Somogyi Múzeumok Közleményei 15. (2002)

Plesznivy Edit: Helyszínek és képi motívumok – Barátságok és megőrzött ízek –Rippl-Rónai József franciaországi éveiből

HELYSZÍNEK ÉS KÉPI MOTÍVUMOK - BARÁTSÁGOK ÉS MEGŐRZÖTT ÍZEK - 207 RIPPL-RÓNAI JÓZSEF FRANCIAORSZÁGI ÉVEIBŐL a művészet jegyében teltek, ellátogattak a Louvre-ba, a Cluny és a Carnavalet Múzeumba, kirándultak Versailles-ba, Fontainebleau-ba. Csordultig telve az esztétikai örömök és a meghitt találkozások élményével július 25-én felkerekedtek, hogy fogadott lányuk és Lazarine szülőfalujába, Issy l'Éveque-be utazzanak. Anella már négy éve nem látta az édesapját és szép bizonyítványáért őt akarták meglepni az úttal. A viszontlátás örömének azonban nem sokáig örülhettek. 1914. augusztus 2-án kihirdetik az általános katonai mozgósítást. A kis falucskában a feszült légkörben felcsaptak az indulatok. Rippl-Rónait német kémnek nézik és a felkorbácsolt érzelmű tömeg, majdnem meglincseli az utcán. ,A kis faluban engem eddig jól ismertek. A hadüzenet után a falu apraja, nagyja, férfia, asszonya életem ellen tört. Fel akartak koncolni. Oly hirtelen düh fogta el őket az «ellenséges idegen»-nel szemben, hogyha egyszer az utcáról be nem ugrom a kis házunkba, bizonyára felkoncolnak" - eleveníti fel később az eseményeket a Somogyi Hírlap hasábjain. Az incidens után Rippl csaknem két hónapos kényszerű „szobaáristomra" ítéli magát a faluban. Alkotói kedve azonban töretlen marad, az őt ért atrocitásokat ironikus feliratú grafikai lapjain örökíti meg: Megverettetésem története; Nem kíméltek egy cseppet sem; Mialatt vertek, Lazarine otthon ezt megérezte. E hónapok alatt számos portrét is festett. Itt készült két jelentős kukoricás képmása, az Okulás néni (Madame Riccard) és az Anella testvérbátyját, Laurent megörökítő Katona piros asztalnál is. Szeptember 20-án, belügyminiszteri rendeletre, Párizstól 440 km-re, Mâconba kell utazniuk, ahol a prefektúrán internálásukról értesülnek. Rippl-Rónait „visszatartott idegenként" kezelik, útlevelét elkobozzák. Annyi kedvezményt kapnak csupán, hogy hotelban szállhatnak meg, de minden este 8 órakor jelentkezniük kell a hatóságoknál. „Máconban szerény, igénytelen, de elég barátságos hotelben laktunk, a Hotel Genéveben. Józsi bácsi meg rajzolgatott...több szénrajzot készített. A rajzok a környezetéből nőttek: katonákat, sebesülteket ábrázoltak."- írta Annela. Rippl első emeleti szobájuk ablakából örökíti meg a frontra induló, a szállodához közeli állomás felé masírozó alakulatokat. Nem tudja feledni az Issyben őt ért kellemetlenségeket és retteg az újabb bántalmazásoktól. A festő azonban hamarosan felülkerekedik benne a megfélemlített emberen. (23-25. kép) Hogy szabadon, feltűnés nélkül járhassa a várost újabb témák után kutatva, cselhez folyamodik. „Minduntalan változtatott külső megjelenésén... a haját rövidre vágatta, hozzá való utazósipkát vett... Aztán beszerzett a munkásosztály által viselni szokott és nagyon szokásba vett, Magyarországon «malaclopónak» nevezett újjnélküli köpenyt, melyet, ha még oly meleg volt is, utcán vagy korcsmában,... sohasem vett le." emlékezik Anella 1915-ben a Világ lapjain. Három és fél hónapi mâconi tartózkodást követően Rippl-Rónaiékat újabb franciaországi helyszínre kényszerítik. 1914 decemberében, fegyveres kísérettel érkeznek meg Le Puybe. A festőt a várostól néhány kmre fekvő, chartreuse-i kolostor fogolytáborába szállítják 1914 szilveszterén. (26-27. kép) Az épület zárt és komor architektonikus rendje, a sivár folyosók cella sora, szigorú keretét adták annak a katonai fegyelemnek, melyben a mindennapjaik teltek: „Reggel 7 órakor trombitaszó keltett fel, fél nyolcra újabb trombitajel megengedte, hogy lemenjünk a kantinba (...) Reggeli után mindenki kisöpörte a szobának azt a részét, amely reá eset.. .Mi akkor már külön nagy teremben laktunk, Salle St. Brúnónak hívták.... Vörösmárvány kandallójában vígan pattogott a tűz, nagy ablaka a kertre s a szabad helyekre nyílt." A megpróbáltatások itt sem tudták megtörni a művészt, az alkotói munka élteti és segíti túl életének e kritikus szakaszán. Hamarosan rátalál a tábor, szívéhez közel álló lakóira: kedélyes baráti kör formálódik körülötte. A különböző nációjú hadifogoly-társak alakját számtalan grafikai lapja őrzi. „A véletlen össze is hozott lateinerekkel, költőkkel és muzsikusokkal. Ezek közül legkedvesebb emlékezetem Scholtz mérnökhöz és egy Pitacco nevű kiváló hegedű virtuózhoz köt" - olvashatjuk Rippl-Rónai szabadulásá-t 1915-ben, a Somogyi Hírlapban. Rippl hazatérése érdekében jómaga és francia barátai hónapokig hiába tettek lépéseket. Végül a charteuse-i táborigazgató segítségével - a katonai szolgálatra alkalmatlannak minősítő orvosi bizonyítvány megszerzését követően - 1915. február 28-án elhagyhatják Franciaországot. A hét hónapig tartó súlyos lelki és fizikai megpróbáltatások képi riportjai, az Ernst Múzeum „Rippl-Rónai József háborús rajzainak és festményeinek kiállításán" kerülnek a hazai közönség elé. Rippl-Rónai 1915 után soha nem tér vissza Franciaországba, noha mindig tervezi. A háborús időszak és az internálás keserű tapasztalatai nem rombolják le elkötelezettségét, tiszteletét és szeretetét a francia kultúra iránt; korábbi élményeit próbálja továbbra is tisztán és érintetlenül őrizni: „(...) nagyon régen volt az , amikor én Parisban jól éreztem magamat. A háború elég nagy mértékben elvette kedvemet - egyelőre jobbnak láttam, ha emlékeim sértetlenül maradnak" - írta 1917ben a Nyugat hasábjain.