Somogyi Múzeumok Közleményei 14. (2000)

Szili Ferenc: Egy vörsi parasztcsalád „amerikás” levelei 1903-1908

Egy vörsi parasztcsalád „amerikás" Sevelei 1903-1908. SZILI FERENC Az első világháború előtti kivándorlásról, amely Amerikába irányult, számos monográfiát jelentettek meg. Ezekben a kötetekben a szerzők, felvázolták a kivándorlás globális folyamatait. Az egyéni sorsokat, örömöket és tragédiákat, amelyeket az a nemzedék átéltváiialva az utazás nehézségeit és a bizonytalan jövőt, csak hiányosan tudták érzékeltetni. Hiányoztak azok a kordokumentumok, amelyekből az egyének „történelmét" is ki lehet tapintani. Gondolunk itt elsősorban azokra a bizalmas levelekre, amelyeket a kivándorlók szeretteiknek írtak és persze a válaszlevelekre is. Az orális történetírás módszereit e témában ma már nem lehet alkalmazni, mivel az a nemzedék már nem él. Megőrzésre érdemes üzeneteiket magukkal vitték a sírba, a titkokat őrző temetőkbe. A téma kutatójának a helyzete mégsem reménytelen, mivel a levéltárakban és a családi iratok között régi katonaládákban és a lakások rejtett zugaiban, értékes iratok kallódnak. így találtuk meg egy vörsi parasztcsalád „amerikás" iratait is, amelyek segítségével bepillanthatunk a család legféltettebb titkaiba, mindennapi életükbe. Szabó Lőrincz Márton nyolc és fél holdon gazdálkodott, népes családja számára, azonban csak szűkös megélhetést tudott biztosítani. Az öt gyermek a korabéli szokásoknak megfelelően, nemcsak a családi gazdaságban dolgozott, hanem egyéb napszámos munkát is vállalt. A szinte gyermekkortól kezdve nehéz fizikai munkát végző, paraszti munkában edződött fiatalok, nem féltek a munkától, az USA-ban vállalták a számukra szokatlan bányamunkát és az ipari üzemek megpróbáltatásait. Hogy mit éreztek, és miként gondolkodtak a kivándorlók, akik hosszú éveket töltöttek távol a szeretteiktől és a szülőföldtől, a hazaírt levelekből rekonstruálni lehet. Mint ahogy azt is, hogy az itthon maradt fiatal feleséget, hogyan emésztette a bánat, a szülők és a testvérek, miként aggódtak és féltették a távollévőt, hogy abban az irdatlan nagy országban, nehogy valami baja essék. A kisbirtokos parasztgazdaságok nehéz helyzetét a szakirodalomból ismerjük. A korszakon mindvégig kitapintható agrárválság, az uzsorakölcsönök, az eladósodás és a birtokvégrehajtásoktól való félelem, mobilizálta a parasztság ezreit Somogy megyében is. Lőrincz Szabó János az elsők között, már 1903-ban kivándorolt, a megyét is érintő nagy kivándorlási hullám, azonban majd csak néhány évvel később mutatkozik. A családi iratok arról vallanak, hogy mint sokan mások, ő is illegális úton próbálta elhagyni az országot, ekkor 23 éves volt. A csendőrök azonban elfogták és letartóztatták, 1903. április 19.-én a községi bíró kérésére elengedték, mivel igazolta, hogy büntetve nem volt és munkakeresés szándékával kívánt eltávozni. A család hagyatéki iratai között útlevelét nem találtuk, elképzelhető, mint sokan mások, másodízben is a szökést választotta. Az azonban megállapítható, hogy az F. Missler Bremen hajóstársaság szolgáltatását vette igénybe, a hamburgi kikötőből indult az óceánon túlra. A rendelkezésre álló, „amerikás" levelek többségét nem ő és a később ugyancsak kivándorolt sógora Szűcs György írta, hanem az itthon lévő család tagjai. Ez számunkra teljesen újszerű, mivel ez ideig, a Somogy Megyei Levéltárban ilyen leveleket nem találtunk, de a szakirodalom sem tesz ilyenről említést. A korábbiakban közöltünk 74 levelet, amelyet a somogyi kivándorlók írtak, ezekből plasztikusan érzékelhetjük az amerikai állapotokat, de azt nem tudtuk bemutatni, hogy a válaszlevelek mit tartalmaztak. A család kivándorlási irataiból megismerhetjük a Monesseni Első Magyar Munkás Betegsegélyző Egylet megalapításának a körülményeit és annak működését, a hazulról írt és az USA-ból érkezett leveleket, valamint Lőrincz Szabó János napló-jegyzetét. Ez utóbbi unikális jellegű, értékes és sokrétű információkat tartalmaz. Az egyletet a pennsylvaniai Monessen városában lévő kivándorlók, 1904. szeptember 20.-án alapították. A tizenkét szakaszból álló alapszabályzatban a tagok jogait és kötelességeit rögzítették. Az egylet célját az alábbiak szerint fogalmazták meg: „A tagokat betegségben segélyezni, halálesetben eltemetni, egymás közt a honfiúi szeretetet ápolni és fejleszteni, hogy Amerika polgáraivá váljanak." A fenti idézetből nem vonhatjuk le azt a következtetést, hogy a vezetőség a kivándorlókat a végleges kintmaradásra akarta volna buzdítani. A valós helyzetet vették figyelembe, nevezetesen azt a tényt, hogy segíteni kell azokat is, akik nem akarnak Magyarországba visszatérni, ugyanakkor beilleszkedési zavarokkal küszködnek. Az egyletnek tagja lehetett minden olyan magyar kivándorló, aki a tizennyolcadik életévét betöltötte és a negyvenötöt nem haladta meg. A legfiatalabbakat és a legöregebbeket megfosztották attól a lehetőségtől, hogy az egyletbe beléphessenek. Ez a későbbiekben jelentős számú kivándorlót érinthetett, mivel a katonai tilalom miatt, mind több tizennyolc éven aluli fiatal vándorolt ki, az ötven éven felüliek aránya is növekedett, ők illegális úton útlevél nélkül hagyták el az országot, vagy pedig hamis útlevelekkel érkeztek Amerikába. Az egyletekből kiszorultak támasz nélkül maradva, csak magukra számíthattak. Közülük jó néhányan elkallódtak, az alkoholba menekülve keresték a vigaszt, amit ideig-óráig megtalálhattak, de többségük a perifériára kerülve elzüllött. Az egylet tagjai ezzel szemben betegség esetén heti öt dollár segélyben részesültek, ha huzamosabb ideig tartott, akkor csak a felét kapták. Az egylet biztonságérzetet adott, tagjaitól megkövetel-