Somogyi Múzeumok Közleményei 14. (2000)

Varga Éva: Írástudók Somogyban a két világháború között (1919-1939)

476 VARGA EVA A rendes tagnak székfoglalót kellett tartani a hónap első vasárnapján rendezett felolvasóülésen. A társaság legfőbb szerve a közgyűlés volt, választott tisztségviselői közül pedig a díszelnök, az elnök, a két aleinök, a főtitkár, a titkár, a pénztáros, az ellenőr és az ügyész képezte a „kormányzatot". Az egyesület szellemi irányítását, a levelezés lebonyolítását, az irattár kezelését, az évkönyvek szerkesztését a mindenkori főtitkár végezte. Ugyanő szerkesztette a helyi lapok számára az „irodalmi tájékoztató" rovatot is. A társaság tisztikarát 1904-ben a somogyi közélet akkori nagyságai és kiválóságai alkották. Elnöke a somogyi kulturális élet nagy öregje, a kormánypárti és ekkorra már konzervatívnak számító Roboz István. Alelnöke Andorka Elek vármegyei főügyész, valamint dr. Obetkóné Szalay Fruzina, a századforduló egyik legjobb költőnője volt. Az egyesület lelke, azaz első főtitkára - az ellenzéki újságíró, később az őszirózsás forradalom kormányában honvédelmi államtitkár - Pete Márton kaposvári ügyvéd (Pete Lajos somogyi nótaszerző főszolgabíró testvére) volt. Az egyesület a vidék, jelesül Somogy irodalom- és tudományszervező tényezője kívánt lenni. „... mert az irodalmi társaság vezet, ápol, utat egyenget, aztán erősíti a hitet, neveli a tehetséget, közönséget teremt. S midőn a társaság megerősödött, munkálkodásával erősíti a nemzetet. Az ország vidékein levő irodalmi központok, mind meg annyi erőssége, vára a nemzetnek!... Ilyen lesz a somogyi irodalmi társaság is, mely ideálokért lelkesedik!" - fogalmazta meg Roboz István lapja, a Somogy.

118 Hogy a társaság a hivatásának megfeleljen, igen fontosnak tartották a tehetségek alkotásainak terjesztését: „...mert ha egy kezdő író csak maga áll vállalata mellett, elporlik, ha egy társaság üti rá a pecsétjét, sokkal biztosabb az eredmény."

119 - vallották. Munkájukban számítani kívántak Somogy megye azon élő nagyságaira, „kik bár elszakadtak szülőmegyéjüktől, lelkükben mégis Somogyhoz vannak láncolva és szívesen áldoznak azon az oltáron, melyet régi otthonukban földiek emelnek."

120- írták a megalakuláskor. A társaság működése szép reményekkel indult. Bemutatkozó ünnepeik alkalmával Rákosi Jenőt, a kor hivatalos politikai, szellemi és irodalmi életének vezető személyiségét hívták Kaposvárra. A fényes, reprezentatív ünnepség után székfoglaló üléseket tartottak. Ennek ellenére csak rövid ideig sikerült összetartani azokat az erőket, melyek hivatva voltak a kör fennmaradását biztosítani. „Az utóbbi években már egyáltalán nem adott magáról életjelt a kör" - írja a Somogyvármegye című ellenzéki napilap 1909 március 14-i száma (2. p.). „Pártoló tagjai elmaradoztak, a működő tagok érzéketlenné váltak, nem törődtek a kör dolgaival, 1906 október havában pedig maga az elnök, Roboz István is lemondott eme tisztségéről. Azaz hogy csak lemondott volna, ha lett volna kinek, ha lett volna, aki a lemondását tudomásul vegye. 1906 októbere óta nem tudott az elnökség egy ülést összehívni, helyesebben: összehozni, mely Roboz István lemondását tudomásul vette volna és a továbbiakban határozott volna. Azóta van is, nincs is Berzsenyi Kör. Van, mert hivatalosan fel nem oszlott, meg nem szűnt és mert adósságai egyre szaporodnak, de viszont nincs, mert maga az elnökség is ott hagyta." 1907-től a társaság hanyatlásáról, csődjéről, feloszlásáról olvashatunk a helyi lapokban. Hogy mi volt az oka? Források híján csak találgatni lehet. Talán a középszerűsége, a színvonaltalansága, vidékisege? Mindenesetre erre utal a Somogyvármegye 1910. február 14-i (2. p.) cikkében megfogalmazott kritika: „Ez az irodalmi kör sosem tett még semmit, kivéve, hogy néhány főgimnáziumi tanár felolvasta régi önképzőköri dolgozatát...." Bár a társaság tervezte a jelesebb irodalmi termékek és évkönyv kiadását (Id. az alapszabályt!), ezek megvalósításáról nem tudunk. Roboz István (1826-1916) Kossuth imája a kápolnai elesettek felett Volt egy érdekes, hazafias érzelmekre hatni kívánó olajnyomat divatban az 1890-es években, s a valamit magára adó függetlenségi érzelmű honfi lakásának éppúgy jellegzetes díszéül szolgált, mint ahogy a kocsmai vendégszobák falán is nem egyszer megcsodálhatta a látogató. A kép, mely tökéletesebb és gyarlóbb, giccsesebb változataiban egyaránt fellelhető volt, Kossuth Lajost ábrázolta, amint térdeplő helyzetben imát mond a kápolnai csatatéren az elesettekért. A másolatok ősforrása Székely Bertalan alkotása, melyet a festő által ismert ima ihletett. A jobbára ezzel a szöveggel ellátott nyomatok nemzedékeken át népszerűek maradtak, különösen a szegényebb háztartásokban. Néhányról még az 1960-as, 70-es évekből is tudunk, s talán még ma is nyomára bukkanhatunk. E képnek, melynek szövegét csaknem minden európai nemzet nyelvére lefordították s a magyar ügy propagálására egész Európában elterjesztették, különös története van. A szálak a somogyi Ádánd községbe vezetnek. Közelebbről a falu nevezetes épületéhez, az 1835-ben épült Csapody kastélyhoz. Itt, ebben a bretagne-i ősi udvarházakra emlékeztető helyen húzódott meg 1849ben Roboz István, a somogyi újságírás atyja (1904-től a Berzsenyi Társaság első elnöke), aki a szabadságharc idején Noszlopy Gáspárnak, Somogy vármegye kormánybiztosának titkára volt. Az ádándi rejtőzködés idején Roboznak volt ideje felidézni az 1848-49-ben történteket. A vesztes kápolnai csata hatása alatt megírta a sokak által Kossuth szerzeményének tartott imát. Eszményképe 1848-49 legnagyobb alakja, vezető politikusa, Kossuth Lajos volt. A fiatal Robozt képzelete a kápolnai csatatérre ragadta: odaálmodta a szabadságharc vezérét és elmondatta vele azt a magasztos fohászt, melyet ábrándos írói lelke megteremtett 1849 márciusában. A szöveget báró Kemény Zsigmond Budapestre vitte, azt a honvédelmi miniszter sokszorosította s több ezer példányban szétküldte az ország minden részére.