Somogyi Múzeumok Közleményei 14. (2000)
Varga Éva: Írástudók Somogyban a két világháború között (1919-1939)
492 VARGA EVA a fiatal Tolnay Klári pedig máig megdobogtatja az érző magyar szíveket a régi filmvászonról Kiss-Angyal Ernő felejthetetlen dalával: „Jaj, de szép kék szeme van magának". Kitekintés A társaság harmadik reneszánsza A második világháború után, 1946 őszén újjáalakuló Berzsenyi Társaság annak felismerésével, hogy „az irodalmi magatartás egyben társadalmi magatartás is" 182 , újrafogalmazta céljait. Ezek sorába tartozott, „hogy az irodalmi életet a mai időknek megfelelő mederben továbbélessze". 183 Egyebekben változatlanul fenntartották régi törekvéseiket. Az 1920-as években összeállított alapszabályt gyakorlatilag továbbra is megtartották. Az új hatalom a Berzsenyi kultusz újjáéledéséhez anyagilag is hozzájárult. Tény, hogy Darvas József író, aki ez idő tájt építés- és közmunkaügyi miniszter volt, a társaság kezdeményezését felkarolandó, akkori értéke szerint tekintélyes összeget, tizenkétezer forintot utalt ki a niklai remete megrongálódott lakóházának s a háború alatt feldúlt kriptájának tatarozására. 1948-ban az elkészült kúriát és a helyreállított síremléket (egyebek közt Németh László jelenlétében) országos figyelemtől kísérve avatták fel. A régi és az új világ, a hagyományos és az új értékek azonban egyre inkább ellentmondásba keveredtek egymással, s ezek a vitákban és a nyilatkozatokban is érződtek. A társaság életében immáron vezérszerepet játszó Takáts Gyula a hangsúlyt a minőségre, az országos hírű irodalmi nagyságok szerepeltetésére helyezte. Ezekben látta ugyanis a húzóerőt, a társaság rangjának s egyúttal az érdeklődés tartósságának biztosítékát. S valóban, már-már beteljesedni látszott az ő tevékenysége nyomán Csokonai Vitéz Mihály jóslata, hogy Somogy új Helikon lesz. Ha valaki ezt a megállapítást túlzásnak tartaná, tekintse végig azoknak az íróknak, költőknek a névsorát, amely 1947-48-ban a társaság felolvasó üléseit reprezentálta. Megannyi remekíró fordult meg itt: Tersánszky Józsi Jenő, Csorba Győző, Áprily Lajos, Passuth László, Kolozsvári Grandpierre Emil, Tamási Áron, Déry Tibor, Kassák Lajos, Tatay Sándor, Sőtér István. A niklai és az azt megelőző kaposvári Berzsenyi ünnepélyen, 1948 május 8-án és 9én Illyés Gyula, Németh László és Tolnai Gábor szerepelt. A társaság alapeszméje egyre inkább szembekerült, ütközött a programszerűen minél szélesebb rétegeket bevonni kívánó hivatalos kultúrpolitikával. Mígnem óhatatlanul áldozatául esett a felszámolásnak, amely része volt az egypárti uralmat kiépítő hatalom stratégiájának. A belügyminiszter az 564.273/1949. IV/3. rendeletével a „fentnevezett egyesületet" feloszlatta. A társaság felszámolása természetesen nem jelentette a somogyi Berzsenyi-kultusznak a megszűntét! A jeles költő szellemi hagyatékának megőrzése két személy által „intézményesült" Somogyban. Takáts Gyula révén, aki ez idő tájt a megye múzeumát igazgatta és Kanyar József jóvoltából, aki a megyei levéltár élén állt. 1985-ben negyedszer is újjáéledt a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság. A Magyar írószövetség Somogy és Vas megyével országos hatókörűvé alakította. Elsősorban Kanyar József érdeme, hogy a Berzsenyi Társaság múltja méltón megőrződött a művelődéstörténeti köztudatban. Nagyívű, szintetizáló, patetikus hangvételű írásai azonban számos háttérbeli összefüggést homályban hagytak még. A Berzsenyi Társaság máig tartó történetének közismert, közmegbecsülésnek örvendő tanúja Takáts Gyula költő. A somogyi értelmiség „nagy öregje" azonban magas korából adódóan zárkózottan él, s a kutató érdeklődését udvariasan hárítja el. Nyilván úgy gondolja, hogy épp eleget elmondott ő már egész életművével. S valóban, amit a kutató nem kis fáradság árán is csak száraz tényekkel képes megragadni, azt Takáts a szépirodalom eszközeivel oly élményszerűen ábrázolja, mint ahogy azt például ifjúkori regényében, a Polgárjelöltekben teszi. A költő, aki prózaíróként is több figyelmet érdemelne, ebben a művében két külön világot bontakoztat ki: a természetét, amely a tisztaságot, a kötetlenséget, a derűt testesíti meg, s a kisvárosét, amely kedélyes börtönként tartja fogva lakóit írott és íratlan törvényeivel, a „közvélemény" laza, ám hirtelen hurokká összefonódó szálaival. Ennek a kisvárosnak a jellegzetes figurái a derék iparosok, honoráciorok, köztisztviselők, papok, pincérek, unatkozó, jobb sorsra érdemes szépasszonyok... Milyen volt tehát Somogy korabeli szellemi élete? Hol kedélyesen, hol unalmasan középszerű. Maga a megyeszékhely mint - Ady szavával élve - „félváros", az egész korszakban változatlan marad jellegzetes kispolgári arculatával. Miután a századelőn a kulturális intézményei, egyesületei javarészt már létrejöttek, a városfejlődés a háborút és a forradalmakat követően megrekedt. Kaposvár erejéből csak a külsőségekre, a „virágoskodásra" futotta. A kulturális egyesületek a szegényes intézményhálózat hiányosságait voltak hivatva kitölteni. Közülük három - a zenei, a múzeumi és az irodalmi egyesület - a magas kultúra ápolására jött létre. Fejlődésének végső fokán az intézményesülésig csak az előző kettő jut el. Keserves körülmények között, de létrejön a zeneiskola és a múzeum. Az irodalomnál viszont nincs egy ehhez hasonló végkifejlet. Sőt, szellemi műhely sem jön létre. Az egyesületi tagságot vonzóvá főleg az tette, hogy a műveik megjelentetésére a szerzők ily módon reméltek nagyobb esélyt. (Ld.: előfizetési felhívások küldözése a tagtársaknak.) A helyi értelmiségnek - az ismert és általam is többször említett kivételektől eltekintve - az irodalmi értékteremtő funkciója gyenge. A korabeli szerzők zöme szerény tehetségű, legfeljebb középszerű tollforgató volt. Alkotásaik éppen ezért
