Somogyi Múzeumok Közleményei 13. (1998)

Farkas S. 1998: A Rinya-ártér Isopoda faunája I.Bakháza

A RINYA-ÁRTÉR ISOPODA FAUNÁJA I. BAKHÁZA 259 4. ábra: A domináns fajok összegyedszámainak élőhelyek közötti %-os megoszlása Ennek alján a legnagyobb nyári szárazság idején is volt víz, ami a nedvességre érzékenyebb fajok számára életlehetőséget biztosít. Ezek néhány példánya kóborolhatott el és esett csapdába a hűvösebb, csapadékosabb napokon. A kökénybozótban a P. collicola volt a domináns ászka, 0.74-es relatív gyakorisággal. Ez az ökológiailag már igényesebb faj a legelőn minimális mennyiségben került elő és az akácosból is csak az összes csapdázott példányának 9.1 %-a származott. A P collicola tehát mind relatív gyakoriságát, mind abundanciáját tekintve egyértelműen a kökénybozót jellemző Isopoda faja. Hogy mindez általánosnak tekinthetőe, csak további hasonló ökológiai paraméterekkel rendelkező élőhelyeken végzett vizsgálatok alapján dönthető el. Végül a legelőn tapasztaltakhoz hasonló eredményeket kaptunk az akácosban, abban a tekintetben, hogy az A. vulgare relatív gyakorisága a három élőhelyet összehasonlítva itt volt a legmagasabb (0.50), de abundanciája a kökénybozótban érte el maximumát, ahonnét az összes csapdázott A. vulgare példány 54.2 %-a származott. Az élőhelyek összehasonlításának eredményeit összegezve megállapítható, hogy a területen élő ászkafajok ökológiai igényeit leginkább kielégítő biotóp a kökényes, ahol a gyűjtött példányok 99.5 %-át kitevő három faj közül valamennyi relatív abundanciája a legmagasabb volt: az itt csapdázott 2049 egyed a teljes minta 75.35 %-át adja. Az akácos már jóval alacsonyabb denzitást tesz lehetővé; innét 521 példány került elő (19.16 %). Végül a legelő tűnik a legkevésbé megfelelő élőhelynek, amit a mindössze 149 gyűjtött példány (5.47 %) indikál. Mivel a háttérváltozókat nem vizsgáltuk, az eredményül kapott mintázatot csak hipotézis szinten magyarázhatjuk. A szárazföldi ászkarákok legfontosabb limitáló tényezői a levegő páratartalma és hőmérséklete, a talaj víztartalma, valamint a rendelkezésükre álló táplálék mennyisége és minősége (Warburg 1987, 1989). A zárt és sűrű kökénybozót csökkenti a talajra jutó hősugárzás intenzitását, aminek következtében a talaj kevésbé melegszik fel és szárad ki. A talaj kiszáradását gyorsító légáramlást szintén erősen mérsékeli az ágak sűrű szövevénye. Vizsgálatok bizonyították (Rushton ( Hassall 1983), hogy a kétszikű növények jóval magasabb tápértékű, értékesebb táplálékot jelentenek az ászkák számára, mint az egyszikűek. Mindezek együttes hatásaként a kökényes egy, az itt élő Isopoda populációk fiziológiai igényeinek jól megfelelő páradús, a nyári hónapokban is tolerálható hőmérsékletű, viszonylag konstans mikroklímájú, sok és jó minőségű táplálékot tartalmazó környezetként fogható fel. Ezzel szemben az akácos horizontális és vertikális struktúrája kedvezőtlenebb, mert kisebb a borítás, ritkább a növényzet, így ennek mikroklímája szárazabb és melegebb, mint az előző. Tovább rontja az élőhely minőségét a kisebb mennyiségű és gyengébb minőségű táplálék. Végül a legelőn vannak leginkább kitéve az ászkák a túlzott felmelegedésnek, a száraz levegő előidézte kiszáradásnak és az egyszikű növények adta szegényes táplálékkínálatnak. Populációdinamika és a nemek aránya A rendszeresen végzett talajcsapdázás lehetőséget nyújt egyes fajok relatív abundanciája szezonális változásának nyomonkövetésére. Mivel az egyes csapdaürítések között eltelt idő hossza befolyásolja a csapdázott egyedek számát, az adatokat standardizálás után lehet csak összehasonlítani, ami azt jelenti, hogy a mintánkénti egyedszámokat el kell osztani az előző csapdaürítés óta eltelt napok és a csapdák számának 5. ábra: A három domináns faj stadardizált egyedszámának (példányszám/csapdaszám/előző ürítés óta eltelt napok száma) szezonális változása szorzatával. Eredményül az egy csapda által egy nap alatt gyűjtött ászkák mennyiségét kapjuk. A standardizálás után összehasonlítva a három domináns faj szezonális egyedszámváltozásait, erősen eltérő eredmények adódtak. Az 5. ábrán látható, hogy a T. nodulosus egyedszáma nem mutatott erős ingadozást, egy kis mértékű, júliusban tapasztalt emelkedésen kívül a teljes mintavételi időszakban közel azonos maradt. A faj populációdinamikáját elemzi Hornung (1989) egy, a Kiskunsági NP területén végzett kutatás alapján. A több éven át végzett csapdázás eredményei szerint a faj relatív abundanciájának maximuma július-augusztus idejére esik. A nőstények aránya valamennyi mintában magas (6. ábra), 80-100% között ingadozik, ami megegyezik az irodalmi adatokkal (Grüner 1966). A P collicola populációinak szezonális egyedszámváltozásairól kevés adat állt rendelkezésünkre. Az eredmények alap-