Somogyi Múzeumok Közleményei 13. (1998)

Kevey B. – Borhidi A. – Klujber K. 1998: Belső-Somogy homoki bükkösei

242 KEVEY BALÁZS - BORHIDI ATTILA - KLUJBER KRISZTÍNA 1992: 61), „Felső-Csikotai-erdő" (Pintér in KEVEY BoRHiDi 1992: 61), „Középső-Kak" (KEVEY ined.), „Lencsenpuszta és Soponyai-tó között: Szilibükk" (KEVEY - KLUJBER in KEVEY - BORHIDI 1992: 61); Nagykorpád „Kis-erdő északkeleti részén: Ganajos" (Horváth J. ex verb.), „Mórici-erdő" (KEVEY ined.); Péterhida (Fekete - BLATTNY 1913: 83); Rinyabesenyő „Gyöngyöspuszta"! (Boros 1925: 32, FÖLDVÁRY 1932: 602); Rinyaszentkirály (Horváth J. 1997: 204) „Polai-erdőben egyetlen fa" (Horváth J. ex verb.); Segesd (Horváth J. 1997: 204) „a Riba-tó melletti Kustyal nevű erdőrészben szórványosan több fa" (Horváth J. ex verb.); Somogycsicsó és Csurgónagymarton között „kis bükkfák" (Első katonai felmérés: 1784 in HORVÁTH 1987: 204); Somogyszob „Bükki-malom" (Boros 1925: 7), „Kaszópuszta: Rinya-erdő"! (Boros 1925: 32), „Kaszópuszta: Kis-mező"! (FÖLDVÁRY 1928: 345), „Kaszópuszta: Szárhomok" (KEVEY ined.), „Kővölgyi-tó mellett"! (FÖLDVÁRY 1928: 346), „a Bükk-őrház közelében, a Macskalikasi-patak mentén"! (Boros 1936: 80); Szenta „Szentai-erdő: a vasúttól délre" (Boros 1925: 32), „Kiskunovica" (KEVEY ined.); Varászló „Akasztódomb" (Boros 1925: 32). Fenti bükkelőfordulások őshonosságát különösen a régi adatok erősítik meg. Ilyenek a Somogycsicsó és Csurgónagymarton közötti „kis bükkfák" (Első katonai felmérés országleírása: 1784), továbbá Richard BRIGHT (in SZERECZ 1970) által 1815-ben a „Bélavári-erdő"-ben megfigyelt bükkfák, de ide sorolhatók a térképekről leolvasható bükkre utaló dűlőnevek is: „Bükki-rét" (Bolhás); „Bükk-fő" (Hedrehely); „Bükkösdi-dülő" (Mike); „Bükk-dülő", „Szilibükk" (Nagybajom); „Bükkösd" (Nikla); „Bükki-őrház", „Bükki-malom" (Somogyszob); „Bükkpuszta", „Bükki-mező" (Szenta) stb. A homoki bükkösök előfordulási és termőhelyi viszonyai A kutatott bükkállományok ma már meglehetősen kicsiny - többnyire 500-1000 m

2-es - szigetszerű foltokat képeznek a terjedelmesebb gyertyános-tölgyesek (Fraxino pannonicae-Carpinetum) között. Csak kevés olyan állomány ismert, amelynek területe eléri a 2000 m

