Somogyi Múzeumok Közleményei 15. (2002)

Horváth János: A pasztell technika Rippl-Rónai művészetében

226 HORVÁTH JÁNOS értékes festői meglátásokat és kifejezéseket eredményez az itt feltűnt szabadabb kézjárás. Az „Ostendei tengerparton" (1901) című kis kép majdnem fehérre redukált színebe belejátszik a karton kihagyott sárga színe. A szertelen mozgású krétanyomok által bravúros impresszionista képpé vált. A három évvel később az Adriai tengernél, valamint az életmű végén a Balatonnál készült kis impresszionista pasztellekkel való öszszehasonlításban azt látjuk, hogy a sok közös megoldás ellenére az izgatott krétamozdulatok és a színredukció által a korábbi alkotás vitálisabb. A hazatért művész számára sokrétűbbé váltak a képtémák, s jó érzékkel találta meg a hozzá illő technikai megoldást. Legtöbbet a pasztellel dolgozott. Somogyaszalón készült „Lazarine a tükör előtt" (1901.k.) című kép érdekessége a vonalszerű színezés. A könnyed, franciásnak mondható laza, de kiszámított vonalhálók, szövedékes felületek még az első dekoratív korszak jegyeit is őrzik. Lazarine fekete ruhájának redőit egy naturális felfogású művész drapériaként értelmezte volna. Rippl-Rónai firkálva töltötte meg a feketesége miatt domináns foltfelületet. „Az Ödön negyvenfokos lázban" (1902.k.) kép az előbbihez képest abban mutat változást, hogy fény-árnyék bontja meg a tér egységét. Ugyancsak Aszalón egy szokatlan nagyméretű pasztellt is festett vászon alapra „Az öreg őr és a kakas" címmel. A kép zsúfoltságát dekoratív eszközök oldják. A művész nagy élvezetet talált a pompás tollazatú kakas megfestésében, harsány életteliség árad belőle. A mögötte sorakozó három ember eltérő festésmódja arra enged következtetni, hogy külön-külön álltak modellt a képhez. A középső, síkszerűen stilizált nőalak Ödön öccsének nevelt leányát ábrázolja. A váltóőr pirospozsgás arcán elevenebbek a kréta vonalazás keltette plasztikai hatások. A kakassal kontaktusban a harmadik szereplő, egy szolgáló asszony áll. Új pasztellkezelést és impresszionista látásmódot hoztak a „Papa, Mama, Rippli bácsi" (1903), „A kis korcsma előtt" és a „Kövezik a kaposi Fő utcát" (1905) című természeti környezetet ábrázoló képei. Mindhárom képen másféleképpen élt Rippl-Rónai a felületi hatásokkal. Az egymásra lazán rétegződő pasztell színek a pillanatnyiság benyomását keltik. A foltokat nem öleli körül a vonal. Inkább egymást szálkásan ismételgető, egymásra futtatott játékba kezdenek. Ez a krétajárás jellemzi majd később a Kelenhegyi úti műterem ablakából készített utcaképeket is. A pasztell kitűnő eszköz a múló benyomások rögzítéséhez. Az „Édes jó anyám betegen" (1905) с kép alkalmas az új eljárás kiismerésére, mert ott nem használt sok színt a művész. Az egy-két rétegben felvitt, elsuhintva elkent kréta a fény játékát követi. A vonalak dinamikus festői alkotóelemek, nem formai rajzolatok, s a kihagyásoknál érvényesül a karton halvány barna színe. A vidéki környezet színgazdagodást és újabb dekorativitást hozott a pasztellekbe. A Kunffy Lajos festőművész feleségéről készült arckép sorozat követi az elvonatkoztatás lépéseit. A Nemes Marcell által begyűjtött képek a sötétszínű, naturaRippl-Rónai József: Kunffyné virágos kalapban 1907. (pasztell) lisztikus ábrázolástól az impresszionista oldott felfogáson át a „Kunffyné virágos kalapban" с kép toulouselautrec-es dekoratív szín pompázathoz vezetett el. Kunffy a sorozathoz Franciaországban vett velúrbársony papírt adott Rippl-nek, amelyet gyárilag vakrámára ragasztottak, a hátoldalát kemény karton fedi, s így egy 2 cm vastag doboz vált belőle. A kész pasztellképet úgy kell itt beüvegezni, hogy egy kis léckeret ne engedje érintkezni a képet az üveglappal. „Az aggódó Paulina mama" (1908) képfelülete dúskál az anyagban. A sok krétapor megtartása céljából előkerült a vastag, rusztikus karton. Nagy munkával ezen a felületen is elérhető lett a bársonyosság. Helyenként a lapos, sík felületűvé koptatott krétarúd horzsolásával a reszelős karton-textúra is érvényesült. Az itt megjelent felhordási technika az utolsó, azaz pasztell arcképek korszakában válik végérvényessé. Az arcképek hátterét szokta laza horzsolással színezni RipplRónai. Ezzel a képpel azonban előbb a még az 1910-es évek erős kontúrvonalas dekoratív képei számára nyílik meg a kibontakozás lehetősége. Szép példái ennek a „Lechner Ödön" (1913), a „Kék ruhás önarckép" (1914), a „Vágó Lászlóné fekete ruhában" (1916) és a „Csukly Károlyné arcképe" (1914) című művek. Az utóbbiról Bernáth Mária elemzését idézem. „E pasztellképet készülési ideje a „pöttyös" korszakhoz köti, de e technikával maga a pöttyözés festőileg nem kivitelezhető. Ezért hát itt a pasztell-alapként általában nem