Somogyi Múzeumok Közleményei 14. (2000)

Gömöri János: Az avarkori és X-XI. századi vaskohászat régészeti emlékei Somogy megyében

AZ AVAR KORI ÉS X-XI. SZÁZADI VASKOHÁSZAT RÉGÉSZETI EMLÉKEI SOMOGY MEGYÉBEN 167 37. I. 50 cm É Agyagrétegbe ásva, tehát közvetlen az ércpörkölő fekete szintje alatt helyezkedik el. A tűzhely érdekessége, hogy a mellfalazat eredeti helyzetben benne maradt. A mellfalazat csak át van fúrva, fúvócső nincs benne, belül üvegesen folyósalakos. A fújtatólyuk előtt 2-3 rétegben vassalak. A lyuk a mellfalon 12 cm magasságban van. Á: 3 cm. Fal V: 10 cm, 7 cm átégett, vörös; belül vékony összefolyt salak. A három salakrétegből a felső salak Á: 9 cm, szivacsos szerkezetű. Alatta szivacsos salak Á: 7 és 9 cm, V: 5 cm. Az alsó salak lenyúlik a kemencébe 14 cm és 20 cm. A 34 cm széles melifalazaton a szélektől 16 és 18 cm-re van a lyuk, nem egészen a közepén. A salak úgy ráfolyt a mellfalra és az oldalfalakra, hogy azokat összefogja. Elképzelhető, hogy a mellfalazatot nem tudták leemelni az olvasztás után, ezért a kohó felső részét lerombolták, hogy a vasbucát ki lehessen emelni. Feltehető, hogy ez egy újraizzító kemence volt. 38. VII. m. f. 83 cm D A kohónak csak a medencéje maradt meg a műhely járószintjén, A: 40 cm. Alja szürkére égett. 39. VII. m. f. 82 cm D Csak a kohó legalja látszik a műhely szintjén. Belső Á: 40 cm: teljesen szürke, benne lapos vassalak, körben 10 cm szélesen átégett piros. 40. VII. 85 cm D Tál alakú medence, összeér a 39. kohóval. Szürkére égve. 8-10 cm mély. Alján 18 cm átmérőjű lapos vassalak. Körben 10 cm szélességben pirosra égve. 41. I. Ércpörkölő. Á: 60 cm, nagyjából 15 cm mély, É-i oldalán keményre égett mélyedés, benne faszén és apró salakdarabok. Ez a szint folytatódik a 4. kohó irányában 3-4 cm-es fekete rétegként (nagyjából vízszintesen). Ez a réteg egy törmelékes, agyagos rétegen fekszik, tehát egy műhelymegnyitási szinten. Ez alá a szint alá esik a 13. és a 37. kohó. 42. VII. 36 cm D Kerekded búbos kemence. Á: 125 és 100 cm. Részben ráépül a hasonló, későbbi 15. sütőkemence, amelynek platója 40 cm-el van magasabb szinten, mint a 42. kemencéé. A két kemence között agyagos feltöltési réteg figyelhető meg. A 42. kemence előtt ovális munkagödör Sz: 120 cm, 1-1:150 cm, alján hamus réteg látható. A kemencét vassalakos rétegek és agyagos, műhelybővítéshez köthető rétegek fedik el. 43. III. 65 cm К Félig elfaragott kohó, melynek torok része hátul 20 cm magasan maradt meg, tapasztásában faléc lenyomatokkal. A szürkére égett, kerekded formájú medence Á: 40 cm. 44. VII. 102 cm D Erősen kiégett öblös kohó, medencefal megmaradt M: 35 cm. Á: 45 cm. Átégési rétegei: szürke belső felület, majd kemény narancssárgás bélés, kívül széles piros égési réteg átmenetesen az agyagos talajban. C: A kohók tartozékai, mellfalazatok, fúvók, rovásírásos fúvó, vasérc, vassalak. A Bodrog-Alsóbűn talált mellfalazatok átmeneti formát képeznek. Külső felületük gyakran nincs elsimítva (3. kép). Úgy tűnik, mintha a kohó mellnyílásába helyezett fúvócső mellé utólag tömtek volna maroknyi agyagtömböket, vagy agyaggal összetapasztott égett kohótöredékeket, (4. kép) hogy szilárd helyzetbe állítsák a fúvót és szigeteljék a hőt. Mintha nem egy agyaglapba helyezett fúvókát illesztettek volna a helyére. Ez mindenképpen átmeneti megoldás az imolai és a fajszi technikai típusok között. Ez a jellegzetesség azonban feltehetően nem ad kronológiai támpontot, inkább csak helyi változatnak tekinthető! Ép mellfalazat nem került elő. A töredékekből és az épebb kohók mellnyílásának formájából azonban rekonstruálhatjuk a fúvókatartó mellfalazatok méretét átlag 25-30 cm átmérőjűnek. A fúvócsövekből mintegy 250 épebb, vagy töredékes darab került elő. Ezek a kohók mellett készültek, abból az agyagból, amely a kohók építésekor (part oldalába vágásakor) nagy mennyiségben állt rendelkezésre. Az agyagból formázott, hengeres alakú csövek általában 10-14 cm hosszan maradtak meg, átlagos külső átmérőjük 6 cm, a lyuk átmérő 2-2,5 cm, ez szolgált a befújt levegő kohóba vezetésére. A fúvócsövek méretei Alsóbűn hasonlóak voltak a somogyfajszi műhelyben talált fúvókéhoz. Hosszuk eredetileg a 17 cm-t is elérhette, ha a megtalált darabokhoz hozzá számítjuk a letörött külső tölcséres végeket. Az Árpád-kori kohók esetében ritka, hogy a fúvók tölcséres vége az olvasztás során épségben megmaradjon. Az Alsóbűn feltárt fúvókák közül csak néhánynak maradt meg a tölcséres vége. A korábbi, avar kori fúvók általában vaskosabbak és gyakran rövidebbek is, így a tölcséres részek sokszor épségben átvészelik a fújtató fa végének odaütődéseit. A csőformázásban igen nagy gyakorlatra tehettek szert a kohók mellett dolgozók, mert a fúvók gondos kivitelűek, kívül simított felületűek, a cső belseje is teljesen sima, mert feltehetően egy-egy lehántolt ágdarabra formázták rá a fúvót. Az ágat az agyag szikkadása után kihúzták. A kohók mellett tehát sorban száradtak az agyagfúvók a földbe szúrt faágakon, majd egymás mellé, a tűz közelébe rakva, végül előzetes kiégetésre az ércpörkölő tüzébe helyezve (5. kép). A fúvó tölcséres vége tehát a kohóból kiállt és az olvasztás alatt ehhez csatlakozott a bőrfújtató csöve (5. kép 7-8). A kísérleti olvasztás tanulsága szerint feltehető, hogy a fújtató nem közvetlenül csatlakozott a kohóba épített agyagfúvókához, tehát nem volt abba agyaggal külön beletapasztva. Inkább kis hézaggal ért a tölcséres fúvókavéghez és maga a tölcsér vezette be