Somogyi Múzeumok Közleményei 14. (2000)

Csákányi Zoltán: A somogyszentpáli hímestojás

A SOMOGYSZENTPÁLI HÍMESTOJÁS 437 Gönczi Ferenc leírása alapján tudjuk, hogy Somogy falvaiban általános volt, hogy a gyermekek húsvét másnapján reggel keresztszüleikhez mentek és ott a keresztanya egy pár hímes tojással ajándékozta meg őket. Néhány faluban 2-3 tojást vittek ajándékba a keresztanyjuknak, és ugyanannyit kaptak vissza ők is. Van ahol maguk a keresztanyák vitték a gyermekekhez a tojásokat.

21 Természetesen a hímes tojások a falu hiedelemvilágában is helyet kaptak. Régebben a húsvéti piros tojás levével mosták le a gyermek arcát, de itt a cél nem a pirosság elérése volt mint az általánosan ismert, hanem a szeplők eltüntetése. Hasonló hatást véltek elérni, ha a húsvéti tojást Szent György napján a lucernába vitték és az ott gyűjtött harmattal, szintén a tojásról mosdatták meg a szeplős arcú gyermeket.

22 Érdekes módon nem csak a szeplők eltüntetésében, hanem létrejöttében is szerepe van a hímes tojásnak. Az ugyancsak Somogy megyei Patán úgy tartották, hogy a terhes nő „... húsvéti tojást ne fogjon meg, mert szeplős gyermeke lesz."

23 A falu gyermekeinek legnagyobb örömet a húsvéti időszakban a hímes tojásokkal történő játék jelentette. (A tojásokkal folytatott játékok igen régóta ismertek, melyre már egy középkori magyarországi elnevezés is utal : „dies concussionis ovorum" (a tojások összeütésének napja). Ez az 1380-ból ismert adat a húsvét utáni fehérvasárnapot követő hétfőt nevezi így.

24 (Bár nem az említett napon, de a tojások összeütésén alapuló játék más-más elnevezéssel napjainkig élő gyakorlat.) Minden bizonnyal az egyik legegyszerűbb tojásjátéknak számít a tojások egyszerű cserélgetése. Húsvét másnapján, mivel a locsolás nem volt szokás a faluban, a mise előtt, a templom körüli területen összegyűltek a lányok és a kisebb fiúk. Az ajándékba kapott, zsebkendőbe tartott hímes tojásokkal elkezdődött a „tojáscsere". A zsebkendőket széthajtogatva nézegették egymás hímeseit, és általában egy tojásért egy tojást adtak cserébe. „Nagyon kiemelkedő, szép mintának kellett lenni ahhoz, hogy azt mondta a tulajdonosa, hogy ezt csak két tojásért adom oda."

25 Ennek az egyszerű játéknak a leírásánál közli Gönczi az ismert versikét : „Cserebere fogadom, hogy többet vissza nem adom."

26 A gyerekek a falu melletti füves területre vitték az ajándékba kapott vagy elcserélt hímes tojásokat és itt játszották velük a legkedveltebb játékot, a „dobálást". A dobálás előtt a tojásokat meg kellett „csácsárolni". A csácsárolás úgy történt, hogy egy mélyedésbe, vagy sűrűbb fűcsomóba tették a tojást, egy marék fűvel beterítették, majd egy lábon állva a másik lábbal a tojás fölött körözve a következő versikét mondták: „Csácsár bibica, pad alatt a béka, ez a tojás olyan kemény legyen, mint a kű." Mint a versikéből is kiderül, a cél a tojás keményebbé tétele volt. Maga a dobálás tét nélküli, versenyszerű, ügyességi játék volt, melynél csak az számított, hogy melyik tojás repül magasabbra úgy, hogy a földet éréskor nem károsodik. A szerencsésen földet érő tojások újra repülhettek. Természetesen a csácsárolás ellenére is sok hímes tojás összetört. A széttört tojásokat a helyszínen megették, majd mikor már jóllatak, csak a sárgáját vették ki és jól összerágták. Az összerágott tojássárgával szájukban provokálták társaikat: „Nem tudsz megfujtani !" Aki beugrott a provokációnak és elkezdte a fojtogatást, annak az arcába fújták a rágcsálékot. A dobálás után épen maradt hímes tojásokkal a következő játékot játszották : lerakták egy sorba a tojásokat, egymástól arasznyi távolságra, számontartva a tulajdonost, és kb. 2,5 m-ről gurítottak egy másik tojással. Ha a gurító úgy találta el más tojását, hogy az eltört, akkor elnyerte azt, ha azonban a gurított tojás tört el, akkor az a megcélzott tojás tulajdonosáé lett. A másik, még épen maradt tojásokkal játszott játéknál fémpénzt próbáltak a tojásba állítani. A játék kezdetén valaki letett egy hímes tojást a földre és öt „kakaslépés" távolságból kezdődött a dobálás. Aki dobni akart a tojásra, az fizetett a tulajdonosnak egy meghatározott összeget. Ha a dobó pénze beleállt a tojásba, elnyerte azt, ha nem, akkor minden további kísérlet előtt újra fizetett a tulajdonosnak, aki a játék során nem dobott saját tojására.

27 E játékkal lényegében azonosat közölt Gönczi is azzal a különbséggel, hogy az ő leírásában a tojás tulajdonosa kezében tartotta a tojást, míg a másik fiú így próbálta belevágni a fémpénzt. A lepattanó pénz a tojás tulajdonosáé lett, míg az a tojás melybe beleállt, természetesen a dobót illette.

28 Húsvét után a szerteszét heverő hímes tojáshéjak és a széttaposott tojások még sokáig emlékeztettek a játékokra. Mára a somogyszentpáli hímestojás elvesztette korábbi funkcióit, nem szerepel már sem a hiedelmekben, sem a játékokban, és félő, hogy nem lesz aki a mostani „mamák"-tól megtanulja készítésének titkait.