Somogyi Múzeumok Közleményei 15. (2002)

Gáspár Ferenc: Kiűzve a tudatból, elzárva a lélek mélyére Rippl-Rónai és Oskar Kokoschka különleges kapcsolata

240 GASPAR FERENC Rippl-Rónai József: Tüzelőállás, pasztell, 30*40 cm gyűjteményben - többek között - Rippltől öt „mesés lágyságú és kifejező erejű pasztell fej" található, amelyek közül az egyik Oskar Kokoschka portréja. Méretét is ismerjük: 36x26 cm. Egy 1940-ben készült művészettörténész-doktori disszertáció tanúsága szerint

29 Rippl fontosabb müveinek lajstroma alapján még ugyanebben a tulajdonban szerepel, hogy azután ezt követően a történelem forgószele ismeretlen helyre sodorja. Kokoschka a gesztust nem viszonozta, tudomásunk szerint nem rajzolta le festőtársát. Az augusztus elején kibontakozódó nagy olasz támadás kezdetén Rippl haladéktalanul elhagyta a frontot, Kokoschka maradt, de amint augusztus 11-én írta szüleinek: „új szállásra költöztem, egy nagy hotelben lakom, ahová Bécsből néhány festő barátom érkezett. Ennek nagyon örülök, mivel az utóbbi időben nagyon unatkoztam, mert egyedül laktam. "^

0 Későbbi leveleiben ismét felüti fejét az elégedetlenség. Elromlott az idő, ráadásul még a gránátok is hullanak.... Az eddig elmondottak alapján - a lélek mélyén lezajló történések ismeretében - közelebb kerülhetünk a bevezetőben feltett kérdések megválaszolásához. Kokoschka, életrajzának közreadásával - szándéka ellenére - mintegy lemezteleníti önmagát, kezünkbe adva teljes megismerhetőségének kulcsait. Gyermek és serdülőkora szinte kiált a Sigmund Freud által kidolgozott pszichoanalízisért. Kevés információnk van arra vonatkozóan, volt-e valamiféle kapcsolat a két mester között. Kokoschka életrajzában többször utal áttételesen bizonyos módosult tudatállapotoknak, transzállapotnak gyanítható helyzetekre, amelyek egész élete során végigkísérték. Közülük kettőt idézek: „.... el kellett engednem Reinhold karját, hogy két halántékomra szorított kézzel tompítsam azt a sivító hangot, ami belülről hasogatta a fülemet, mintha tengeri kagylót szorítottam volna rá, s az óceán hullámainak harsogását hallottam volna benne. S hirtelen az az érzésem támadt, hogy egy pillanat még, és nem leszek ura többé magamnak. Alighanem a holdfény, a holdtölte is oka lehetett, hogy úgy tetszett, mintha nem lettem volna teljesen eszemnél... ... a szemem sarkából különös játékot észleltem: mintha a saját árnyékom távolodni kezdett volna, egyre jobban lemaradt mögöttem. Talpam is fölemelkedett a hepehupás kövezetet a holdfényben szegélyező árnyékhálóról. Megmarkoltam a két lábamat, hogy viszszanyomjam a talajra. Borzongás fogott el, hiszen le-