Somogyi Múzeumok Közleményei 15. (2002)
Knézy Judit: Szemeskályhák Somogyban
172 KNÉZY JUDIT atádi, iharosi, csurgói, berzencei, zákányi, liszói, pátrói kályhások termeltek ki agyagot. Iharosban négy méter mélyről kellett felhozni. (KNÉZY J., 1972.a. 71-74.) Mázat készen vettek és kvarcliszttel keverték kilójához 70-80 dkg-ot téve. A zöld máz volt a XIX. század végéig a kályhák esetében a legelterjedtebb. Ehhez rézoxidot kevertek a mázba. A datált szobai fűtőtestek közül zöld mázasra készült egy 1839-ben épült somogyszobi ház (15. ábra), egy 1843-ban épült csökölyi ház (29.34. ábrák), egy hedrehelyi ház 1877-es évszámú kályhája, de még egy 1902-es évszámú Szennára került kályha is. A parasztság körében a XIX. század vége felé vált divatossá a barna mázas kályha. Érdekes módon ezek között sokkal ritkább az évszámos, talán mert az igényesebbek ebben az időben már oszlopkályhát rakattak. A barna mázhoz a kovácstól kértek vasoxidos hulladékot. Később barnakövet is felhasználtak. A zöld máz alá szívesen tettek fehér földfestékkel díszítést: csíkoztak, pöttyöztek, irókáztak (31. 33. ábrák), virágoztak felhasználva a korsókon vagy más edényeken alkalmazott mintákat is. (22. ábra) Krém, illetve homokszínű máz esetén kevesebb vagy több földfesték került a színtelen mázba. Színtelen, vagy homokszínű mázba esetenként barnát fröcsögtettek, ennek neve fürjmonyos minta volt, mint a fürjtojás felülete.(26. ábra) Fehér alapon zöldet is csapattak ki. Mutatós volt az ujjbeggyel való pöttyögtetés is sárga alapra mangános barnával. (24. ábra) Mázba való kvarchomokot a megyén kívülről hozattak, mert az itt található nem felelt meg, pl. a drávai homok nagyon éles (magas szilikáttartalmú) volt. Kényesebb helyre, úri megrendelés esetén a drágább meisseni mázat alkalmazták, ahhoz nem kellett kvarclisztet keverni. 13. ábra. Mázatlan kályhaszemekkel kirakott zárt tűzhely „rakott sparhet" Bize, Liliomhegy. A fehér engobos alapozáshoz a legáltalánosabban váraljai földet használták fel, de Csákberényből is szállítottak a kereskedők fehér földet, ez még alkalmasabb volt a máz alá. A hengeres formájú un. gömbölű és a keskeny hasáb alakú oszlopkályhák között több volt a fehér földfestékes, rajta színtelen mázzal. Krém szín eléréséhez, amint azt az itteni fazekasok elmondták, a fehér földfestékbe vasoxidot kevertek a színtelen mázhoz. Az 1920-30-as években tanuló illetve műhelyt nyitó fiatalok többsége már nem készített szemeskályhákat. Lendvai (Lovrensics) János Barcson 1966ban elmondta, hogy ő már csak oszlopkályhákkal foglalkozott. Különböző színű és díszítésű égetett mázas csempemintái voltak (kicsinyített modellek), s a vevők arról rendelték meg a mintát és színt. Mindegyik fehér földdel volt aláfestve, volt kék smaltés mázas, barnakő és vasoxid keverékével színezett tisztán barnakővel színezett, rézoxiddal színezett mázas is. Ha a mintának csak a szélét díszítette domború motívum, a megrendelő csak a csempe szélére kívánt valamelyes cifrázást, de ha a csempeminta egész felületét domború dísz borította, akkor a kályhacsempék egész felületére ki kellett terjednie a díszítésnek. (KNÉZY J., 1967. 13.) A szemeskályhák fennmaradt emlékeinek elemzése A paraszti használatú kályhák és részeinek elnevezéseiben a XX. századig megőrződtek korábbi évszázadok kifejezései is, de történtek jelentésváltozások is. A szegletes szélű tálakból rakott fűtőtestet általánosan szemes- (zárt e-vel) vagy szömöskálhának mondták. Az egyes korongolt darabok neve az 1960-70-es években feljegyzett visszaemlékezések szerint is: kálhaszem vagy szöm; formájának körülírására használták a kupás (Csököly, Somogyszentpál), tányéros, olykor bögrés (Csurgó, Pogányszentpéter), vagy szögletes, kockás formájú szem (Csurgónagymarton) kifejezéseket. Az egész kályha formájára mondták, hogy „bubusvagy buboskálha" (Kőröshegy, Somogyszob, Gige), az oszlopkályhától való megkülönböztetésül pedig vállasnak. A csempéket tábláknak emlegették általánosan, de lapos és táblás szemnek is. A kályha részei „az alja, alla, dereka, válla, teteje vagy feső része, legfelül a párta neve: címere, pártázata (Csurgó), a tetőre kerülő fedőrészek közül a félgömb alakú búra neve kálhapúp, erre kerülhetett a gombja vagy tik is. Kívül fűtős kályha esetén a kályhaszáj a konyhába nyílt, ott főztek benne a kihúzott parázson, nem tettek rá vasajtót. Ha belül fűtősre szerelték át a kályhát, került a szája elé ajtó, hengeres részébe vízmelegítő vagy sütésre szolgáló ren is. A mázatlanra mondták továbbra is, hogy paraszt vagy vörös kályha, a mázas esetén vagy a színével jelölték (zöld kálha), vagy hozzátették, hogy milyen színű mázas. A barnára meggyszínűt is emlegettek. Az irókás mintájúra virágozásos, csillagos, rozmaringos, rózsás a mintanevet emlegettek, a nedvesen kicsapatott, pöttyögetett mintára fürjmonyost mondtak. A somogyi mázatlan kályhák közül alig érte meg néhány a XX. századot. Ilyenekről a Zselicben készített