Somogyi Múzeumok Közleményei 16. (2004)

Király István Szabolcs: A Gépállomás (Betekintés a Somogy Megyei Állami Mezőgazdasági Gépüzem történetébe [1948–1967])

502 KIRÁLY ISTVÁN SZABOLCS Az ellentét szítása, az immár MDP vezetői részéről szándékos volt. Egyrészt a hibás gazdasági döntések nyomán keletkezett elégedetlenséget a kulákok agitá­ciójának minősítették, másrészt ezzel összefüggésben a kulákokkal szembeni gazdasági és adminisztratív kényszertől várták a dolgozó parasztság termelőszö­vetkezeti gazdálkodásra való áttérését. Feltételezzük, hogy e politikai lépést a nemzetgazdaság állapota, az ipar fejlesztéséhez másutt nehezen, vagy egyáltalán nem beszerezhető források előteremtése is motiválta. 53 A szövetkezeti irányelvek fontos kitétele, hogy a ter­melőszövetkezetek szervezése során az irányt a ter­melés egyszerűbb formáinak (amit I. és II. típusúnak hívtak) kialakítása felé kell venni, tehát fokozatosan kell kialakítani az ún. III. típusú termelőszövetkezeteket, amelyek a teljes kollektivizálást jelentették. Elsősorban a szövetkezetekbe tömörült szegénypa­rasztok, kisbirtokosok vonóerő szükségletének kielégí­tésére határozták el a szovjet minta alapján szervező­dő állami mezőgazdasági gépüzemek —általánosab­ban ismert gépállomások — felállítását. Az irányelvek szerint a traktorok és egyéb mezőgazdasági nagygé­pek (cséplőgamitúra, szelektor) elosztását a magáno­sok részére megtiltották volna. 54 A szövetkezeti tulaj­don körüli elvi bizonytalanság is közrejátszott abban, hogy a termelőszövetkezetek csak 1956 után vásárol­hattak saját erőgépet. A Magyar Dolgozók Pártja 1948. június 12—14-i ala­kuló kongresszusának Programnyilatkozata lényegé­ben megerősítette az MKP áprilisi Szövetkezeti Irányel­veit. Valószínű a külföldi tapasztalatoknak (Jugoszlá­via, Bulgária) is köszönhető, hogy az MDP Országos Szövetkezeti Konferenciáján (1948. július 10.) Gerő Er­nő — a párt gazdasági főideológusa — a szövetkezeti termelésre való áttérés előkészítésének gyorsítását sürgette. Az eddigi irányvonal módosulását a közvéle­mény Rákosi Mátyás kecskeméti beszédéből ismerhet­te meg (1948. augusztus 20.). A termelőszövetkezetek megszervezésében, a gépállomások megalakításában résztvevő párt és állami funkcionáriusok gyakran hivat­koztak e beszédre, amely mintegy startjele volt a politi­kai döntések gyakorlati végrehajtásának. Az irreális tervekre épülő gazdaságpolitika erőltetett iparosítást és termelőszövetkezeti szervezést is jelen­tett, amely a csökkenő életszínvonallal párosulva 1953­ban szükségessé tette az eddigi politika módosítását. Ezt a mezőgazdaság területén az MDP és az MNK Mi­nisztertanácsának 1080/1953. (XII.23.) számú határo­zata fogalmazta meg.A határozat az 1953. júniusi, majd az októberi MDP KV ülése után kialakult politikai hely­zetre, különös tekintettel a mezőgazdaság átszervezé­sének kudarcára, 11 fejezetből álló feladattervet fogal­mazott meg. Ez egyben a mezőgazdaság fejlesztésé­nek programja is, amely a korszak politikai retorikája szerint „... fokozatosan megteremti a jómódú életet, vi­rágzó mezőgazdaságot, a falu és a város bőséges élel­miszerellátását, a munkás-paraszt szövetség további megszilárdítását". A lakosság bőséges ellátásának terve — kenyérrel, hússal, cukorral, tejjel stb. — annak a beismerését is je­lenti, hogy mindez hiányzott, illetve erősen hiányos volt a mezőgazdaságot, a parasztságot súlytó jelentős el­vonások miatt. A helyzet okainak részletesebb elemzé­sétől eltekintünk. Azt azonban mindenképp meg kell je­gyeznünk, hogy az első ötéves terv időszakában (1951—1955) a kormányzati döntések (tervek) hatására jelentősen átalakult a vetésszerkezet. A népélelmezés­ben alapvető fontosságú kenyérgabona vetésterülete a háború előttihez képest 21 %-kal csökkent 1953-ban. Folyamatosan nőtt a műveletlen területek nagysága (az elvándorlások következtében).E folyamat 1952-ben érte el a kritikus pontot, amikor az aszályos időjárás mi­att a lakosság legelemibb szükségletét csak importból tudták kielégíteni. Hasonlóan csökkent — a növekvő ál­latállomány ellenére — a takarmánynövények vetésterü­leted Nem véletlen tehát, hogy a politikai és gazdasági ve­zetés e két területet hosszú ideig (a kenyérgabona im­port 1965-ben szűnt meg, a takarmányimport változó mértékben, de fennmaradt) központi kérdésként kezel­te . A kiutat a termőterület és az ekkor igen alacsony termésátlagok növelésében és a gépesítésben látta. Az utóbbit érintő célkitűzés 1954-ben az aratást az állami gazdaságokban 70 %-ig, a termelőszövetkezetekben 50 %-ig akarta gépesíteni. 56 Az adatokat túlzónak tartjuk, azt a somogyi tapasz­talatok nem erősítik meg. Jóllehet a magyar kombájn­gyártás 1953 után nőtt, de ennek 50—70 %-át, exportál­ták. Hazánk a Szovjetunióból importált egyre növekvő számú aratócséplőgépet. (A hazai gyártás megszűnté­vel, az SZK kombájnok széles körűen elterjedtek.) A traktorok mennyiségi és minőségi javulása 1954 és 1956 között következett be. (14149 db-ról 25483 db-ra nőtt a darabszám országosan, ezen belül az univerzá­lis traktoroké 1198 db-ról 4710 db-ra, de a hazai gyár­tású korszerűtlen izzófejes és egyéb vaskerekes trak­torok aránya még 1956-ban igen magas; 74,3 %-os volt. 5 ? Az 1953. decemberi párt és állami határozat külön fejezetet szentelt a gépállomások munkájának megja­vítására. A mezőgazdaság gépesítésének helyzetéről megfogalmazott kritikus vélemény teljes mértékben egybeesik a megyei tapasztalatokkal. (A traktorok irán­ti igényt sem mennyiségileg, sem minőségileg nem tud­ta kielégíteni a magyar ipar. 1953-ban gyakorlatilag ugyanannyi traktor volt, mint 1948-ban, igaz, traktor­egységben 12,5 %-ot emelkedetett.) Az igen rossz mi­nőség miatt, amely a munkagépekre is igaz, sok volt a leállás, az üzemidő kiesés. A szükséges alkatrész hi­ányzott, a javítás körülményei legtöbbször igen mosto­hák voltak, hiányzott a kellő szakértelem, a munkafe­gyelemmel visszatérő gondok voltak.A határozat a gép­állomások tekintetében olyan feladatokat írt elő, amely­nek teljesítéséhez hiányoztak a központi döntések és a források. A mezőgazdasági erő és munkagépek — trak­torok, aratócséplőgépek, aratógépek, traktoros ekék, cséplőgépek, pótkocsik, kisüzemi gépek— 1954, 1955

Next

/
Oldalképek
Tartalom