Somogyi Múzeumok Közleményei 15. (2002)

Horváth János: A pasztell technika Rippl-Rónai művészetében

226 HORVÁTH JÁNOS értékes festői meglátásokat és kifejezéseket eredmé­nyez az itt feltűnt szabadabb kézjárás. Az „Ostendei tengerparton" (1901) című kis kép majdnem fehérre re­dukált színebe belejátszik a karton kihagyott sárga szí­ne. A szertelen mozgású krétanyomok által bravúros impresszionista képpé vált. A három évvel később az Adriai tengernél, valamint az életmű végén a Balaton­nál készült kis impresszionista pasztellekkel való ösz­szehasonlításban azt látjuk, hogy a sok közös megol­dás ellenére az izgatott krétamozdulatok és a színre­dukció által a korábbi alkotás vitálisabb. A hazatért művész számára sokrétűbbé váltak a képtémák, s jó érzékkel találta meg a hozzá illő techni­kai megoldást. Legtöbbet a pasztellel dolgozott. Somogyaszalón készült „Lazarine a tükör előtt" (1901.k.) című kép érdekessége a vonalszerű színe­zés. A könnyed, franciásnak mondható laza, de kiszá­mított vonalhálók, szövedékes felületek még az első dekoratív korszak jegyeit is őrzik. Lazarine fekete ruhá­jának redőit egy naturális felfogású művész drapéria­ként értelmezte volna. Rippl-Rónai firkálva töltötte meg a feketesége miatt domináns foltfelületet. „Az Ödön negyvenfokos lázban" (1902.k.) kép az előbbihez ké­pest abban mutat változást, hogy fény-árnyék bontja meg a tér egységét. Ugyancsak Aszalón egy szokatlan nagyméretű pasztellt is festett vászon alapra „Az öreg őr és a ka­kas" címmel. A kép zsúfoltságát dekoratív eszközök oldják. A művész nagy élvezetet talált a pompás tolla­zatú kakas megfestésében, harsány életteliség árad belőle. A mögötte sorakozó három ember eltérő festés­módja arra enged következtetni, hogy külön-külön áll­tak modellt a képhez. A középső, síkszerűen stilizált nőalak Ödön öccsének nevelt leányát ábrázolja. A vál­tóőr pirospozsgás arcán elevenebbek a kréta vonala­zás keltette plasztikai hatások. A kakassal kontaktus­ban a harmadik szereplő, egy szolgáló asszony áll. Új pasztellkezelést és impresszionista látásmódot hoztak a „Papa, Mama, Rippli bácsi" (1903), „A kis korcsma előtt" és a „Kövezik a kaposi Fő utcát" (1905) című természeti környezetet ábrázoló képei. Mindhá­rom képen másféleképpen élt Rippl-Rónai a felületi ha­tásokkal. Az egymásra lazán rétegződő pasztell színek a pillanatnyiság benyomását keltik. A foltokat nem öleli körül a vonal. Inkább egymást szálkásan ismételgető, egymásra futtatott játékba kezdenek. Ez a krétajárás jellemzi majd később a Kelenhegyi úti műterem ablaká­ból készített utcaképeket is. A pasztell kitűnő eszköz a múló benyomások rögzítéséhez. Az „Édes jó anyám betegen" (1905) с kép alkalmas az új eljárás kiismerésére, mert ott nem használt sok színt a művész. Az egy-két rétegben felvitt, elsuhintva elkent kréta a fény játékát követi. A vonalak dinamikus festői alkotóelemek, nem formai rajzolatok, s a kiha­gyásoknál érvényesül a karton halvány barna színe. A vidéki környezet színgazdagodást és újabb deko­rativitást hozott a pasztellekbe. A Kunffy Lajos festőművész feleségéről készült arc­kép sorozat követi az elvonatkoztatás lépéseit. A Ne­mes Marcell által begyűjtött képek a sötétszínű, natura­Rippl-Rónai József: Kunffyné virágos kalapban 1907. (pasztell) lisztikus ábrázolástól az impresszionista oldott felfogá­son át a „Kunffyné virágos kalapban" с kép toulouse­lautrec-es dekoratív szín pompázathoz vezetett el. Kunffy a sorozathoz Franciaországban vett velúrbár­sony papírt adott Rippl-nek, amelyet gyárilag vakrámá­ra ragasztottak, a hátoldalát kemény karton fedi, s így egy 2 cm vastag doboz vált belőle. A kész pasztellké­pet úgy kell itt beüvegezni, hogy egy kis léckeret ne en­gedje érintkezni a képet az üveglappal. „Az aggódó Paulina mama" (1908) képfelülete dús­kál az anyagban. A sok krétapor megtartása céljából előkerült a vastag, rusztikus karton. Nagy munkával ezen a felületen is elérhető lett a bársonyosság. He­lyenként a lapos, sík felületűvé koptatott krétarúd hor­zsolásával a reszelős karton-textúra is érvényesült. Az itt megjelent felhordási technika az utolsó, azaz pasz­tell arcképek korszakában válik végérvényessé. Az arc­képek hátterét szokta laza horzsolással színezni Rippl­Rónai. Ezzel a képpel azonban előbb a még az 1910-es évek erős kontúrvonalas dekoratív képei számára nyí­lik meg a kibontakozás lehetősége. Szép példái ennek a „Lechner Ödön" (1913), a „Kék ruhás önarckép" (1914), a „Vágó Lászlóné fekete ruhában" (1916) és a „Csukly Károlyné arcképe" (1914) című művek. Az utóbbiról Bernáth Mária elemzését idézem. „E pasztell­képet készülési ideje a „pöttyös" korszakhoz köti, de e technikával maga a pöttyözés festőileg nem kivitelez­hető. Ezért hát itt a pasztell-alapként általában nem

Next

/
Oldalképek
Tartalom