Somogyi Múzeumok Közleményei 14. (2000)
Varga Éva: Írástudók Somogyban a két világháború között (1919-1939)
ÍRÁSTUDÓK SOMOGYBAN A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT 487 (1919-1939) aligha restellhettek. Varasdy még verset is írt Szabolcska falujához a „visszavágyódás" jegyében. 174 A sorozatszerkesztő Hetyey József Kultúra, erkölcs, irodalom címen 1938 júniusában jelentette meg a társaság kiadásában saját előadásainak szerkesztett változatát, melyekben irodalompolitikai, esztétikai nézeteit fejti ki. Szigorú, kirekesztő, antiliberális, antiszemita elveket fogalmazott meg. Főbb tételeiben minden együtt áll ahhoz, hogy ezek alapján szélsőjobboldalinak, a fasiszta ideológia hatása alatt állónak tartsuk. Mi mást gondoljunk ugyanis arról például, hogy szerinte a magyar irodalom 75 %-a zsidó, s úgymond ez elzülleszti a magyar nemzetet, következésképpen be kell tiltani a liberális „destruktív" és „dekadens" irodalmi termékeket, de legalábbis a művészeti kamara ellenőrzése alá kell helyezni?! Hogyan lehet értelmezni másként» mint a nácikkal való szimpatizálásnak azt a javaslatát, miszerint úgymond Németországban már „hatalmi szóval betiltották" az előbb említetteket, ezért nálunk is valami hasonlót kellene tenni. 175 A sorozatban a nyolcadik Sipos Gyula 176 Lámpák a ködben című verseskötete volt. A sorozatszerkesztő az 1939 májusában megjelentetett kilencedik kötet (Noszlopy Aba Tihamér: Ébresztőtől - takarodóig) végén a sorozat eddig megjelent kiadványait sorolja fel. Érdekes módon egy tizediket is feltüntet, jóllehet, ez - tudniillik Écsy Ödön István Kőszilánkok című versgyűjteménye - e sorozat keretében sohasem látott napvilágot. Noszlopy Gáspárnak, Somogy 1848-49-es kormánybiztosának a dédunokaöccse volt az a Noszlopy Aba Tihamér, aki természetesen a neves famíliához méltó hírnevet igyekezett szerezni. Ténykedését döntően ez a törekvés befolyásolta. Igazat szólva, gerillaharcot a kormánybiztos előddel ellentétben ő már csak szellemi téren vívott. Azt is jobbára Merényi Oszkárral szemben tette, megvádolva őt és a társaságot azzal, hogy nemcsak erkölcsi érdekek fűzik a Berzsenyi kötet kiadásához, hanem anyagiak is. Mindenesetre nem a társaság kasszája körüli okvetetlenkesése okán lett híressé a maga idején Noszlopy, hanem a katonanóta-gyűjtéssel, amelynek eredménye azonban mostanára feledésbe merült. Ez irányú munkálkodásáról 1931-ben egy rádióműsor keretében is beszámolt. Számos kulturális egyesületben képviseltette magát: a Magyar Katona írók Köre, az Országos Gárdonyi Irodalmi Társaság rendes, a Berzsenyi Irodalmi Társaság örökös tagja, valamint a Pete Lajos Daloskör ügyvezető alelnöke volt. Az Ébresztőtől - takarodóig című kötetében szóhasználatával élve a „magyarság kezdeteitől" saját koráig tekinti át a magyar katonadaltermés korszakait. (A kezdetekre természetesen csak későbbi visszautalásokból tudott következtetni.) Célja nem egyéb, mint a magyar katona életének és dalainak irodalmi és történelmi ismertetése. A mai történész számára főleg két szempontból érdekes ez a munka. Egyrészt megismerhető belőle egy korabeli általános történelemszemlélet, másrészt helyi művelődéstörténeti értékekkel is szolgál. Művében Noszlopy igyekszik felvázolni a vitéz magyar katona karakterisztikus képét. Az ún. művelt nyugathoz való tartozás kapcsán nem hiányzik a védőbástyaszerep felemlegetése. Kifejti, hogy a magyar ügy a szabadságharcokban mindig elbukott, de ennek oka sohasem a vitézség hiánya volt, hanem az árulás. Nagy teret szentel 1848-49-nek. Szerinte a magyarok ez idő tájt is megingathatatlanul királyhűek. Jellemzőnek tartja a népmesei ihletésű alaphelyzetet, miszerint a király jó, csak a tanácsadói rosszak. Kossuth szerinte a nagy idealista, akinek ugyancsak a tanácsadók okozták a vesztét. Petőfit is nagyra értékeli. Ugyanakkor viszont túlzottan éles hangúnak tartja. Mindez szerinte bizonyára abból adódik, hogy rövid életét a nép és a nyomorgó szellemi proletárok között élte le. Aki ért a sorok közt olvasáshoz, könnyen rájön, hogy a lánglelkű költőt gyenge idegzetű, s ezért szélsőségekre is hajlamos embernek tartja. Ami viszont Noszlopy Aba Tihamér jellemét illeti, egy s más viselt dolga igencsak hálás témát adott a társasági pletykaéhségben szenvedőknek. Ilyen volt például az az eset, midőn egy előadói szereplése alkalmával Eitner Irén operaénekesnővel (1898-1978) került közelebbi ismeretségbe. Mindketten bohém művészek voltak, egymásba szerettek. A kínos ebben csak az, hogy Noszlopy felesége, Lieber Margit polgári iskolai tanárnő Budapest főpolgármesterének húga volt. A légyottok napvilágra kerültével a szerelmes párnak Budapestet 24 óra alatt el kellett hagynia. így az 1930-as évek közepén kerültek Kaposvárra. Egy ideig a nagybácsinál, Noszlopy Gézánál laktak. Válása után Noszlopy feleségül vette Irénkét. Mindketten remekül beilleszkedtek a kisváros közéletébe. Noszlopy lapszerkesztőként és újságíróként is ismertté vált a megyeszékhelyen. 1935 július 15-től 1936 június 2-ig a Somogyország с társadalmi lap szerkesztője volt. Eitner Irén pedig, aki a Pete Lajos Daloskör nótaestjeinek rendszeres előadója volt, a kaposvári Zenekedvelők Egyesületének Zeneiskolájában tanított. Noszlopy, aki '48-ért már csak felmenője okán is lelkesedett, szívből utálta a háború utáni forradalmakat. Ezeknek, sőt, magának a háborúvesztésnek az okát is az úgymond bolsevista eszméktől fertőzött hátország és az itthon maradt, elpuhult civilek demagóg lazításában látta. Felháborodottan írja Ébresztőtől - takarodóig с tanulmányában: „A Tisza mellé vonuló vörös menetalakulatok zongoraverkli mellett meneteltek a józsefvárosi pályaudvarra s harci daluk egy pesti jassz-nóta volt, mely a becsületes hazafiakban a vért felforralta. Ha erre a szégyenteljes időre visszagondolok, fülembe cseng ennek az ocsmány dalnak két sora: „Gyere te, Niemand, Gyere, pofám" 177 A szerző annál nagyobb rokonszenvvel emlékezik meg a neves somogyi nótaszerzőkről: a máig híres Toki famíliáról, annak legöregebb tagjáról, Toki Lajos tárogatósról, valamint a hetesi születésű „virtuóz zseni" Pete Lajosról. A „somogyi vadvirág" dalainak szövegét testvérén, Pete Mártonon kívül többek között Szabolcska Mihály és Noszlopy Tivadar 178 írta.
