Somogyi Múzeumok Közleményei 14. (2000)

Bálint Csanád: Bizánc és a 6-7. századi kisszíjjas övek

52 BÁLINT CSANÁD tyája segítségével egy oroszlánra támad. Ebből a steppei és általában: a közép- és kelet-európai régé­szeti kutatást elsősorban a férfi öve, kengyele és ló­szerszámdíszei érdekelhetik. A lovas vörös alapszínű, bokáig érő felsőruhát visel, melyet a nyaknál s a mell­részen valamint az alsó szegélyénél s alul kétoldalt kő­berakásokat utánzó színes minták, itt-ott apró, világos foltok s egy nagy médaillon díszítenek. A profilban áb­rázolt, de szembefordulva ülő férfi derekán veretes, kis­szíjas öv van. Az öv a fakulás miatt ma már krémszínű, melyet sötétszürke, majdnem fekete színű, kereszt­alakú mintázatú veretek díszítenek. Az övről két szíjvég 117 csüng le; s hogy valóban szíjvégekről van szó, azt kétségtelenné teszi az ábrázolt tárgy mérete és alakja, valamint az, hogy az öv, a szíjvégek kerete és a kettőt összekötő vékony csík (a szíj jelzése) színe majdnem azonos. A két szíjvég között némi méretbeli és „díszítésbeli" különbség van: egyikük (a derék köze­pe tájáról lecsüngő) kissé nagyobb s a belsejét kitöltő sötétszürke-fekete folt (áttört díszítés jelzése?) az alján még egy picit kiszélesedik. (Mérete, helyzete és a szimmetrikus kompozíció folytán kizártnak tekinthető, hogy ez utóbbi lett volna a nagyszíjvég.) 118 A kengyel ábrázolása azért érdemel külön figyel­met, mert az azidőben még ritkaság számba ment, 119 holott régészeti leletek és a Maurikios-féle Strategikon nem hagynak kétséget afelől, hogy használatuk mind a koraavaroknál, mind pedig a 600-as évektől kezdve Bizáncban 120 elterjedt volt. (A kengyel megjelenésének pontos időpontja az avaroknál ismeretlen!) A bizánci kengyel-ábrázolások igen ritka voltának vagy éppen hi­ányának okát nem lenne nehéz a bizánci művészet ar­chaizáló tendenciájával magyarázni, de ha körültekin­tünk a világban, akkor kiderül: a kora középkori művé­szetben - a kengyel általános használata idejében! - a legkülönbözőbb kulturális régiókban általában is gyak­ran kengyel nélkül ábrázolták a lovasokat. Elsőként az avarokra hivatkozom, egyrészt mert éppen őket szokás a vas kengyel európai elterjesztőinek tartani, másrészt pedig mert a 6-7. sz-i sírjaikból rendszeresen látnak napvilágot kengyelek - ugyanakkor mind a korai, mind a késői periódusukból származó, nagyon kis számú lo­vas-ábrázolásokon nyoma sem látszik a kengyelnek. 121 A 8-9. sz. előtt egyáltalán nem találkozunk kengyel-áb­rázolásokkal Belső- és Közép-Ázsiában 122 (az ellent­mondást jól érzékelteti, hogy a Kudyrge-i csont nyereg­kápa díszre karcolt rajzon a lovasnak nincsen kengye­le, ugyanakkor magukból a sírokból kerültek elő kengyelek 123 ), nem Taq-i Bostan-ban, a nagyszent­miklósi kincs 2. korsójának lovas jeleneténél, s egy 10. sz-i arab tusrajzon sem, 124 - a kora középkori Ázsiában egyedül Kína és Korea volt az, ahol a kengyel ábrázo­lása nem ment ritkaság számba. (E kérdés bővebb elemzése, pontosabban: annak kiderítése, hogy miért nem ábrázoltak kengyelt olyan korban és olyan népek, ahol az akkor már használatban volt, egyáltalán nem e cikknek, hanem a művészettörténetnek feladata.) A Mozac-i selyemhez visszatérve: végezetül nem látom érdektelennek fölhívni a figyelmet arra is, hogy az ott látható ló szügyelőjéről lecsüngő 3-alakú dísz tipológiailag későantik eredetű, jó párhuzama a 7. sz. 1. feléből való Glodosy-i leletben, 125 megvan egy 6. sz­i bizánci füstölőn, 126 7. sz-i bizánci selymen 127 és elő­fordul a 9. sz-ban is a Maiak Preslavec-i kincsben. 