Somogyi Múzeumok Közleményei 16. (2004)
Winkler Ferenc: A szabadtéri néprajzi gondolat előzményei és eszmetörténeti összefüggései
A SZABADTÉRI NÉPRAJZI GONDOLAT ELŐZMÉNYEI ÉS ESZMETÖRTÉNETI 435 ÖSSZEFÜGGÉSE tás: mindkét országban bevezették a népiskolát. Nyilvánvaló ablakot nyitottak ezzel a világra és tulajdon pátriájukra — oktatók, tanítók és növendékek számára egyaránt. A népiskola bevezetése alig néhány esztendő múltán erős népmozgalmak kialakulását ösztökélte. Egyházi-vallásos egyesületek alakultak, önmegtartóztató páholyok és különféle társaságok, majd a szakszervezet(ek) és sokféle egyéb társadalmi szervezet — jó levegő- és sportkörök, védegyletek, s a legváltozatosabb célkitűzéssel alakult ifjúsági egyletek jöttek létre országszerte. Ezek persze elsősorban városban, illetve városkörnyéken terjedtek el, s elsődleges célkitűzésük az újkeletű városban született fenomén, a szabadidő értelmes eltöltése, kitöltése volt. Kivált a svéd társadalom haladt a XIX. század közepétől a megmásíthatatlan átalakulás irányába. Ez a korszak a szegény falusi társadalom ipari civilizációvá — annak részévé, függvényévé — érésének időszaka. Új, városi eredetű és az ipari forradalom kiszorította életformák jelentik ennek az átalakulóban lévő svéd falusi társadalomnak a századvégi példát, amelyben beteljesedett a hagyományos faluközösségek feltartóztathatatlan fölbomlása. Mindent elárasztanak az ipar különféle ágainak olcsó termékei, s leváltják a háziipar addig egyeduralkodó teljesítményeit. A mezőgazdaság modernizálása, valamint a nagyüzemi bútorgyártás kialakulása a hagyományos paraszti gazdaságból szinte mindent a szemétre söpört. Artúr Hazelius 1872-ben utazta be először Dalarnát, ahol mindezt a tulajdon szemével láthatta. A konstatálás mellett azonban haladéktalanul hozzálátott a kihajigált tárgyak összegyűjtéséhez, vásárlásához 22 , s már a következő esztendőben Stockholm lakossága elé tárta múzeumának első kiállításán az „ősi típusú" dalarnai paraszthajlék „termeszethűen" berendezett enteriőrjeit. Ezekben az enteriőrökben azonban még nem a környezet, az éppen megmutatott helyiség jellegzetességei, berendezési tárgyai kaptak hangsúlyt, hanem — panoptikus örökségként — elsősorban a viseletbe öltöztetett, egy-egy jelenetbe, életképbe állított bábuk sokasága 23 . Hazelius elgondolásának újszerűségét legfeljebb akkor értelmezhetjük helyesen, ha tulajdon gondolatának egyik forrását, a szabadtéri (néprajzi) gyűjtemények létrejöttének legközvetlenebb kiállítási előzményeit, az ipari világkiállításokat s azok létrejöttének körülményeit hasonlítjuk a Nordiska Museet, majd Skansen létrejöttéhez, az ott alkalmazott bemutatási módszerekhez. Bizony, nem mellékes ebben a tekintetben, hogy az átlagos múzeumi kiállítások általában miféle demonstrációs módszerrel élhettek tárgyi környezetek, összefüggések megmutatására Hazelius Európájában. Többek között Leopold Schmidt mutatott rá, hogy a hazeliusi eszme kibontakozását nagyban segíthették az 1873. évi bécsi, valamint a korábbi párizsi világkiállítások teljesítményei 24 . Az ipari forradalom kiteljesedésének lázában, valamint az európai kereskedelmi és piacgazdaság kezdeti lépéseinek átélésében égő Óvilágban 1851-ben Londonban vállalkoztak először világkiállítás rendezésére. Kezdetben csak a brit főváros és Párizs vállalta fölváltva e bemutatók szervezését. Újítást hozott az 1867. évi párizsi kiállítás. Ekkor rendeztek első ízben — ma úgy mondhatnánk — „népi építészeti" bemutatót. Persze, korántsem néprajzi, vagy építészettörténeti elvek szerint, hanem — a korszak szellemének, hangulatának jegyében — a falusi lakosság életviszonyainak megváltoztatása érdekében. Célja a „civilizálódás" sikerre vitele volt; az életformaváltás érdekében, a viszonyok megváltoztatásához kívántak olcsóbb, „ésszerűbb" példákat fölmutatni. Mivel a világkiállítások piacorientáltak voltak, a tárlatok e csoportjában bútorok, lakberendezési tárgyak és fogyasztási cikkek egyaránt helyet kaptak, míg a polgárság, a városlakó és a főúr számára külön kiállítási egysége(ke)t tartottak fönn, amely(ek)ben nagyjából ugyanezek az eszközcsoportok kaptak helyet, éppen csak egészen más — „alkalmazott" — kivitelben. Az idézett párizsi világkiállításon a franciák összesen hat, egy- illetve többlakásos mühlhauseni (Mulhouse) munkáslakást építettek föl, amelyeket másolatoknak tekintünk, 25 míg Anglia modelleket küldött, melyek között parasztházak is szerepeltek 26 . A belgák ugyancsak két munkáslakást építettek meg itt. A többi kiállító nemzet — alaposan félreértelmezve az eredeti szándékot és a kiírást — építmények másolataival jelent meg 27 , amelyeket általában kiállítási csarnokként, vagy irodaépületnek használtak. Egészen más körülmények között jött létre az 1873. évi bécsi világkiállítás. A párizsi kommün bukását követően az iparilag, gazdaságilag, piaci tekintetben jóval elmaradottabb Monarchiában esély sem volt szociálpolitikai szempontok érvényesítésére, munkáslakások, paraszti hajlékok ajánló, modern mintáinak bemutatására. A kiírás ennek megfelelően kifejezetten eredeti parasztházak bemutatására buzdított. A felállított építmények között egy székely lak, két hazai — egy nyitrai és egy Szeben megyei — német lakóépület, egy krassószörényi román ház, valamint egy horvátországi, egy galíciai, egy orosz és egy vorarlbergi épület szerepelt. Ám építettek norvég és svéd halászházat és rutén templomot, míg — Párizshoz hasonlóan — az Európán kívülről származó építmények se hiányoztak a világkiállításról. Akialakult összkép mégis, alapvetően „néprajzi" jellegű — persze nem is a mai értelemben véve — a sok hiteltelenség és a funkció(té)vesztések ellenére is 28 . Hogy mekkora volt e paraszthajlék-bemutató népszerűsége, azt a kiállítást összeállító Karl Julius Schröer maga is nagy meglepetéssel nyugtázta. Figyelemre méltó kiegészítője volt némely lakóépületben a kiállítás viseletbe öltöztetett tájékoztatója 29 által árult vékony füzet. E füzetek immár néprajzi igénnyel készültek, ilyenformán a szabadtéri néprajzi gyűjteményekben alkalmazott vezetők első ismert kiadásának tekinthetők 30 . Schröerről külön is érdemes megemlékezni, mint olyan tudományos kutatóról, akiről mind Leopold Schmidt, mind az ezredéves kiállítás néprajzi faluját berendező Jankó János a legmagasabb szakmai elismerés hangján emlékezik 31 . Schmidt külön megjegyzi, hogy lényegében Schröernek köszönhető a módszeres osztrák ház- és eszközkutatás megindulása.