Somogyi Múzeumok Közleményei 15. (2002)
Gáspár Ferenc: Kiűzve a tudatból, elzárva a lélek mélyére Rippl-Rónai és Oskar Kokoschka különleges kapcsolata
242 GÁSPÁR FERENC ber". Mindezek nem jelentenek még pszichiátriai kórképet. A személyiség igen gyakran alkalmaz olyan mechanizmusokat, melyek során bizonyos elviselhetetlen tartalmak kivonódnak a tudatos szférából, ez az elfojtás. Máskor ezek a tartalmak más személyekre, helyzetekre vetítődnek ki, a személy saját elviselhetetlen, fájdalmat okozó gondolatait, emlékeit másnak tulajdonítja. Kézenfekvő lenne azt gondolnunk, hogy Kokoschkánál is valami ilyesmi működhet Rippl-Rónaival kapcsolatban. Igen is, meg nem is... Rippl-Rónai Kokoschkával ellentétben mind műveiben, mind személyiségében szinte a nyugalom szigete, ellentétben Kokoschka robbanékony, impulzív természetével. Kommunikációjuk, viszonyulásuk Kokoschka oldaláról a kezdeti rajongás után rövidesen a tagadásba, az emlék elzárásába alakul át. Mi történhetett kettejük között? Kokoschka apja és Rippl-Rónai között sok hasonlóságot találhatunk. Kokoschka viszonyulása apjához, az annak életében történt változásokhoz erősen ambivalens, apját váltakozva szeretet-gyűlölet skála végpontjára teszi (hasítás). Rippl-Rónaival kapcsolatban analóg élmény jelentkezik, a magyar festőóriás megismerése valószínűsíthetően korábbi, gyermekkorából származó fájdalmas, érzelmileg erősen megterhelő élményeket hoz felszínre, melyek ebben a helyzetben még nehezebben elviselhetők, hiszen ott áll vele szemben egy „olyasféle" személy. A fájdalmas élmények kizárására egyetlen mód kínálkozik ebben a helyzetben, azok kivetítése a hasonló vonásokat mutató személyre, majd az így újrafeldolgozott, módosult élményanyag (a fájdalmas élményeknek immár már több „tárgya" lett, erősségük ezzel csökkent, osztódott) ismételt elfojtása, emlékezetből való kizárása. Vélhetően Kokoschkánál ez a furcsa „felejtés" nem igazán Rippl-Rónaira vonatkozhat: a nevelése, szocializációja során elszenvedett negatív élmények semlegesítésére, mintegy tudattalanul a magyar festőt használta fel segítségül. Valószínűsíthető ez nem csak Kokoshka fentebb említett személyiségvonásaiból, hanem műveinek analízisével is, mert szinte mindegyiken találhatunk valamit ebből a szabadulásvágyból (vagy annak kudarcából). 32 Itt kell szólnunk az úgynevezett „vaku emlék" fogalmáról is, amely az önéletrajzi emlékezet olyan részét alkotja, amelyhez a felfokozott emóció jelenléte elengedhetetlen. Ezek a különleges súlyú vagy jelentőségű események sajátos emlékezeti mechanizmus által egységes módon vésődnek az emlékezetünkbe. Ugyanakkor - feltehetően - ez a kép nem terjed ki mindenre, csak azokra a részletekre (hasonlóan mint ahogy a vaku sem egyformán világítja meg a teljes térbeli képet) amelyek az erős én-involváltságot okozzák. Az olasz fronton Kokoschkát számos olyan vaku-élmény érhette, amelyekhez Rippl-nek köze volt, (gondoljunk a „macskaasztal"-lal kapcsolatos jelenetre) így ezek leválasztása a visszaemlékezés összeállítása során nem lehetett egyszerű dolog - még akkor sem - ha egyéb én-védő mechanizmusok miatt talán nem is tudatosult ennek minden fázisa. 33 Nagy kérdés, hogy kimutatható-e az alkotás folyamatának szintjén valamiféle hatás egymás festői világára. Összességében könnyen kimondhatjuk a nemet, az időleges, felszínes érintettséget tagadni már kockázatosabb. Az eddig elmondottak értelmében Kokoschka esetében a tudatos elzárkózást kell feltételezni (egyébként is művészileg autonom egyéniség volt), ennek ellenére Alfred Weidinger változásra figyel fel: „Ami ezeknek a kb. két hónap időtartam alatt keletkezett lapoknak a formai kivitelezését illeti, igen lényeges stílusbeli különbségek fedezhetők fel. Ebben az időszakban látszólag váltás történt abban a rajzmódjában, amely a korábbi festményeinek, az Emberpár macskával és a Kivándorlók -nak festési módját meghatározta. Amíg az isonzói frontról készített korábbi lapokon, mint pl. a sveta mariai szállásoknál, párhuzamos rétegződések voltak túlsúlyban, ahol a vonalakat egyenesen vezette, a Pihenő bakák című rajzon a nagy formáknál vibráló elem is észrevehető. Uralkodnak a lekerekített vonalak, amelyek a szögletes, hegyes és agresszív vonalakat háttérbe szorítják. Ez a tendencia a továbbiakban felerősödve folytatódik. " 34 Nézzük most a másik oldalt. Rippl-nek azokon a pasztell technikával készült katonaportréin, amelyeket módunkban áll megtekinteni, megjelenik egyfajta szokatlanul harsány, „ popularis" színkezelés, ami elüt a tőle eddig megszokott kifejezési módtól. Érdekes hogy a korabeli kritika is felfigyelt arra, hogy ezek a portrék „másmilyenek" és ennek - hogy csak egyet idézzek közülük - sarkos megfogalmazásban adtak hangot: „Éles szemmel ellesett motívumait csak felszínesen ragadja meg... Ha mélyebb jellemzésre törekszik, gyakran elveti a sulykot s néha önkéntelenül is karikatúrákat fest". 35 Bár nem azonosulunk ezekkel a sorokkal, úgy tűnik, kisméretű fejrajzai sokszor többet mondanak modelljükről, mint harsány társaik. Ezzel együtt meglehetősen kevés művet láthatunk ahhoz, hogy felelősségteljes véleményt formálhassunk. Az alkotások döntő többsége lappang, így csak az aukciókon történő felbukkanásokban bízhatunk Annak ellenére, hogy úgy vélem megállapításaim, következtetéseim szilárd pilléreken - dokumentumokon és az emberi lélek rejtelmeinek ismerőjén, a pszichológia tudományán - nyugszanak, okfejtésemet romba dönthetné, ha előkerülne az a vázlatfüzet, amelyről a már bemutatott Csete Antalról készült portré lábjegyzetében beszél Afred Weidinger. A villeneuve-i hagyatékban, a festő özvegyének tulajdonában van Kokoschkának egy július 28-án keltezett, szüleihez írott levele, amely levelezésének gyűjteményében nem szerepel. Ebben arról olvashatunk, hogy vázlatfüzete már több magas rangú katonatiszt portréját tartalmazza. Ez a vázlatfüzet az életmű katalógus előkészítő munkálatai során elvégzett kiterjedt kutatást követően sem volt fellelhető, mégis piciny rést nyitva hagy egy halovány reménysugár számára: talán Rippl is az ábrázoltak között lehet. Őszinte örömömre szolgálna, ha ennek okán helyesbítésre kényszerülnék.