Somogyi Múzeumok Közleményei 16. (2004)
Honti Szilvia – Belényesy Károly – Fábián Szilvia – Gallina Zsolt – Hajdú Ádám Dávid – Hansel Balázs – Horváth Tünde – Kiss Viktória – Koós István – Marton Tibor – Németh Péter Gergely – Oross Krisztián – Osztás Anett – Polgár Péter – P-Szeőke Judit – Serlegi Gábor – Siklósi Zsuzsanna – Sófalvi András – Virágos Gábor: A tervezett M7-es autópálya Somogy megyei szakaszának megelőző régészeti feltárása (2002–2003) Előzetes jelentés III
A TERVEZETT M7-ES AUTÓPÁLYA SOMOGY MEGYEI SZAKASZÁNAK 45 MEGELŐZŐ RÉGÉSZETI FELTÁRÁSA (2002—2003) szintén ebbe a korszakba sorolhatók. Egyik kelet-nyugati, másik északkelet-délnyugati tájolású, mindkettő hátán fekvő, nyújtott csontvázas sír, kezük a medencén nyugszik. Az utóbbi sír érdekessége, hogy az elhunytat fej nélkül temették el: hiányzott a koponyája valamint nyakcsigolyáinak egy része, az elhunyt lábát és törzsét pedig derékig lepellel takarták le, melynek gyenge megtartású maradványaiból mintát is vettünk. Erre helyezték a karjait. Egyéb melléklet egyik sírban sem volt. Igen kevés lelet származik ebből a korszakból, ennek is nagy része kerámia. Tikos—Homokgödrök (M7/S-44 lelőhely) Serlegi Gábor A területen 2003. augusztusában kezdtük meg a feltárásokat az SMMI és az MTA Rl közötti együttműködés keretében 89 . A lelőhely Tikos településtől nyugatra, a falu határától valamivel több, mint száz méterre, részben mezőgazdasági művelés alatt álló, részben fűvel és cserjével benőtt, nyugati irányba enyhén emelkedő dombon fekszik, érinti a falut Vörssel és Szegerdővel összekötő földutakat. Az előzetes terepbejárás által jelzett, több régészeti korszakot felölelő lelőhelyet a leendő autópálya nyomvonalának egy szakasza és az attól nyugatra húzódó fásítási sáv érinti. 90 A lelőhely déli végén a területnek nevet adó, újkori homokkitermelő gödrök a régészeti objektumokat minden valószínűség szerint elpusztították. A 2003. ásatási évben 11 000 m 2 területet tártunk fel. A munkálatokat a domb enyhén emelkedő keleti oldalán a dombtető és a lejtő aljában elterülő laposabb rész között kezdtük meg. Feltételeztük, hogy a dombot körülvevő, egykoron vízjárta területekből kiemelkedő térség emberi megtelepedésre alkalmasabb, ezért itt az objektumok intenzív jelentkezésével számolhatunk. Ezt látszott igazolni a feltárt terület keleti szélén, a löszös altalaj fölött jelentkező sötétszürke réteg, a hajdani mocsaras terület üledékének maradványa, amelyet néhány objektum, többek között egy észak-déli irányú árok keresztülvág. Az árok vége túlnyúlik a feltárt területen, ezért feltételezhető, hogy a lelőhely keleti irányban, az egykori mocsár belseje felé folytatódik. Az üledékes lerakódás mellett egy másik, a felület nagy részére kiterjedő talajtípust is megfigyelhettünk, amelyet vörös erdőtalajként azonosíthattunk. Azokon a részeken, ahol a réteg rárakódott az altalajra, megfigyelhető volt, hogy az objektumok keresztülvágják, néhány esetben a beásások nem mélyednek az altalajba. A várakozásokkal ellentétben a dombtető felé az objektumok nem sűrűsödtek, eloszlásuk a feltárt területen megközelítőleg egyenletes volt, azonban a lejtő felső részein egyre sekélyebbekké váltak, feltehetően a dombtető erodálódása miatt. Emiatt elképzelhető, hogy