Somogyi Múzeumok Közleményei 16. (2004)

Purger J. Jenő: Varászló, Somogysárd, Iharos és Csököly környékének, valamint az általuk határolt térség (Somogy megye) kisemlős faunája, gyöngybagoly Tyto alba (Scopoli, 1769) köpetek vizsgálata alapján

416 PURGER J. JENŐ Következtetések Somogy megyében 68 emlősfaj előfordulásáról tudunk (LANSZKI és PURGER 2001). Az általunk vizsgált területen eddig 46 fajt (8 rovarevő, 4 denevér, 2 nyúlalakú, 17 rágcsáló, 11 ragadozó és 4 párosujjú patás) mutattak ki, ami elsősorban a Baláta tó TT és a Boronka-melléki TK területén végzett korábbi kutatásoknak köszönhető. A gyöngybaglyok köpeteinek vizsgálata alapján 22 emlősfaj előfordulásáról és mennyiségi viszonyairól kaptunk képet (3. táblázat). Közülük tíz faj (7 rovarevő, 1 denevér és 2 rágcsáló) szerepel a védett fajok listáján (13/2001. (V.9.) KÖM rendelete). A köpetekből kimutatott fajok előfordulásáról a vizsgált területen, a güzü egér (Mus spicilegus) kivételével már voltak publikált adatok. Az irodalmi adatokból a fajok elterjedéséről keveset lehet megtudni. Eredményeink elsősorban egyes kisemlős fajok Somogy megyei elterjedésének ismeretét gazdagítják. A gyöngybagoly köpetekből előkerült kisemlős maradványok 44.95%-át hat cickányfaj egyedeinek maradványai képezték. Az erdei cickány (Sorex araneus) nemcsak a cickány-, hanem az összes emlősfaj közül a leggyakoribb zsákmánya (az emlőszsákmány 25%-a volt erdei cickány) volt a vizsgált területen vadászó gyöngybaglyoknak. Gyakoriságára utal az is, hogy több szerző (HORVÁTH és LANSZKI 2000, LANSZKI 1999, 2002, LANSZKI és KÖRMENDI 2000, MAJER 1992a, 1992b, MARIÁN 1957, NAGY 1988) is beszámol előfordulásáról. Mind a nyolc vizsgált UTM négyzet területéről kimutattuk (3. táblázat). Jelentős szerepe van a többi cickányfajnak is, mivel a törpecickány (Sorex minutus), a Miller-vízicickány (Neomys anomalus), a mezei cickány (Crocidura leucodon), és a keleti cickány (Crocidura suaveolens) elfogyasztott egyedei az emlőszsákmány 19%-át alkották. A felsorolt fajok egy-két kivétellel szintén az egész vizsgált területen kimutathatók (3. táblázat) és viszonylag gyakorinak mondhatók. A közönséges vízicickány (Neomys fodiens) egyedszáma kicsi, vagy a baglyok ritkábban ejtik el, ezért az XM73 és az XM84-es négyzetekből nem sikerült kimutatnunk. Ennek ellenére a vizsgált terület egészén előfordul, hiszen korábban már kimutatták az XM73-as (MAJER 1992a) és az XM84-es (MAJER 1992b) négyzet területéről is. A közönséges vakond (Talpa europaea) csak az Iharoson (XM63) gyűjtött köpetekből került elő (1., 2a. táblázat). Életmódja miatt ritkán zsákmányolják a baglyok, ezért a köpetek vizsgálata alapján nem juthatunk kellő mennyiségű információhoz sem a mennyiségi-, sem az elterjedési viszonyainak tekintetében. Annak ellenére, hogy valószínűleg a vizsgált területen mindenütt közönséges lehet, az emlőstani irodalom csak Iharosberény (XM63, GRESCHIK 1910, 1911) és a Baláta-tó környékén (XM73, KASZA és MARIÁN 2001, MAJER 1992a, MARIÁN 1957) említi. A rovarevő fajok közül a keleti sün (Erinaceus concolor) előfordulásáról is vannak adataink (MARIÁN 1957, MAJER 