Somogyi Múzeumok Közleményei 13. (1998)
Varga Éva: Írástudók Somogyban a két világháború között (1919-1939).
460 VARGA ÉVA A világgazdasági válság idején a színházigazgatók bukása mindennapos dolog volt. Vidéken az 50, 80, 100 bemutató terhe nyomasztja színészeket. Egy darabot kétszer, háromszor, nagyobb városban nyolcszor, tízszer lehet játszani, többre nem jut érdeklődő. Ez a helyzet a színészeket túlzottan igénybe veszi, az előadások színvonalára negatívan hat, hiszen egy-egy bemutatóra két-három próbánál több idő nem marad. (Vö.: ma kb. 30 próba előzi meg a premiert és csak tíztizenkét darab kerül színre évente.) A Színészegyesület gyűlésein gyakran szerepelnek a vidéki társulatok gondjai. Ezek ellensúlyozására az egyesület javaslata alapján a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium és a Belügyminisztérium rendeleti úton próbál meg védelmet biztosítani. 1930-31-es színi évadra szóló színigazgatói engedélyek kapcsán a VKM a vidéki társulatok művészeinek a számát minimum 18 főben (a staggione társulatnál 14 fő) állapítja meg. Ismételten felhívja figyelmüket a „művészi, nemzeti keresztény kultúrhivatás" betartására. Országosan kis összeg jutott a vidéki színészet támogatására, ebből az összegből a legnagyobb részt a Színészek Országos Nyugdíjintézete kapta. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium által szorgalmazott „komoly" színműirodalommal szemben (értsd: klasszikusok és hazafias darabok) ahogy ez másutt is volt többnyire operettek kerülnek színre. Hiábavaló minden erőfeszítés. A gazdasági válság idején az állami rendeletek útján történő beavatkozás már olyan mértékig ment, hogy a műkedvelő társulatok versenyével (!) szemben meg kellett védeni a professzionális színtársulatokat. (109000/1932 VII. sz. BM. rendelet arról szól, hogy műkedvelők Budapesten frissen bemutatott művet nem adhattak elő, játszási engedélyük kiadását korlátozták a fő színi szezonban.) A 34533/1932 VKM rendelet célja, hogy az iskolák erkölcsi kötelességüknek tekintsék a színészet pártolását. Bár a válság alatt a mozik is segítségre szorultak, a színészet mégis úgy erezi, hogy a rádió és a mozi elhódítja a közönséget. A színház pedig a mozi 70 filléres helyáraival nem versenyezhet. Kaposváron például a jegyárak az 1930-as években az alábbiak: 61 : Földszinti páholy: 53 pengő Emeleti páholy : 43 pengő Földszint I. zsöllye: 14 pengő II. zsöllye: 11 pengő I. támlásszék: 10 pengő II. támlásszék: 8 pengő Körszék: 5 pengő A magas jegyárak eleve lehetetlenné teszik a kisegzisztenciák rendszeres színházba járását. Elsősorban a középosztály vagyonosabb tagjaira számíthatnak. A nagyobb vidéki színkerületek (Szeged, Debrecen, Pécs, Miskolc fő állomással) 800 pengős állami segélyt kapnak évente, ehhez jön a napi csekély bevétel, amiből színházat fenntartani lehetetlen. így a városok hozzájárulása teszi csak lehetségessé a talponmaradást. 62 Kaposvár színügyi bizottsága az ingyen fűtés és világítás mellett a színházi büfé bérbeadásával a harmincas években átlag havi kétezer pengős támogatást biztosít. Ám a színházat alig látogatják. Innen adódott a színigazgatónak az a törekvése, hogy a közönség szórakozási igényeinek megfelelő, vonzó darabokkal töltse meg a repertoárt. Egy színházbarát kaposvári hivatalnok 1933 október 19-én az Uj-Somogy hasábjain színházpártoló egyesület felállítására tesz javaslatot. Véleménye szerint a biztos havi fixből élő tisztviselő társadalom a nehéz gazdasági körülmények ellenére is tud áldozni a szórakozásra, ha akar. Az üres nézőtér megtöltésére megoldást jelentene az is, ha a városban székelő hivatalok és intézmények (a vármegye, posta, törvényszék, pénzügyigazgatóság, erdőigazgatóság, az állami építészeti hivatal, a városháza, pénzintézetek, biztosítók stb.), illetve a különféle kaszinók és körök átlagosan húsz állandó helyet bérelnének. A felvetettekre azonban senki nem reagált. 1933-tól 1941-ig Tolnay Andor színtársulata szerepel Kaposváron. Tolnay színigazgatói engedélyét 1933-ban nyerte, amikor a vidéki színészetet súlyos anyagi problémák sújtották. 34 fős társulatával a Cegléd - Kaposvár - Sopron - Székesfehérvár - Szentes városokból álló kerületet szerezte meg. Tolnay személyében vállalkozó szellemű színigazgatóval találkozhatott Kaposvár színügyi bizottsága. A sajtóból kitűnik, hogy milyen sokat ad a reklámra. Arra törekszik, hogy a helyi napilapok (Uj-Somogy, Somogyi Újság) még akkor is írjanak társulatáról, ha éppen nem tartózkodnak Kaposváron. Kedvezményes színházlátogató akciókat szervez (bérletszelvények), igyekszik a fővárosi darabokat még elévülés előtt vidékre hozni. Tolnay igazgatósága előtt gazdag színészi múltat tudhatott maga mögött. Vidéken - Karcagon, Székesfehérváron, majd Kolozsváron kezdte pályáját. 1924-26 között a Fővárosi Operettszínház tagja volt, 1927-28ban a szegedi Városi Színházban működött. 1928-ban a Király Színház szerződtette, majd a Fővárosi Operettszínház vezető színésze lett. 1933-1941-ig mint vidéki színigazgató Kaposváron is játszik. 1941-től haláláig (1943) pedig frontszínházat vezetett. A társulat vezető színésznői közt ott találjuk Hont Erzsit, Mészáros Ágit, a közönség egyik kedvencét. A férfiak közül pedig két táncos komikust éltet a közönség: Sugár Misit és Vadnay Andort. A főrendező pedig Hont Ferenc. Az a Hont Ferenc, akinek munkássága a későbbiek során országos jelentőségre tesz szert: a rendező, igazgató, esztéta stb. A lexikonokból tudjuk, hogy a rendezést Szegeden, szülővárosában kezdte, majd Párizsban Gemier mellett sajátította el a szakma alapvető fortélyait. Az ő nevéhez fűződik a Szegedi Szabadtéri Játékok megalapítása, Az ember tragédiája első szabadtéri rendezése. Sok egyéb tevékenysége