a lelőhely legfelső rétegeit az erózió és a mezőgazdasági művelés elpusztította. Erre utal, hogy több esetben észleltünk az átszántott réteg és az altalaj határán olyan objektumhoz nem köthető egész edényt, amit az eke kiforgatott a helyéről és a munkagép súlya alatt összetörött. A lelőhely objektumainak túlnyomó többségéből a késő bronzkori Urnamezős kultúra jellegzetes leletanyaga, így nagyméretű tárolóedények, kétfülű tálak, síkozott peremű edények, turbántekercses tálak fényezett oldalú töredékei kerültek elő. A kerámiák mellett nagy számban találtunk agyagnehezékeket, őrlőköveket, csont- illetve csiszolt kőeszközöket, orsógombokat és különböző típusú bronztűket 91 . A késő bronzkori objektumok a területen általában tároló és hulladékgödrök, ezeken kívül számos cölöplyuk is előkerült, amelyek között egyetlen esetben figyelhettünk meg épületszerkezetre utaló összefüggést (XVII. t. 1.). Feltártunk továbbá két kutat, amelyekben ácsolt szerkezetet nem találtunk, csupán az egyik betöltéséből előkerült korhadt famaradványok jelezték a szerkezet valamikori meglétét. A felület északkeleti részén egy nagyméretű, számos egymást vágó beásásból álló, gödörkomplexumot találtunk, amelyből nagy mennyiségű — több száz köbméter — földet termeltünk ki (XVII. t. 2.). A megnyitott felület déli harmadában egy római kori telep néhány objektumát tártuk fel. A korszak tároló- és hulladékgödrein kívül mindössze egyetlen kelet-nyugati tájolású, félig földbemélyített házat bontottunk ki. Gödrének alján jól megfigyelhetőek voltak a letaposott belső járószint foltjai. A telep szerkezetének rekonstruálására egyelőre — gazdasági jellegű objektumok, határoló árkok és több lakóobjektum hiányában — nincsen lehetőség. A római kori objektumokból nagy mennyiségben előkerülő római kori házikerámia, számos terra sigillata, vörös festésű edények töredékei mellett vaseszköz, öntőtégely töredék, illatszeres üvegcsék maradványai és egy kézimalom darabjai láttak napvilágot. A beásásokból a jellegzetes római leletanyaggal keverve, szép számban kerültek elő kézzel formált, egyéb minőségű kerámiatöredékek, amelyekben a római kori bennszülött fazekasság termékeit kell sejtenünk. A kibontott objektumok gazdag leletanyaga alapján nagyobb római kori települést feltételezhetünk, amelynek többi része a feltárás további munkálatai során remélhetőleg felszínre kerül. Tikos—Nyárfás-dűlő (M7/S-43 lelőhely) Németh Péter Gergely — Siklósi Zsuzsanna A községtől északkeletre lévő, nagykiterjedésű lelőhely közepén húzódik a nyomvonal. 2003-ban a nyomvonal északi részén kezdtük meg a feltárást. Az objektumok az északkeleti részen sűrűsödtek, 9000 m 2-en 568 objektumot tártunk fel (XVII. t. 6.). A lelőhely két, nagyjából északkelet-délnyugat irányú, kisebb völggyel tagolt dombháton fekszik, melyek közül a keleti, magasabb dombhát bizonyult a különböző korszakú települések rendkívül intenzív központjának. A 2003-ban feltárt területen az őskor több szakaszából származó, ám kevés települési objektum került elő, ezért feltételezhető, hogy az őskorban csak rövid időszakokban lakták e területet. Az eddig feltárt területen a legkorábbi megtelepedés nyomai a középső rézkori Balaton-Lasinja-kultúráboz köthetők. A nagyobb dombhát nyugati lejtőjén egy
