Somogyi Múzeumok Közleményei 14. (2000)

Varga Éva: Írástudók Somogyban a két világháború között (1919-1939)

484 VARGA ÉVA A társaság a harmincas években magasabb színvonalon folytatta az elődök által megkezdett munkát. 1932 és 1936 között évente tíz-tíz irodalmi, művészeti előadást rendezett. Kiemelkedő volt az Erdélyi Szépmíves Céh látogatása. Ez időben mutatkozott be Takáts Gyula, Jékely Zoltán, Weöres Sándor a somogyi közönségnek. Vendégeik voltak a hölgyolvasók körében népszerű fővárosi írónők - Gulácsy Irén, Szentmihályiné Szabó Mária is. Az irodalmi előadások tematikájából - bár az előadások tartalmáról nem tudósítanak a források - az igényesség érzékelhető. így például: dr. Biczó Ferenc: Arany balladáiról, vagy Arany költészetéről dr. Merényi Oszkár: Berzsenyiről, Petőfiről dr. Hetyey József: Zilahy Lajosról és Ibsenről Folytatták a Dunántúli Tárlatok sorozatát, Kunffy Lajosnak és Iványi-Grünwaldnak nyitottak kiállítást. 1936-ban a társaság az országos érdeklődés középpontjába került. Berzsenyi Dániel halálának századik évfordulóján több megmozdulásuk keltett figyelmet. A február 24-én tartott irodalmi est műsorát a rádió közvetítette. Májusban Berzsenyi mellszobrát fényes külsőségek között leplezték le. Kaposváron ebből az alkalomból készült az első hangosfilmfelvéteü Ifj. Bodnár Gyula operatőr nemcsak az ünnepséget, hanem a megyeszékhely jellegzetes, szép részeit is megörökítette.

160 Berzsenyi halálának centenáriuma alkalmából a társaság az Akadémia támogatásával kiadta a niklai remete műveit. A rádióközvetííés sikere nyomán az egyesület vezetőségét a hatékony, magas színvonalú működés gondolata foglalkoztatta. Távlati célként - az Erdélyi Szépmíves Céh mintájára - felmerült a dunántúli irodalmi társaságok egyesülése, a dunántúli írók tömörülése is. A kortárs írók közül a Dunántúlon született Babits Mihály, Illyés Gyula, Kodolányi János, Babay József, Berkes Imre, Fóthy János, Surányi Miklós. A velük fémjelzett tömörülés aztán további, valóban tehetséges dunántúli írókat hívott volna meg sorai közé. „De nem azokat, akik csak azért tartják magukat írónak, mert életükben leírtak már két háromtagú szót s szellemi agyváladékukat minden áron papírra akarják mázolni. Az ilyen irodalmi szellemi szegénylegényektől mentsd meg uram az alakuló irodalmi tömörülést."

161 - tették azonnal hozzá. A szélesebb körű szerveződés a hivatalos anyagi támogatás elérését, az pedig a vidéki magas szintű kultúra megteremtését, a megfelelő folyóirat és könyvkiadás megvalósítását jelentette volna. A Dunántúli Irodalmi Szövetség tervét a helyi kisstílű írók rosszallása fogadta. Az irodalom decentralizációjának szükségességét hangoztatták.

162 A társaság távlati tervei között szerepelt egy vidéki, somogyi irodalmi múzeum létrehozása. A múzeum gyűjteményi alapját a Berzsenyi relikviák alkották volna, melyhez további jeles somogyi alkotók hagyatékának megszerzését tervezték. A leveldi Kozma család Bárd Miklós (Kozma Ferenc) és Kozma Andor könyveit, kéziratait felajánlotta a létesítendő múzeumnak. Gönczi Ferenc (a Somogy megyei múzeum akkori igazgatója) védőszárnya alá kerültek az irodalomtörténeti források. (Jelenleg is megvannak a megyei múzeum újkortörténeti gyűjteményében.) A társaság múzeumgründolási akciója a második világháború kitörésével elakadt. Egy újabb korszaknak kellett ahhoz beköszöntenie, hogy az eredeti terv, a Berzsenyi múzeum létrejöjjön. A társaság évek óta húzódó tervét, miszerint a tagok érdemes munkáit kiadják, hosszú előkészítés után siker koronázta. 1933-ban indították útjára a „Berzsenyi Társaság Könyvtára" című sorozatot. A sort a főtitkár, Merényi Oszkár munkája, „A magyar klasszicizmus" nyitotta meg. Merényi ezt a tanulmányt egy nagyobb irodalomtörténeti szintézis bevezetésének szánta. Művében hangzatosan fogalmazta meg, milyen értékeket tart követendőnek a magyar irodalmi múltból. (Petőfi, Arany, Gyulay Pál) A kötetnek két kiadása ismeretes. A második „A magyar klasszicizmus szelleme" címet viseli. A még szintén 1933-ban kiadott kötetben a társaság elnökének és a szerzőnek az előszavát találjuk. Báró Weissenbach a nagyközönség támogatását kérte, hogy a sorozatot folytathassák. Évi egy-két munka megjelentetését tervezték. 1934-ben Szőílősy Ferenc novelláskötetét adták ki. A balatoni aranyhíd címadó novellája az IGE (írók Gazdasági Egyesülete) országos novellapályázatának győztes müve volt.

163 A helikoni pályadíj hatására a Berzsenyi Társaság 1932 szeptember 29-ei igazgatótanácsi ülésén meleg ünneplésben részesítették az író-tagtársat. Valószínűleg ekkor határozták el, hogy a művet megjelentetik. A várdai születésű Szőílősy, miután több fővárosi lapnál is dolgozott, az 1920-as évek elején Kaposvárra került. 1921 és 1924 között a Délmagyarország felelős szerkesztője, majd a Sport Újság főszerkesztője volt. 1929-től mint a Somogyi Újság főszerkesztője s az MTI kaposvári munkatársa a helyi közélet fontos személyisége lett. Valószínűleg újságíróként kezdett irodalommá! foglalkozni. Szinte minden műfajban kísérletezett. Verseivel helyi lapoknál nem jutott tovább. Színpadi müveivel már szerencsésebbnek bizonyult. Leánykérés című bohózatát az egyik budapesti kabaré bemutatta 1921-ben, Tanulj című egyfelvonásosát somogyi műkedvelők játszották a húszas évèk első felében. Első regénye a Koronás koldusok 1922-ben jeleni meg. Ezt követte 1934-ben A balatoni aranyhíd című novelláskötete. Majd a későbbiek folyamán megjelent színműve (Vágy és szerelem. 1940.) és három regénye (Hét vár kincse. 1941., Palota visszaüt. 1941., Ördög a sombókon. 1942.) reprezentálja további életművét. A díjnyertes pályamű (A balatoni aranyhíd) egy regeszerű balatoni történetet beszél el. A szemesi halászok egyik fiatal társuk kedvéért felelevenítenek egy régi, legendás történetet: egy francia tiszt állhatatos szerelmét egy balatoni sellő (vagy igazi leány?) iránt. Miközben a katona egy hónapon át estéről estére várta szerelme feltűnését, kiállta a próbát, hogy az utolsó pillanatban (merthogy indulási parancsot kapott)