Somogyi Múzeumok Közleményei 14. (2000)

Király István Szabolcs: Autsztria szerepe a magyar mezőgazdaság gépesítésében (1848-1914)

536 KIRÁLY ISTVÁN SZABOLCS szerint már itt is látható volt lord Willonghby által felfedezett és Cresby kivitelezte gőzeke, amely azonban még nem felelt meg a követelményeknek. (Vö.: Dr. Fr. X.Hlubek im 45. old.) Az első sikeres próbálkozás két angol tanító nevéhez fűződtek (David és Thomas Fisken, Hartepool), akik egy stocktoni kovácsmesterrel közösen (Rodgers) építették meg billenő ekéjüket és horgonykocsijukat. Az ekét közönséges lokomobillal üzemeltették. Ezt az ún. egygépes rendszert 1856-ban fejlesztette tovább J.Fowler mérnök. Ebben az időben Ausztriában még nem gondoltak arra, hogy a gőzművelésnek gazdasági jelentőséget tulajdonítsanak. Ezért volt meglepő, hogy 1861-ben Schulhof Angliából hozat gőzekekészülékeket (egygépest), amelyet ez év novemberében I. Ferenc József császár jelenlétében mutattak be. Dreher schwechati birtokán. (Technikatörténeti érdekesség, hogy a bécsi Északi-Pályaudvarról ezrek bámulatára lassan pöfögött az önjáró gőzgép Schwechatra.) Az első kétgépes rendszer (Fowler) 1870-ben került Albrecht főherceg birtokára, amelyet később még 13 gépegység követett. Az intenzív gőzekeszántás ösztönözte a főhercegi gépgyárat, hogy saját maga is készítsen gőzekéket. A gyárból (Östron) az évszázad utolsó két évtizedében (1882-től) 22 gőzekekészülék került Magyarországba, illetve Morvaországba. Bár mások is megpróbálkoztak a gőzekék gyártásával Ausztriában, a Fowler gépek verhetetlenek maradtak. A Bécsi Világkiállításon (1873) is ez a márka képviselte a gőzekéket. A hetvenes években nagymértékben megnőtt az igény a gőzművelés iránt, így az 1879-es - a Cseh Mezőgazdasági Klub által szervezett - nemzetközi versenyen (Czakowitzban) hagyományos gőzgépekkel is próbálkoztak. Ezek azonban mintegy 30 %-kal több tüzelőanyagot fogyasztottak Le-ként, mint a speciális Fowler gőzeke lokomobilok. Az 1870-es évek közepétől többféle kivitelben gyártottak lokomobilokat a gazdaságok igényei szerint egy, vagy kétgépes rendszernek megfelelően, változó teljesítménnyel és különböző tartozékokkal. Még a gőztraktorok (Gangpflug) is megjelentek, de ezek az osztrák talajviszonyok miatt nem terjedtek el. Legjobban a kétgépes rendszer terjedt el, amelyet Fowierek 7 féle nagyságban gyártottak. A kisebb gőzlokomobilokat félórán belül át tudták szerelni vontatásra, illetve cséplésre. Az általánosan ismert billenőekét mintegy 70 féle változatban gyártották, az eketesttől és a teljesítménytől függően. Közülük nem hiányzott a híres cseh ruhadlókormánylemezű eke sem. A gőzműveléshez is kialakultak mindazok a munkagépek, amelyeket a fogatos vontatásnál is használtak. A normálszántáshoz a 4-5 testű billenő ekék, a Max Eyth és Greig által dombos vidékre tervezett váltva forgató ekék, a 6-8 testű sekélyszántásra alkalmas ún. előrebillentést gátló szerkezetű, antibalansz ekék, az altalajlazítók, a soktestű, nagyteljesítményű kultivátorok, fogasok, boronák, hengerek és ezek kombinációi. A munkagépek mellett a gőzeke tartozéka volt a saját maga által vontatott szerelő- és lakókocsi is. A gőzgép, szántásra való alkalmazása a század végéig elsősorban Ausztriában, Csehországban és Magyarországon volt megfigyelhető, de általános elterjedésükről itt sem beszélhetünk, hiszen az összes szántóterület mintegy 2-3 %-ának megművelése voltak csak alkalmasak. (Magyarországon ez meghaladta a 7 %ot.) A többi továbbra is a fogatoké maradt. Kéziszerszámok A talajművelésben, növényápolásban még jelentős számban használtak kéziszerszámokat, különösen a sorművelés elterjedése következtében. Az eszközök az osztrák és cseh gyárakban, üzemekben különösen jó minőségben készültek - exportra is. Tartós anyagból, formába sajtolva és könnyebb kivitelben gyártották, mint évtizedekkel ezelőtt. A kéziszerszámok elterjedése összefüggött a sorműveléssel, a növényápolással, de a növekvő munkabérek miatt elterjedő fogatos gépek lassan kiszorították a kézimunkát, így a kéziszerszámok alkalmazása is korlátozottabb lett, de mindvégig megmaradt. Trágyaszórók és vetőgépek Trágyaszórók: A század közepén (19.) a mezőgazdák még csak ritkán alkalmazták a por alakú trágyákat (csontliszt, olajpogácsaliszt gipsz, guanó stb.). A kiszórást leginkább kézzel végezték, de olykor megpróbálkoztak gabonavetőgépekkel is. Burg és Fia Bécsben, az ötvenes években kifejezetten trágyaszórásra alkalmas szóró talicskát készített. A kétkerekű talicska ládájába rakták a por alakú trágyát. A láda alját egy szita zárta, amelyet a kerekek ide-oda mozgattak, s a por a szitán átjutva a földre hullott. Borrosch és Eichmann Prágában az eredetileg Garrett (majd Chambers-féle) trágyaszórót másolva gyártotta 1854-től. A ládából kifolyó pormennyiséget szabályozni lehetett. A folyamatos adagolást egy alternatív mozgású fogasléc segítette, a port egy tárcsás tengely továbbította az ún. oszlató ládába, ahol a port egy szögekkel kivert lemez elosztva a talajra juttatta. Ez a gép annak idején a legjobb volt. Hiányosságait csak az utóbbi években megjelent Schlöer-féle gépek tudták kiküszöbölni. Itt a tartályt emelték folyamatosan felfelé és egy szöges dob szórta ki a trágyát. A gyárak - elsősorban a csehek - arra törekedtek, hogy a kisebb gazdaságok igényeit is kielégítsék egy könnyű, egyszerű felépítésű és megbízható géppel. Vetőgépek: Johann Mehler a gróf Colledo-Manseld-féle birtok gazdatisztje, már az 1784-ben publikált „A cseh földművelő-eszközök első gyűjteménye" című művében lerajzolta és leírta egy hengeres vetőgép szerkezetét, amely minden jellemző szerkezeti elemében, a mai angol vetőgépekre emlékeztet. Ezért a gépért a budweiseri illetőségű Josef Wunderlich 100 dukátot kapott a császári udvartól.