Somogyi Múzeumok Közleményei 14. (2000)
Magyar Kálmán: A Bodrog-alsó-bűi nemzetségi központ régészeti kutatása (1979-1999) (Összegzés. Különös tekintettel a rovásírásos fúvókaleletre)
126 MAGYAR KÁLMÁN birtokközpontjait: Nagy-Bőt és a Kis-Bőt is meghatároznunk; a hozzájuk tartozó birtokaikkal együtt. (1. ábra) A Nagy-Bő központban, a mai Bodrog-Alsó-Bűn régészetileg is feltártuk a XI-XVI. századi nemzetségi kegyúri monostort, az ún. Szent Kereszt prépostságot, a temető sírcsoportjával együtt. Ugyanitt mellette, a Török-dombon állt egy másik, egy kisebb téglaegyház, egy kápolna is. Előkerült az udvarház alapfalmaradványa, valamint a X. századtól gabonatermesztéssel, földműveléssel foglalkozó és a török-korig itt élő szolgáltató népek települése. Kiemelkedő leletanyagunkhoz tartoznak - többek között - a X. századra keltezhető, a peremükön kívül és belül, az oldalukon hullámvonalakkal díszített, nagyméretű gabonatartó hombárok kerámia töredékei. 201 (2-7. ábra) Ehhez a török-dombi korai udvarhelyhez tartozhatott, a tőle Ny-ra lévő, XI-XIII. századi kisebb falu is. (2. ábra, 10. ábra) AXIII-XVI. századi forrásokban is emlegetett önálló Bő falut a nemzetségi központ udvarházától DNy-ra egy dombon, míg vele szemben a másik dombon (Schmidt- Szegvári-föld) tártuk fel ennek a falunak - a gótikában ugyancsak átépített - támpilléres, kisebb románkori téglaegyházát. Megtaláltuk a hozzátartozó temető XV-XVI. századi NyK-i tájolású koporsós sírjait. (11-12. ábra) 1998-1999 között tártuk fel a Temető-dűlőben lévő X. század első felében működő vasasok műhelyét, ahol a vasat olvasztották a Bő nemzetségfőnek. Itt az előkerült régészeti leletanyag, elsősorban a 19. kohó és a 11-13. kohó környékén talált jellegzetes X. századi hullámvonalas és vonalas díszű kerámiák 202 adták a műhely korának hagyományos régészeti meghatározását. (15-18. ábra) Meghatározhattuk a műhely teljes kiterjedését, a kohók típusait, illetőleg ezek belső időrendjét. Ezekről részletesen ír a Múzeumi Évkönyvben az iparrégészeti feldolgozásokat, így az alsó-bűi műhely periódusait, a kohók és a kenyérsütő kemencék kronológiai viszonyait, a fúvóka rekonstrukciós rajzát elkészítő Gömöri János. Közlésünkben részletesen tárgyaltuk az 1999. márciusi és az októberi ásatásaink rétegtani viszonyait. Ilyenformán világosan elkülöníthető volt - a szántás által bolygatott és összekevert - felső 25-30 cm vastag humuszos réteg, amelyben a dombon létező összes kor: őskor, római, középkori és újkori kerámia megtalálható volt. Alatta sikerült feltárnunk a X. század első felében működő, a vasasműhelyre rátelepedő, XI-XII. századi település gödreit, illetőleg azok rétegeit. (1-2. számú gödör) Alóla kerültek elő - a viszonylag rövid időn belül - de mégis egymás után működő vasasok kohói, illetőleg azok elpusztult leletanyagai. Az 1999. októberében végzett hitelesítő, második feltárásunk során megállapíthattuk, hogy a X. század első felében elhagyott műhely gödreit a XI-XII. században más leletanyagot: cserépbográcsokat, vonalkázott oldaldísszel, gömbölyített, tagolt peremmel rendelkező bögre, fazék darabjait, állatcsontokat, földművelésre utaló vastárgyakat (sarló, ekepapucs) tartalmazó hulladékkal töltötték fel. (23-27. ábra) Végső soron az 1979-1999. között a Bodrog-AlsóBűn folytatott kutatómunkánk során Magyarországon először azonosíthattunk komplexen egy korai, X. századi nemzetségi, ún. bői központot, annak legfontosabb településrészeivel, illetőleg szakrális központjával. Ez a települési egység a Pogányvíz körüli öt dombon terült el. (1-3. ábra) Ez a bővizű és erdős, de jó szántókkal rendelkező terület az őskortól a római koron át is intenzíven lakott volt. (2. ábra) A Bodrog-Alsó-Bűn 1979-1999. között feltárt régészeti leleteink közül kétségtelenül az európai viszonylatban is rendkívüli székely-magyar rovásírásos agyagfúvóka darabja emelhető ki. Hiszen nagyon lényeges lehet éppen az, hogy az itt működő vasolvasztó műhely - vassal foglalkozó - kézművesei már a X. század első felében ismerték és használták a székely-magyar rovásírást. Az is tény, hogy a fúvókára csakis egy itteni ember véshette rá a feliratot: a négy(f, o, / u / na, k) betűből álló szót, Vékony Gábor szerint 203 fúnak, mágikus jelentésű, a fújtatás, az olvasztás sikerét óhajtó szöveget. (22. ábra, 13-17. kép) Mindenesetre a rovásírásos darabunk alapján feltételezhetjük, hogy az általunk honfoglalónak tartott Bő (a későbbi Bű) nemzetségi központ területén már a X. század időszakában magyarul beszélő, akár székely emberek is élhettek. Ez a Temető-dűlőben működő általunk feltárt - vasas műhely szolgáltatóként a bői nemzetségi központ udvarháza, illetőleg a katonáskodó vezető rétege számára dolgozhatott. Ezt még megerősíti, hogy a nemzetségi központ udvarháza, a monostora mellett, a Török-dombon ugyancsak előkerültek a gabonatermelő szolgáltatók X. századi régészeti leletanyagai. Ezeknek a szolgáltatóknak az itteni X. századi működése is számunkra nagyon fontos bizonyíték arra, hogy a nemzetségi központ, az udvarház itt állt már ebben a korai időben. Vagyis azt bizonyítják, hogy a bő, a nemzetségfő, a későbbi Bő nemzetség honfoglalás-kori őse valóban már a X. században a mai Bodrog-AlsóBű, Pogányvíz környéki részén álló központjában élhetett. Véső soron összességében - a megtalált egyedülálló nyelvemlékünk mellett - egy ilyen korai nemzetségi Bő központnak a teljességre törekvő feltárása is a somogyi, illetőleg az országos régészeti és történeti kutatások fontos tudományos eredménye lehet. 204