2-t. Mint a hazai történeti-növényföldrajzi kutatásokból kiderült (vö. KINTZLER 1936; ZÓLYOMI 1936, 1952, 1958, 1980, 1987, 1995; CSINÁDY 1953, 1959, 1960; BORSYNÉ - BORSY 1955; VOZÁRY 1957), a bükkösök a hűvösebb, csapadékosabb és kiegyenlítettebb klímájú Bükk I. korban (i.e. 2500-tól i.e. 800-ig) a jelenleginél jóval nagyobb kiterjedésűek lehettek. A homoki bükkösök szigetszerű foltjai ezek szerint e korból visszamaradt asszociációfragmentumokként kezelendők. Belső-Somogy homoki bükköseinek termőhelyi viszonyairól először FÖLDVÁRY (1932) közölt adatokat. A „Gyöngyösi-erdő"-ben végzett megfigyelései szerint a bükkállományok talaja „televénytartalmú, mély, laza agyagos homok, mélyrétegű agyag felett". A szerző később a bükk alacsony tengerszint feletti előfordulására hívja fel a figyelmet, ugyanis „Somogyszobon mintegy 140 m-re a tenger fölött önálló állományt alkot" (FÖLDVÁRY 1943). Terepen végzett megfigyeléseink fenti adatokat alátámasztották. Belső-Somogy homoki bükkösei 116-156 m tengerszint feletti magasság mellett találhatók. Mivel a hőmérséklet- és csapadékviszonyok szerint a zárt tölgyes és gyertyános-tölgyes zóna területén helyezkednek el (vö.: BORHIDI 1961), ilyen alacsony magasságban semmiképp sem tekinthetők zonálisnak. Az égtáji kitettség és lejtőszög is alárendelt szerepet játszik e bükkösök kialakulásában, ugyanis állományaik túlnyomó része kitettség nélküli termőhelyen található. Ily módon ezek az erdők extrazonálisnak sem tekinthetők. Kivételt csak egyes Bélavár melletti állományok képeznek, melyek meredek, 30-40°-os északi és északnyugati lejtőket borítanak. A homoki bükkösök előfordulásának oka elsősorban talajtani tényezőkben keresendő. A vizsgált bükkállományok homok alapkőzeten, s kovárványos barna erdőtalajon alakultak ki. Kivételt csak a Rinyabesenyő melletti „Gyöngyösi-erdő" töredékes bükköse képez, amely - mint ahogy FÖLDVÁRY (1932) írja - agyagos homokon fejlődik. Az egyik Somogyszob és Kaszópuszta közötti állomány talajának mélyebb rétegeiben pár cm vastag mészkiválás figyelhető meg (KEVEY 1977), mely arra figyelmeztet, hogy Belső-Somogy homokvidékének savanyú termőhelyei között néhol meszes talajok is előfordulhatnak. A kutatott területeken a homoktakaró jelentősen elvékonyodik, ún. „lepelhomok"-ot képez, alatta pedig löszös-agyagos vízzáróréteg található (Marosi 1970). Ez a kettős rétegezettség igen kedvező vízgazdálkodási viszonyokat biztosít. Az ilyen talajok ugyanis a vizet hamar magukba szívják, majd sokáig képesek azt megőrizni. Mindez a rajta kialakuló növényzet számára viszonylag kiegyensúlyozott talajnedvességet, ezen keresztül pedig üde, párás és hűvös mikroklímát biztosít. Bükkösök esetében e kedvező hatást még tovább növelik a kisebb vízfolyások és a mikrodomborzati viszonyok, ugyanis állományaik általában patakok közelében és kisebb felszíni horpadásokban találhatók. Belső-Somogy homoki bükköseinek kialakulásáért tehát az üde, félnedves talajok által biztosított hűvös, párás mikroklíma a felelős. Mivel előfordulásuk elsősorban edáfikus tényezőkkel hozható öszszefüggésbe, azonális (intrazonális) társulással állunk szemben. A kutatás és elemzés módszerei A cönológiai felmérések BRAUN-BLANQUET (1928) által bevezetett, s hagyományossá vált kvadrátmódszerrel történtek. A cönológiai felvételek táblázatos összeállítása és a karakterfajok csoportrészesedésének számítása a KEVEY - HIRMANN féle számítógépes program segítségével történt. A felvételek készítésének és a számítások módszerének részletesebb ismertetése KEVEY (1997b, 1998a) dolgozataiban megtalálható. A cönológiai táblázatokon belül a fajok felsorolása Soó (1964b-1980) cönológiai rendszerének kategóriái