1992a, 1992b), de a köpetekből e faj maradványaínak előkerülési esélyei nagyon kicsik. Somogy megye denevérfaunájáról nagyon kevés publikált adattal rendelkezünk, ennek ellenére 18 faj előfordulásáról van tudomásunk (LANSZKI és PURGER 2001). A vizsgált területről eddig csak 4 fajt sikerült kimutatni (SZABÓ 1969, MARIÁN 1957, MAJER 1992b), így minden új előfordulási adat fontos számunkra. A gyöngybaglyok elsősorban az épületlakó denevérfajokat (BIHARI 1996) ejtik zsákmányul, melyek gyakran a baglyok pihenő-, illetve költőhelyein élnek. A közönséges késeidenevér (Eptesicus serotinus) maradványai Iharosban (XM63), Somogysárdon (XM94) és Kisbajomban (XM93), mindhárom helyen templomokban gyűjtött anyagból kerültek elő (1., 2a., 2b., 2c. táblázat), és szerepük a gyöngybaglyok táplálkozása szempontjából jelentéktelen (0,11%). A cickányok után a pocokfélék (Arvicolidae) a legjelentősebb zsákmányállatai a területen élő gyöngybaglyoknak, hiszen az emlőszsákmány 32.16%-át tették ki. A mezei pocok (Microtus arvalis) egyedeinek maradványai, hasonlóképpen, mint az erdei cickányé, nagy számban (2a., 2b., 2c, 2d., 3. táblázat) kerültek elő a köpetekből, így a gyöngybaglyok táplálkozása szempontjából a második legjelentősebb emlősfaj (az emlőszsákmány 24%-a mezei pocok volt). A mezei pocok mellett további négy pocokfaj egyedeit találtuk a köpetekben. A vöröshátú erdeipocok (Clethrionomys glareolus), a csalitjáró pocok (Microtus agrestis) és a közönséges földipocok (Microtus subterraneus) is gyakori zsákmányállatnak számít (3. táblázat). A közönséges kószapocok (Arvicola terrestris) nagyobb termeténél, vagy életmódjánál fogva az előbb felsorolt fajoknál valamivel ritkábban kerül a baglyok zsákmányai közé (3. táblázat). A vizsgált területen mind az öt pocokfaj előfordulásáról beszámol az emlőstani irodalom, ennek ellenére elterjedésük tekintetében számos új adattal gazdagodtunk (1., 2a., 2b., 2c, 3. táblázat). A köpetekből kimutatott 5 pocokfaj közül csak a csalitjáró pocok védett. Előfordulását Somogycsicsó (XM63, SCHMIDT 1974b), a Baláta tó TT (XM73, MAJER 1992a, MARIÁN 1957), Tapsony (XM74, NAGY 1988), valamint a Boronka-melléki TK területén lévő Dávodpuszta (XM84, LANSZKI 2002) környékéről ismertük. A köpetvizsgálatok eredményei azonban arra utalnak, hogy ez a faj a vizsgált területen mindenütt előfordul (3. táblázat). Az egérfélék részesedése (23.25%) a gyöngybaglyok táplálékában szintén jelentősnek mondható. A vizsgált területen valószínűleg nagy számban fordulnak elő a kisebb termetű fajok, mint a törpeegér (Micromys minutus) a pirók erdeiegér (Apodemus agra-rius), a sárganyakú erdeiegér (Apodemus flavicollis), a közönséges erdeiegér (Apodemus sylvaticus), a házi egér (Mus musculus) és a güzü egér (Mus spicilegus). A güzü egér kivételével minden faj előfordulását számos publikált adat is alátámasztja. Az említett fajoknál ritkábban kerültek elő a nagyobb termetű és agresszív természetű vándorpatkány (Rattus norvegicus) maradványai (3. táblázat), melynek előfordulását MAJER (1992a) és LANSZKI (2002) is említik a Baláta tó (XM73), illetve Dávodpuszta (XM84) környékén. Az