128 Miután megállapíthatjuk, hogy a 8. sz-i bizánci ere­detű Mozac-i selymen olyan övet és lószerszámot áb­rázoltak, mely megfelel a régészeti ismereteinknek, tér­jünk vissza a Bawit-i övábrázoláshoz! A Stabio-i és Mozac-i analógia, a 6-7. századi európai veretes, kis­szíjas övek kialakításával azonos méret és elrendezési elv alapján bizonyosnak tartom, hogy e kopt festmé­nyen is kisszíjvegek láthatók. Megerősíti ezt, hogy egy másik Bawit-i terem esetében ennél egyértelműbb kís­szíj-ábrázolásokra figyelhetünk fel. XXXVII. sz. terem A nyugati falon gazellavadászatot ábrázoltak (11. kép 2). 129 A fríznek csak az alsó fele maradt meg, s ezért az egyik vadász csak térdtől, másik kettő melltől lefelé látszik, egyedül a gazdagon díszített tunikájú fia­tal ábrázolása maradt meg teljesen, mivel őt - a gazel­la lábát igyekszik megkötni - lehajolva mutatja be a festő. Az ábrázolt férfiak viseletével foglalkozó kutatók nem tulajdonítottak jelentőséget annak, hogy mindhá­rom férfi, akinek a dereka a festményen látszik, övet vi­sel s erről az övről kisszíjak csüngnek le. 130 Közvetve a viseletük eredetére vonatkozóan annyi merült föl, hogy a festmény „egy perzsa mű ihletése alatt született vol­na", amit egy másik kutató határozottan elvet. 131 Ezek az övek keskenyek és fekete színűek, s azok az egy­forma hosszúságú kisszíjak is. Takart helyzete miatt a göndör, fekete hajú, díszes tunikájú férfié látszik a leg­kevésbé, nála a derék baloldalán van egy kisszíj és va­lószínűleg egy másik, a középtájon. Ez utóbbi egyértel­műen nem dönthető el, mert a gyanított kisszíj az előt­te álló férfi lábát jelző vonallal majdnem egybeesik. Vi­tathatatlanul kisszíja van viszont a 3. és 4. férfinak. A futásban ábrázolt 3. személy bal dereka szélén egy és hátoldalt két kisszíj lóg le az övről; az utolsó a hát kö­zepe tájára esik s mintha kissé hosszabb lenne, mint a másik kettő. (E férfi rövid, széles pengéjű, egyenes ke­resztvasú, markolatgombos kardja, melynek hüvelyén két pánt van, a kora középkori bizánci kardok tipológiá­ja számára fontos, eddig figyelmen kívül maradt adatot jelent.) A 4. férfi öve elölről látható: középen hosszan csüng le az öv vége (csatot nem ábrázolt a festő), jobb oldalán 1, a balon 2 kisszíja van. A festmény kormeg­határozása a feltételezett iráni hatás megítélésétől függ, 132 ill. attól, hogy az az 583-as és 617-es szászánida támadások előtt ért-e ide, avagy csak a 7. sz. 1. negyedében, amikor is a kapcsolat Iránnal köz­vetlen volt? Mindenesetre a későbbi keltezés híve is el­ismeri a viseletnek egy Justinianus-kori kézirat ábrázo­lásaival való rokonságát. 133 A most bemutatottakon kívül a Nílus vidékén kisszí­jak ábrázolását - tudtommal - már csak egyetlen eset­ben figyelhetjük meg, de ez az öv jóval későbbi (9-10. század) és a szóban forgóktól tipológiailag is teljesen eltér (szélesek és nagyszámúak). Ezen kívül - már amikor az ábrázolt személyek egyáltalán viselnek ilyet - az övek teljesen egyszerűek. 134 Az Abdallah Nirqi-i

Next

/
Oldalképek
Tartalom