találtunk, a római és őskori kerámiatöredékek mellett több bronztű is előkerült innen. Ezeken a területeken - különösen a lelőhely déli, délnyugati részén - az objektumok biztos elkülönítése nehézségekbe ütközött. Ezért a lehuműszolt felület egy kisebb - körülbelül ezer négyzetméteres részét nem tártuk fel. Feltételezhetjük, hogy a középkor folyamán a mocsaras-zsombékos rész jóval nagyobb területet foglalt el, míg a római korban és az őskor bizonyos szakaszaiban ennél kisebb, inkább a mai szintjéhez hasonló területet borított be. A lelőhely déli, az Árpád-kori romtemplomhoz közel eső része mélyebben feküdt, észak felé haladva emelkedett a tengerszint feletti magasság. Az objektumok a lelőhely középső és északi részén sűrűsödtek. Ugyanakkor a középső dombtetőn lévő területen erősen erodálódott, a mezőgazdasági művelés miatt bolygatott volt a talaj. A lelőhely legkorábbi időszakát a rézkori BalatonLasinja kultúra gödrei képviselik. Az objektumok a lelőhely középső és északi részén, nagyobb területen elszórva jelentkeztek. A kultúrára jellemző kerámiatöredékek mellett agyagkanál töredék és kőbalta darabja került elő ezekből az objektumokból. A terület északi, középső részén négy zsugorított sírt is kibontottunk, ezekből kettő késő rézkori, a Badeni kultúrába keltezhető. A két sír nagyjából párhuzamosan, egymástól körülbelül négy méterre helyezkedett el. Mindkét esetben zsugorítva, jobb oldalukra fektetve, nagyjából észak-déli tájolással temették el az elhunytakat. Közös jellemzője a síroknak, hogy a vázhoz tartozó koponyán kívül több emberi koponya, illetve koponyatöredék volt a bennük. A 415. sírban a vázhoz tartozó koponyától északra még négy koponya feküdt, az alkar alatt is találtunk egy koponyatöredéket. Három edényt is tettek a csuklóján réz karperecet, a nyakában átfúrt gyöngyöt viselő elhunyt mellé (XVIII. tábla 1. kép). A másik sírban (367.) eltemetett halott koponyája alatt egy betört koponya feküdt, a térdénél is koponyatöredék volt. Az alsó lábszárcsontok mellett átfúrt állatfogak voltak, amelyeket valószínűleg felfűzve, ékszerként viselt tulajdonosa. A sírba tett koponyák jelensége nem ismeretlen a késő rézkorban.

85 A sírok kapcsolatban állhatnak a lelőhelytől északra lévő, a 67/2-3-4 lelőhelyeken feltárt késő rézkori teleppel. A többi két sír melléklet nélküli, elhelyezkedésük alapján akár az előbb említett zsugorított sírhoz, akár a mészbetétes hamvasztásos sírokhoz kapcsolódhatnak. A középső bronzkorból az Észak-dunántúli mészbetétes kerámia öt urnasírját és egy szórthamvas temetkezését találtuk meg. A feltárt objektumokban a korszakra jellemző temetkezési szokások voltak megfigyelhetőek.

86 A sírok egymáshoz viszonylag közel, ívelt vonalban helyezkedtek el, kettő (337, 388.) egymás mellett volt. Az urnás temetkezések közül három erősen sérült, itt csak az edények alját, valamint az egyikben (338) két kis edényt találtuk meg. Feltételezhető, hogy több magasan fekvő sír a mezőgazdasági művelés során megsemmisült. Az épen maradt sírokban megfigyelhető, hogy az urnákat tállal fedték le, belsejükbe kisebb edényeket tettek. A 362. sír nagyméretű urnájának szétbontásakor a földjében több kisebb edény töredékét találtuk meg, a benne lévő nagyszámú csont alapján a később beköltöző rágcsálók miatt sérült meg az urna belseje. A 348. urnáját tállal fedték le, a belsejében a hamvakra, az égett csonttöredékekre helyezve, hét kisebb méretű, mészbetétes díszű edény két tál és öt kis pohár - feküdt (XVIII. tábla 2. kép). A sírban az urna mellett volt egy kisebb méretű edény, ezt is tállal fedték le, a belsejébe három edényt tettek. A szórthamvas sírnál (374.) körülbelül huszonöt edényt sikerült elkülöníteni, egy részük megsérült, töredékes állapotban maradt meg (XVIII. tábla 3. kép). Ovális vagy szögletes tálak, kis méretű perem alatti fülekkel rendelkező poharak, csuprok adták az eltemetett edények döntő hányadát. Ezek többsége sűrűn egymás mellett, téglalap alakba rendezve feküdt, a hamvakat ezek között, illetve alatt találtuk meg. Két nagyobb edény ezektől kissé távolabb, az ovális sírgödör széleihez közel helyezkedett el. Állatcsontot, valószínűleg ételmelléklet maradványát találtunk az edényeken, illetve az egyik tálban. A késő bronzkori Urnamezős kultúra településének számos objektumát - nagyméretű gödreit, árkait, kemencéit - tártuk fel. Az objektumok a lelőhely egész területen elszórtan helyezkedtek el, a lelőhely északi végében sűrűsödtek. Itt egymástól tíz-tizenöt méterre voltak a nagyméretű, igen mély tárolóvermek, ezek méreteikhez képest viszonylag kevés leletanyagot tartalmaztak. Kerámiatöredékek mellett több kőtárgy - közte egy kővéső és egy kőgolyó -, egy öntőminta, agyagnehezékek, több orsógomb és egy csontár került elő az objektumokból. Találtunk több növénylenyomatos paticsdarabot is, amelyekről feltételezhetjük, hogy felszíni épületek falából származnak. Egyéb késő bronzkori épületre utaló jelenség nem volt a lelőhelyen, a területen lévő nagyszámú cölöplyuk nagyobb része a római korra volt datálható. A lelőhelyen előkerült objektumok többsége a római korra keltezhető, a Temetőalja-dűlői római teleprésszel egykorú, 2-3. századi. Kibontottunk tizenhárom földbemélyített épületet, valamint nagyszámú cölöplyukat, amelyek elhelyezkedése némely esetben egyértelműen felszíni épületre utalt. Egy füstölő és számos kenyérsütő kemence mellett találtunk öt edényégető kemencét is. Előkerült négy nagyméretű kút, több árok és számos kisebb-nagyobb gödör, tárolóverem, valamint három, igen mély és nagy méretű (körülbelül 20-25 m hosszú, 10 m széles) objektum, amelyek valószínűleg agyagnyerő gödrök voltak. A földbe mélyített épületek döntő része délnyugatészakkeleti tájolású volt. Általában a két rövid oldaluk közepén volt egy-egy cölöplyuk, amelyben egykor az ágasfák álltak. Előfordult, hogy az épület közepén egy harmadik cölöplyuk utalt egy középágasra (149. épület)